Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.
1874. november 11.
50. 1873 kgy. jk. 52. sz. 13. p. alatt bemutatott „tanfe 1 tigy e le ti szervezet" javaslatra az egyházmegyék nyilatkozata beterjesztetvén, kitűnt, hogy négy egyházmegye u. m. Alsó-Baranya, Felső-Baranya, Pest, Külső Somogy annak elfogadása, — négy ismét, u. m. Kecskemét, Solt, Tolna Vértesalja el nem fogadása mellett nyilatkozott. A javaslat nem nyervén többséget, félretétetikt 60. A tanitók választási és rendtartási ügyei szabályozására (1873. jk. 106) kiküldött bizottság jelenti, miszerént egy kész tervezet terjesztetvén be megvitatás végett, a bizottság azt alapul elfogadta; de mivel a szabályzatnak állandó tartósságú intézkedéseket kell magában foglalnia, s épen ezért lehetőleg kimerítőnek, s minden tekintetben czélnak megfelelőnek lennie, s igy sokkal behatóbban megfontolandónak, mintsem azt a kevés idővel rendelkező bizottság ezúttal tehetné; javasolja a szervezet tárgyalásának, mint különben is nem sürgős ügynek a közelebbi gyűlésre halasztását, hogy ez idő alatt azt a bizottsági tagok külön külön minden .pontjaiban megbírálhassák, s tett észrevételeik felhasználásával lehetőleg czélnak megfelelő munkálatot alkothassanak. A jelentés tudomásul vétetik. A bizottság munkálata a jövő gyűlésre elváratik. öl. A népiskolai tanitók nyugdijintézetének ügye. Az országos törvényhozás intézkedéséig függőben hagyatik. 63. Mind a népiskolai, mind a gimnáziumi vallástani kézikönyvek javításának ügye továbbra halaszthatatlan lévén. Bizottság neveztetik ki, mely a hazai és jelesebb külföldi vallástani kézikönyveket megvizsgálván, dolgozza ki a tervet a tananyag beosztására mind a népiskolára, mind a gimnáziumra nézve. E bizottság tagjai lesznek Fördős Lajos elnöksége alatt Gönczy Pál, Kovács Albert, Kiss Áron, Filó Lajos, Tóth Ferencz, és Ádám Gerzson urak. 63. Olvastatott az 1872-ik évi juniusi közgyűlés j. k. 48. sz. a. határozata szerint egy „tanárvizsgáló bizottság" felállítása iránti javaslat készítésre kiküldött bizottságnak véleményes jelentése, mely szerint az e. ker. közgyűlés által most egy előre csak e következő általános elvek lennének kimondandók, nevezetesen; 1) mondassék ki, hogy az egyházunk által fentartott tanintézetekbe tanárokul ezentúl csak tanári oklevéllel biró, vagy magokat ennek legfeljebb egy év alatti megszerzésére kötelező szakférfiak választhatók; továbbá 2) hogy addig mig vagy együttesen a magyarhoni reform, egyházkerületek, vagy ennek nem sikerülhesse esetében, egyházkerületünk egy a kor kivá-