Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.
1874. május 30.
1874. Junius 1. 35 Ezek szerint theologiai szükségletekre s missióra . 3500 frt. segélyezésekre . . . . . . . 2160 „ kölcsöníil ........ 2560 „ utalványoztatván, —további szükségletekre . . 9610 „ maradt fenn 6% kamaton takarékpénztárban. Végre korábbi megbízatásunk folytán a S z o n d i-K e n e s s e y alapítványból ez évre kiadott 133 forintot a Jász kerekegyházi alakuló prot. 1. egyháznak juttattuk. Többire megújjitandónak tartjuk azon határozatokat, melyek szerint a) a kérvények esperes urak által mindaddig el ne fogadtassanak, be se mutattassanak, mig teljesen fel nem szereltetnek. b) mindég az e. m. gyűléséből v. egyházmegyei osztó bizottság által láttassanak el véleménynyel. c) az év utolsó napjáig okvetlen felküldessenek a püspöki hivatalba, — mert fel nem szerelt, a kivánt véleménynyel el nem látott, nem is a kijelölt időre beküldött folyamodások itt tárgyalás alá nem vétetnek, valamint d) az ujabban folyamodók közül azoké sem, melyek az előbbi segélynek a kitűzött czélra fordítását nem igazolják. Kelt mint fentebb. Török Pál m. k. superintendens, KissMiklós m. k. segédgondnok, Váradi Károly m. k. e. k. tan., Szász Károly m. k. e. ker. tan. biró, Szilády Áron m k. t. biró, Ballagi Mór m. k., Polgár Mihály m.k.v. főj. Helyeslő tudomásul vétetik, azon megjegyzéssel, hogy mivel a bajai egyház sem célzott egyházi építkezésének költségvetését, sem az egyház hivei e célra nyújtandó anyagi áldozatainak kimutatását a bizottság elé nem terjesztette fel, sőt még csak az építkezés megkezdése sincs elhatározva: ennélfogva előjegyezve marad ugyan a jövő évre is nevezett egyház, de a számára ezúttal kiadatni javasolt 400 frtnyi összeg nem utalványoztatik. Azon megjegyzéssel továbbá, hogy az illető esperes urak, korábban hozott egyházkerületi határozat értelmében tekintsék kötelességüknek a segélyben 9 vagy kölcsönben részesült megyéjökbeli egyházaktól az ily módon nyert összegekről szóló számadásokat beszedni, és az e. k. közgyűlés elé felterjeszteni. 54. Olvastatott a S z o n d y-K e n e s s e y-f éle agentialis gondnok Eöri Szabó Sándor úrnak levele, melyben a Szondy-Kenesseyféle agentialis alapítványból az 1873-ik évre egyházkerületünknek eső 133. frtot megküldvén, azon óhaját fejezi ki, miszerint ezen küldött összegnek hova fordításáról nevezett gondnok úr, s általa a gondnoki kar az egyh. ker. jegyzőkönyv megküldése által értesitessék. Tudomásul vétetik, s ezentúl jegyzőkönyveinknek meg3*