Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1865. június 10. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
1865. Junius. 27 szükségtelen, sőt didacticai szempontból káros, s nehogy ez által kizárassék a tanítványoknak a tanitó dictállása után feljegyzése, még ott is, a hol az szükséges. Az egyházkerületi tanbizottmány megjegyzésével elfogadtatik. b.) Az egyetemes tanügyi bizottmány a jutalmazott vagy elfogadott könyvek kiosztását jövőre a püspöki s esperesi hivatalok megkimélésével könyvárusi uton óhajtja eszközölni, a bejött tiszta haszon az egyes kerületnek a kiadásra befektetett tőke arányában adatván ki a kebelükben elkelt példányokra tekintet nélkül. Az egyetemes bizottmány e javaslat elfogadására szóllitja fel az egyházkerületeket. A ker. tanbizottság a könyveknek könyvárusi uton eladásukat illetőleg helyeslő véleményét nyilvánítja, de az egy központi könyvárus által áruitatás helyett czélszerűbbriek látná, ha minden egyházkerület befizetett tartozása arányában kikapná az illetőségét s maga eszközlené könyvárus utján a könyvek kezelését. Miután az egyetemes tanbizottságnak közgyűlésünkön jelenlevő tagjai jelentik, hogy az egyetemes tanügyi bizottmány ez ügyben a viszonyok miatt ujjolag egészen máskép határozott, a közgyűlés csak akkor fog e tárgyban végzést hozni, ha az egyetemes tanbizottmány jegyzőkönyve ide hivatalosan felterjesztetik. c.) Felkéretnek az egyházkerületek, hogy a népiskolai rendtartásban érintett, s általuk netalán már el is készített E. táblázatokat az egyetemes bizottmánynak beküldeni szíveskedjenek. Egyházkerületünkben e táblázatok elkészíttetvén, az egyházkerület intézkedhetik kézbesítésük iránt. Az egyházkerületünkben tanügyi igazgató bizottmány gondoskodni fog róla. d.) Közöltetik a tanári értekezletek miként leendő megtartására a komáromi ért. 26. p. értelmében az egyetemes bizottmányhobeadott terv. E terv szerint az értekezleten képviselve lennének a gymnasiumok, önálló képezdék, a főiskolák philosophiai, jogi s theologiai szakosztályai az illető szakok egy egy tanárai által. Minden három évben tartaná üléseit. Tárgyai lennének: a tanintézetek kölcsönös megismertetése, a nevelés s tanitás körében tett tapasztalatok kölcsönös közlése, a tudományok öszhangzó beosztása által egyenlő tanfolyamok, s a fő-elvekben megegyező tanrendszerek felöl tanácskozás sat. — E tanári értekezletek eszméjét s mielőbb életbe léptetését az egyet. tan. bizottság ajánlja az egyházkerületnek. A ker. tanbizottság nem vonja kétségbe a tanári értekezleteknek mind a tanügyre, mind általában a tudományos művelődésre gyakorlandó áldásos hatását, de mivel a jelen szűk anyagi időkben valósulása csak a távolabb jövőbe eshetőnek látszik, óhajtaná, hogy míg az a várt idő bekövetkezik, az egyet, tanügyi bizottság más utakon kisértené meg a tervben elsorolt eszmék létesítését. A ker. tan. bizottság e czélra p. o. a tanárokra vonatkozólag tanügyi és tudományos irodalom terét jelzi, az egyező tanfolyamok és tanrendszerekre nézve pedig maga az egyetemes tanügyi bizottság működhetik legsikeresebben. Az inditványozott tanári értekezletek tartását bár elvben teljesen helyeseljük s üdvöseknek tartjuk, de jelen mostoha anyagi viszonyaink között, azoknak jobb időkre halasztását nemcsak lehetőnek, de sőt szükségesnek látván, kénytelenek vagyunk a ker. tan. bizottság javaslatát fogadni el. e.) Az egyet. tan. bizottság reményi vén, hogy egy népiskolai folyóiratnak az egyet, bizottság által kiadása a többi egyházkerületek részéről is ép oly buzgó pártolásra fog találni, mint a mily örömmel üdvözölte azt a tiszán inneni f. t. egyházkerület, felkérte Árvái József, Veres László, és Nagy László urakat, hogy a ,,n. közlöny" programmját készitsék el, hogy azt a ft. egyházkerületekhez hivatalosan megküldhesse. A ker. tan. bizottság jelenti, hogy a programm superintendens urnák megküldetett, s azt a bizottsággal is közölte. — E vállalat irányát, s azon módokat, melyekkel czéljára törekszik, részletesen megismervén, a ker. bizottság azt lelkesült örömmel meleg szavakkal ajánlja az egyházkerület pártfogásába. A „népiskolai közlönynek" szükséges voltát az egyházkerületi közgyűlés tanácskozás alá sem veszi, teljesen elismervén annak népnevelésünk kifejlődésében való nagyjelentőségét és áldásos hatását; ezért superintendens ur szives volt megigérni, hogy a közgyűlés megbízása folytán a kerületbeli minden lelkészeknek és gyülekezeteknek ajánlani fogja, hogy azt rendeljék meg tanitóiknak, valamint a tanitókat is járatására felszóllitandja, — s általjában a mennyire csak lehet számára pártfogókat szerzend. Ha pedig — mit nem reménylünk — e vállalat még sem tarthatná fönn magát saját erejéből, anyagi biztositása iránt annak idejében fog az egyházkerület intézkedni. f.) Az egyet. tan. bizottság felkéri az egyházkerületeket, hogy a népiskolai jelentések akkép terjesztessenek az egyet. tan. bizottság elé, hogy azokból a szükséges statisticai adatokat lehessen összeállitani. Miután a ker. közgyűlési jegyzőkönyveibe elég részletesen s bőven vannak az iskolai jelentések felvéve, szükségtelen azokat külön dolgozatban adni az egyet. tan. bizottság elé. Ez E. táblázatokban és az egyházkerület gyűléseinek jegyzőkönyveiben a kért statisticai adatokat megtalálja az egyet. t. bizottság. 7*