Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.

1874. május 30.

54 1874 jnnina S. Felhozott és alaposaknak talált indokai alapján az egyház kérése teljesíttetik, azon határozott kikötéssel, hogy az iskola épitését is a jövő évben végrehajtsa. Esperes ur felkéretik, hogy az egyház építkezésére figyelemmel legyen. A solti egyházmegyéből. 85. A f. évi május 6-án tartott közgyűlés j. k. 1. száma, mely­szerint Tóth Ferenc ur segédgondnokul választatott, Örvendetes tudomásul szolgál. 86. A j. könyv 16. sz. a. a fülöpszállási egyháznak a pengő krajcáros illeték leszállítása tárgyában pártoló­lag beterjesztett kérelme Nem teljesíthetőnek véleményeztetik, mivel ezen illeték fizetésére a pusztai lakók és cselédek is kötelezve vannak. 87. Olvastatott az úszodi egyház felfolyamodása, mely szerint rá az iskolai gyámpénz hátralék nem az 1867-iki névtár adatai szerint vettetett ki, hanem az 1871-iki szerint, s kéri hátraléká­nak jogos mértékre leszállítását. Esperes ur felkéretik, hogy a tényállást megvizsgálván, a netalán történt kiszámítási tévedést az 1867-iki névtár ada­tai szerint kiigazitni szíveskedjék. A külső somogyi egyházmegyéből. 88. A f, évi áprilisi közgyűlési j. k. 29 sz. szerint a n. székelyi ref. és evang. egyház egyesülése. Szolgál tudomásul. SÍK Olvastatott a szokoli egyház kérelme a másod tanítói hivatal felállítása és miként történendő javadalmazása tárgyában. Mivel ezen ügy az egyházmegyei gyűlésen nem tárgyalta­tott, ellátás végett oda leküldetik. A tolnai Egyházmegyéből. DO. Püspök úr jelenti, Munkácsy Sándor paksi lelkésznek, Tolna egyházmegyei főesperessé lett elválasztatását, s egyszersmind felhívja nevezteti esperes urat, hogy magát a szabályszerű eskü leté­telével hivatalába iktattassa be. Tudomásul szolgál. dl. J á m b or Péter czeczei aggtanitó — 52 éves hű és sikeres tanítói működésére való tekintetből. — segélyezés végett ajánltatik.

Next

/
Thumbnails
Contents