Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1862. május 19. 20. 21. 22. 23.
12 1862. October. / évben egyetemes értekezlet, melyen a jogakadémia kérdése a többi testvérkerületekkel együttesen vala tárgyalandó, meg nem tartatván, a f. t. Egyházkerületnek a kecskeméti jogakadémiára nézve ez időszerint legalább ideiglenesen, de magában állva intézkednie kell : ehhezképest a tanbizottság véleményes javaslatként bátor előterjeszteni, miszerint a teljes jogi tanfolyam a kecskeméti tantervjavaslatban ajánlott két év helyett három évre terjesztessék, igy levén biztosabban eszközölhető egyfelől az, hogy a kecskeméti jogakadémia első évi osztályában a tanulóknak kellő bölcsészeti képeztetés is adassék: másfelöl pedig, hogy az egyetem jogtani szakában előadatni szokott tudományok a kor és tudomány igényeinek megfelelő kiterjedésben osztassanak be és adassanak elő. Minthogy pedig ugy Kecskeméten mint Nagy-Kőrösön az ugynevezhető 9-ik osztályban nem csak a jogi, de a theologiai tudományokra előkészítésről is gondoskodni kell; s minthogy ez osztályban ugy a jogi, mint az egyházi pályára menő ifjakra nézve a bölcsészeti tudományok előadása szükség, hogy főszempont alá vetessék: ennél fogva a tanbizottság véleménye szerint ezen osztálynak két osztálylyal mintegy kettős ággal" kellene bírnia, egyik lenne a bölcsészet-theologiai, a másik pedig a bölcsész et-jogi ág. •1. S a mi a bölcsészet -1 he o lo g.iai ág berendezését illeti, eltéroleg a 3-ik bölcsészeti osztályra vonatkozólag még 1860-ban tett egyházkerületi tantervjavaslattól, tanítandók volnának itt a tanbizottság nézete szerint : a) a héber nyelv elemei hetenként 3 órán ; b) az uj testamentomi görög nyelv s annak az ó testamentomi nyelvtől különböző sajátsága Wiener vagy Butmann nyomán, hetenként 2 órán; c) nevelés és oktatástan összekötve az oktatási módszertan gyakorlati alkalmazásával hetenként 4 órán ; d) rendszeres bölcsészettan, liet. 6 órán; e) Magyarország története főtekintettel annak közjogi és törvénykezési fejlődésére hetenként 5 órán; f) latin irodalom hetenként 2 órán; g) görög irodalom het. 3 órán; li) vegytan het. 3 órán; S ekként ezen ágon a tanulók hetenkénti elfoglaltatása tenne a leczke órák száma szerint 28 órát. 2. A mi a b ö 1 c sé s z e t - j o g i ágat illeti, itt a tanulók az előbbeni ág tanulóival közösen hallgatnák a) a rendszeres bölcsészettant és alapbölcsészettant hetenként 6 órán: b) a latin irodalmat 2 órán; c) a görög irodalmat 3 órán; d) Magyarország történetét főtekintettel annak közjogi és törvénykezési fejlődésére hetenként 5 órán s ezen felül e) azok a kik tán tanitói pályára kívánnának kimenni, a nevelés és oktatástant is hetenként 4 órán. Külön pedig hallgatnák f) a Magyar prot. egyházjogot különös figyelemmel prot. egyházunk cánonaira és statútumaira het. 2 órán; g) a római jogot, és jogtörténetét pedig hetenkét 8 órán. • S minthogy a tudományoknek ily beosztása mellett az egyházkerületi tantervben a 3-ik bölcsészeti osztályra nézve felvett tanok sorozatából némelyek elmaradnának, ezekre nézve következő javaslatot s észrevételt teszi a tanbizottság: a) a magyar irodalom történetének tanitása tétessék át a 2-ik bölcsészeti osztályba, ugy hogy az ott befejeztessék, — hasonlóan b) a természettudományok tanitása is tetessék át a 2-ik bölcsészeti osztályba s az ott teljesen fejeztessék be, — c) a mennyiségtani gyakorlatok, ez osztályból végkép hagyassanak ki, d) a magyar prot. egyházjog pedig, minthogy azt a theologiai pályán a növendékek ugy is kimeritőleg fogják hallgatni, a bölcsészet-theologiai ág tansorozatából kihagyandó s mint fölebb megjegyeztetett, csupán a bölcsészet-jogi ág tantárgyai közé sorozandó. A jogtani akadémia 2-ik és 3-ik osztályának rendezése és szervezése a tanbizottság további tanácskozásának lesz kitűzendő tárgya. Pesten october 16. 1862. a tanügyi bizottmány: Török Pál m. k. elnök, Szőnyi Pál m. k,. Fördös Lajos m. k., Tatai András m. k., Dobos János m. k., Göncy Pál m. k. Jegyzette Filó Lajos m. k. bizottsági tag.