Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1862. május 19. 20. 21. 22. 23.
1862. October, 7 küldöttség, hogy ezentúl minden egyházainkban évenként és pedig mindig October utolsó vasárnapján reformatio emléknapja tartassék; előre kihirdettetvén, hogy a hivek buzgó adakozásainak tárgya e napon is az egyházkerületi közszükségek lesznek. 3. Az iskolai gyámpénzek, melyek eddig nem minden egyházak által adattak be, ezentúl pontosan befizettessenekj sőt oda működjenek az illető esperes urak, úgy a lelkészek s presbyteriumok is, hogy a közönségesen elfogadott lélekszámszerinti pengőkrajczáros összegek, az egyházak által önkéntes megajánlás útján fölebb is emeltessenek. 4. Az iskolai gyámpénzek javára még, — az ősi szokásban volt s a testvér egyházkerületek által most is gyakorlott úgynevezett supplicatiók, —. addig míg az egyetemes konvent netalán máskép rendelkeznék, — kerületünk részéről is állittassanak ismét helyre. 5. Évenként egyszer, a helyi presbyterium megbízottai által minden egyes hivek kerestessenek meg az önkéntes, pénz vagy terménybeli adakozásra; minden, a legkisebb adományok is, az elnöki körlevél mellett kiküldendő nyomtatott aláirási ivekre följegyeztetvén. Az ily, egyenként és házankénti megkeresések legczélszerűbben az évi termés begyűjtése után történhetnek, — s eredményök, remélhetőleg, arányban álland a hivek buzgóságával és a lelkészek s presbyteriumok lelkes eljárásával. 6. Egyes vagyonosabb és buzgóbb hivek szólittassanak föl az illető lelkészek, presbyteriumok vagy más buzgó hivek által is, részint életökben alapítványok tételére, részint őseink kegyeletes szokása szerint végrendelkezésök alkalmávali kegyes hagyományozásokra. 7. Az ifjak eonfirmatiója — úgy szintén minden egyes keresztelés és házassági összekötés alkalmával, az érdeklett — ily alkalommal buzgóságra hangolt felek részéről teendő önkéntes adományok elfogadására — tányérok tétessenek ki; előre ezen intézkedésről s annak üdvös czéljáról a gyülekezet hivei értesittetvén. Mindezen gyűjtések s remélhető adakozások eredménye, az illető presbyteritimok által lehető legrövidebb idő alatt az esperes urakhoz bejelentendő, kik arról az egyházkerületi elnökségnek, év végével jelentéseiket szintén megteendik. Ezeken kivül végre azon inditvány is merülvén föl a küldöttség előtt, miszerint: akár népszerű egyházi lap vagy folyóirat, akár jótékony egyházi czélú album vagy más kiadvány által is, melynek kiadási költségei, részben legalább egyes buzgó s vagyonos pártfogók által is fedeztethetnének, — lehetne közszükségeink némi pótlását eszközölni: — a küldöttség ezen inditványt oly módon ajánlja a főtiszteletű egyházkerület figyelmébe, hogy azt szakértő férfiak által megvizsgáltatni s iránta bővebb tervet készittetni méltóztassék. Ily módokon reméli, hiszi e küldöttség az önkéntes buzgóság filléreiből, ha nem is a kezdetben tervezett mérvű közpénztárt felállíthatni, de legalább annak kezdetét oly alapra fektetni, melynél erősebbet senki sem vethet: az Isten kegyelme által gyámolított keresztyéni és protestáns buzgóság s atyafiúi közösség erős érzetére; mely érzet, — remélni lehet, — évről évre növekedvén és erősbülvén, a talán előbb csekély kezdetet végre annyira emelendi, hogy közszükségeink ily módon is telyes mértékben fedeztethetnek. Jegyzette Szász Károly m. k. mint a küldöttség jegyzője. Hitelesíttetett Pesten Oct. 14. 1862. Gr. Ráday Gedeon m. k. elnök. Török Pál m. k. Superintendens, Tatai András m. k. küld. tag. Miskolczi István m. k. Esperes, Ballagi Mór m. k. mint küld. tag. Fördös Lajos m. k. mint küld. tag. Gángol János m. k. esperes: Kelecsényi Mihály m. k. kíildöttségi tag. u Az egész dolgozat örömmel s a benne kifejtett elvek és nézpontok közhelyesléssel fogadtatván, miután végzésileg kimondatott, hogy a kötelező kivetés helyett az ezen dolgozatban ajánlott önkéntes adakoztatás módját teszi, a korületi közgyűlés a czélba vett közpénztár létesítésének alapforrásává, részletes tárgyalás végett fölvétettek pontonként a dolgozatban javaslott egyes segélyforrások s azokra nézve következő részint helybehagyó, részint módositó határozatok tétettek. 1. Az első segélyforrás t. i. az agentialis jövedékek iránt tett javaslat egész kiterjedésében helybenhagyatik. 2. A második segélyforrásra vagyis a reformatio emlék napján gyűjtendő adakozásra vonatkozó javaslat is helyben hagyatik, azon hozzáadással: hogy az ily módoni gyűjtés már e folyó évben gyakorlatba vétessék. — S minthogy az idő rövidsége miatt ugy intézkedni nem lehet, hogy ezen gyűjtés ez évben a reformatio emlékének sajátképeni napján az egyházkerület minden gyülekezeteiben megtörténhessék, ez évben kivételesen mind a reformatio emléknapjának megtartása, mind az ez alkalommal évenkint teendő adománygyűjtés az egyházkerület minden gyülekezeteire nézve 1-ső advent vasárnapja jelöltetik ki, — jövőre nézve a reformatio emléknapja egyházkerületünkben mindenkor October utólsó Vasárnapján fogván tartatni. 3. A 3-dik pont helyébe csupán ezen szöveg teendő : — „Az iskolai gyámpénzek — melyek eddig nem minden egyházak által vagy nem teljes mértékben adattak be, ezentúl pontossan befizettessenek" — a többi kihagyandó. 4. A 4-dik pont alatti javaslat helybehagyatik. r 5. Az 5-dik pont alatti javaslat szövegében e helyett „éven'ként egyszer," csupán ez teendő: „évenként," e helyett pedig: „kiküldendő nyomtatott aLáirási ivekre," csak ez teendő: „kiküldendő aláirási ivekr e."> - r A gyűjtés eszközlésére n^sve pedig fenhagyatik mindenik gyülekezetnek a körülményei s viszonyai szerint legalkalmasabb s legkedvezőbb idő pontot választani. 2*