Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1870-1874.

1874. május 30.

8 1874. májas 30. A gondviselés a mult évben szuken juttatá ki számunkra a természet áldásait is; minélfogva nyomasztó viszonyok nehezedjek a népre, s az egyházakra. A vagyoni hanyatlás következtében jelentékenyen fogy a nép száma is; sokan és folyvást költöznek, különösen Szlavóniába. Mindezek isten gondviselésének intézményei, kétségkívül javunkra a tökéletes bölcseség céljaihoz képest. De reánk s felekezetünkre hárul a felelősség terhe a mulasztások- s tévedésekért, melyeket előrelátással, egyetértéssel s jóakarattal helyrehozni szabad akaratunktól függött. Első helyen említem föl az egyházkerületeknek a eonvent iránti eltérő nézeteiket s határozataikat A eonvent, ugy a mint azt e.-kerületünk szervezni s feljogosítani ezélozta, nem alakulhatott meg; minthogy két testvér superintendeiitia, a tiszán- és dunántuli, a mi értelmünket nem javalja, irányzatunkat nem gyámolítja. Egyházkerületünk szligségesnek vélte és sürgette oly eonvent megalakítását, mely az összes kerületeket illető ügyekben érvényesen intézkedhessék. Tapasztaltuk, mert fordultak elő esetek és merültek fel kérdések, hogy egyes kerület, bár autonómiája határtalan legyen, a többi kerület részvéte nélkül, nem határozhat, feleletet sem adhat. Ilyen a zsinat kérdése. Ezt: „legyen zsinat!" egyik kerület sem decretálhatja egymaga, bár autonomiája határtalan legyen. Ehez egyetemes gyűlés kell. Csak ilyen állapithatja meg a zsinat idejét, helyét, tárgyait, a zsinati követek választási módját, stb. így, — történt, midőn báró Eötvös, mint egyház- és tanügyi miniszter, a hitfelekezetünk részére megszavazott államsegélyt, a kezei közt levő adatokhoz képest, arányosította s kerületenként kiosztotta: sorra felszólaltak a superintenden ti ák ezen, az egyház autonómiáját sértő eljárás ellen. Minister úr e fel szólalásokra nyilvánitá, hogy ingyen sem akarta az egyházi autonómiát sérelmesen érinteni: de kénytelen volt ugy cselekedni, mint cselekedett, mert a magyar haza földén nem talált sem hatóságot, sem egyént, kihez az államsegély összegét az ev. reform, egyhá z számára át küldhette volna; egyszersmind felhívta az egyházkerületeket, jelentsék be, mi arányban oszsza ki a minister az államsegélyt? E kérdésre a superintendentiák hallgatással feleltek. Minister ur ismételte felhívását. határidőt tűzvén ki nyilatkozattételre. A felelettel most is adósok vagyunk. Ennek az lőn következése, hogy az államsegély azóta is és folyvást azon arányban osztatik ki s oly módon, a mely ellen tiltakoztunk volt: de a mit mi magunk nem valánk képesek megszüntetni; mivel a föltett kérdésre egyező választ adni nem lehet, ha a kérdés öt kerület gyűléseiben, külön időkben tárgyaltatik. Mi conventet akartunk, mely képes legyen határozni, mert tapasztaltuk, hogy közös ügyben külön-külön határozni nem célszerű, sot épen veszélyes lehet. Pl. részemről nem kétkedem kimondani, hogy a romániai missió-ügy hanyatlásának, szintén elbukásának, egyik ne-