Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.
1872. május 25.
32 1872. május 27. nek meg az esperesi hivataloknak, honnan aztán a részletes kimutatásra szánt kettős ivek idejében adassanak ki a körlelkész uraknak, vagy átalában azoknak, kik a canonica visitatioval megbízva vannak. Az illetők a részletes kettős táblázat egyes tételeinek jelentőségét tanulmányozván egyenlő elvek szerint, s a lehető legnagyobb óvatossággal, egyházról egyházra járva a rovatokat töltsék be maguk s a betöltés után azonnal küldjék be az esperesi hivatalokhoz. Ezeknek a teendője lesz aztán a beküldött részletes táblákból az egyetemes kimutatási táblát kitölteni s a felvilágosítandó kérdésekre a feleleteket összeállítani. Az egyetemes kimutatási táblába azon adatok jönnek, melyek számokkal kimutathatók s melyek már jelen alkalommal is beterjesztettek; a felvilágosítandó kérdésekre pedig azon adatok fognak felelni, melyek csak szavakban fejezhetők ki s melyek jelenleg csak 3 egyházmegye által adatván be egyetemesen feltüntethetők nem voltak, mi végből azt is javasolja a tanügyi bizottság, hogy az alsóbaranyai, felsőbaranyai, pesti, solti, tolnai esperesi hivataloknak a részletes táblák visszaadatván, ugyanők hivatnának föl, hogy a hiány pótlása végett ezekből a felvilágosítandó kérdésekre a feleleteket állítanák öszve s a legközelebbi gyűlésre nyújtanák be. Hogy pedig jövőre az adatok egyenlő elvek alapján szedessenek össze, tanügyi bizottság a részletes táblákhoz jónak látná a következő utasítást csatolni : a) A mulasztók számát egyénenként és esetenként összezve kell feltüntetni, egy félnapot véve föl egy izbeli mulasztásnak. P. 80 gyermek mulasztott 102 félnapot. b) Ki kell jelölni, melyik tantárgy nem taníttatik, természetesen csak az egyház iskolájában már felállított osztályok körére szorítkozva. c) Képesítetteknek vehetők mindazon régi tanitók, kik a közokt. törvény megjelente előtt már működtek, s kiknek alkalmasságáról a felügyelő egyházhatóság meg van győződve. A közokt. töVvény megjelente óta tanítóvá lett egyének közül képesítettek azok, kik a G osztályú elemi népiskola vezetésére u. n. elemi néptanító képességi oklevél által föl vannak hatalmazva, vagy pedig liittani, bölcsészeti, főgymnásiumi tanfolyamokról bírnak oklevelekkel. Ez utóbbiak azonban csakúgy, ha az egyh. látogatás alkalmával a felügyelők alkalmasságukról meggyőződtek. d) Az iskolai épület rovatánál az is kijelölendő, hogy hány külön telken épített iskola van. e) Az iskolai vagyont képezik : Az iskolai épület, tanítói lak, a tanító jövedelmére szolgáló földek, iskolai alapítványok, magtárak, fáskertek, faiskolák. Minthogy azonban ez a vagyon felekezeti iskoláinknál közösen illeti a tanítói, kateklietai s énekvezéri hivatalt s némely esetben a tanítóságra, iskolára, más esetben a községre vagy