Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.

1871. június 3.

10 1871. Június 4. excellentiád buzgóságát, hogysem arról máskép emlékezhetném, mint magasztalólag, erről pedig tilt beszédem elején tett Ígéretem és azon tekintet, hogy a hol tények szólanak, ott a szavaknak el kell némulniok. Ha megtörténnék azonban, a mi emberek között nem lehetetlen, hogy nálunk is a közös érdek közé magán érdekek is vegyülnének, ámbár sokkal inkább felötlők azok az egyházi téren, mintsem a világi vagy polgári szerkezetben, mert itt nálunk a szinek ellentétbe jőnek egymással, mint a fehér és fekete, s ennélfogva könnyen felismerhetők, holott a világi ügyekben az elvek harcza közé kevert párt-, vagy ma­gán érdekek ugy összeolvadnak és elmosódnak, hogy a legavatottabb szem is alig tudja azokat egymástól elkülönözni : ily eseteknek meg­gátlására sőt keletkezésök elhárítására is legalkalmatosabb eszköz az erkölcsi tekintély, azon tekintély, melyre csak tudományos miveltség utján lehet eljutni. Ily tekintélyt hitt az egyházi kerület excellentiádban feltalálni, s midőn ennek üdvös hatását az egyház élvezendi, azon tapasztalás, me­lyet excellentiád mondott tekintélyének erejével szerzend, lesz elnöki állásának egyik legkitűnőbb eredménye, munkálkodásának jutalma s egyik legfőbb dicsősége. Egyházunk körében excellentiád a kormányzat egy nyilvános tit­kát fogja ismét napfényre hozni, jelesen : Ha Periklesznek sikerült hosszas éveken át dicsőségesen kormá­nyozni népét, mert ez azt hitte, hogy önmaga által kormányoztatik ; ha utóbb a porosz Nagy Frigyesnek a kitüntető melléknevezetet szive­sen adta meg népe, mert meggyőződött, hogy még önkénynyel is az ő érdekében, s jóllétének, javának előmozdításával uralkodott : mindez arra mutat, hogy a népekben az önkormányzat vágya mellett minden­kor élt és élni fog a hálás megismerés szelleme is; ennélfogva méltán számithat excellentiád egyházi népünk áldására, ha mi ama nagy elv­nek sértetlenségét fogjuk hirdethetni, hogy egyházi kormányzatunkban semmi intézkedés sem történik rólunk nélkülünk. S ily viszonyok közt méltán számithat excellentiád szinte köztisz­teletben álló elnöktársa közremunkálására, az egyházi hivatalnokok készségére és buzgóságára, kik szívesen fogadjuk az útbaigazítást, ha tévedünk, szívesen még a feddést is ha hibázunk, s számithat végre az egész egyházkerület tiszteletére, szeretetére. S ez lesz ismét excellen­tiádnak egyik dicsősége. Nincs egyéb hátra, mint azon buzgó óhajtást az egyházkerület részéről kijelentenem, hogy az örök gondviselés áldja meg excellentiá­dat minden üdvös törekvéseiben, áldja minden lépteit egyházi, világi s családi körében, és sokáig boldogul éltesse!"

Next

/
Thumbnails
Contents