Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.

1874. május 30.

1874. junius 1. 31 tesaljai főesperes urnák jelentése némely ezen átiratokban érdekelt iskolák felől, hozzá csatolt több melléklet kíséretében. Véleményes jelentéstétel végett átadatnak a tanügyi bizottságnak, hogy jelentését még e gyűlés folyama alatt megtenni szíveskedjék; jövőre pedig felkéretik püspök ur, hogy az ily nemti átiratokat mindig előre adja át a tanügyi bizottságnak. 48. Olvastatott Pest, Pilis és Solt megyék alispáni hivata­lának 1874. febr. 7-én 24. sz. a kelt átirata, mely szerint felkéretnek a lelkész urak, hogy a cholera járvány nagymérvű pusztítása alkalmá­ból szükségessé vált pontosabb h a 1 á 1 o z á s i statistika készí­téséhez a közigazgatási hatóságoknak támogatást nyújtsanak, ne­vezetesen, hogy az anyakönyvek megtekintését s illetőleg használatát a községi jegyzőknek akadálytalanul megengedjék. Felkéretnek lelkész urak, hogy e közérdekű, s a köz­egészségügy szempontjából nélkülözhetlen vállalat létesíté­séhez tehetségűk szerint járulni ne terheltessenek. 49. Olvastattak az erdélyi ref. egyh. kerület állandó igazgató tanácsának 1873-ban 769. sz. a. és 1874-ben 85. és 353. sz. a. kelt átiratai, melyek szerint felkéretik egyházkerületünk, hogy a Moldva-oláhországi missio javára a maga körében gyűjtést rendezni, s a netán meglévő és ezután begyülendő pénzt kiosztás vé­gett az igazgató tanácshoz áttenni szíveskedjék. Felkéretnek Török Pál, Polgár Mihály, Csikay Imre és Ballagi Mór urak, hogy az e célra létező és ezután begyülendő pénzeket összeszedni, és az erdélyi igazgató tanácshoz át­tenni szíveskedjenek. ÖO. Olvastatott Pap Gábor dunántuliegyh. kerületi főjegyző urnák 1874-ben 887. sz. a. kelt átirata, mely szerint megküldetik a Dunántuli testvér egyházkerület közgyűlésének jegyzőkönyve 11 példányban, s felkéretik egyházkerületünk, hogy jövőre a maga jegy­zőkönyveit és névtárait 18 példányban küldeni szíveskedjék. Az átküldött jegyzőkönyvek, mint a testvéri kapocs jelei, szives köszönettel fogadtatnak, részünkről pedig in­tézkedés tétetett a Dunántuli kerület óhajtásának teljesítésére. 51. Olvastatott Révész Bálint tiszántúli püspök urnák Debreczenben, 1874. febr. 26-án 221. sz. a. kelt levele, melynek kap­csában megküldetett nevezett egyházkerületnek a középtanodai oktatás tárgyában az országos képviselő gyűléshez intézett kér­vénye 10 példányban.

Next

/
Thumbnails
Contents