Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1869. május 22.

1869. Májas 25. 17 4. Végre jelenti a tanbizottsági értekezlet liogy a 6 évre terjedő tanfolyam átmenetileg létesithetése tekintetéből az eddig 4 évre osztott tantárgyakat a két alsó osztály számára azon czélból, hogy ez már a folyó évben szabályul szolgáljon következőképen osztotta be: I. Osztály. 1. Avallás köréből. Gyermek elméjéhez alkalmazott imák (uri ima, estveli reggeli, tanulás előtti és utáni) erkölcsi és illedelmi szabályok, isten ismeretére való vezetés, néhány ének. 2. Beszé d é s é rte 1 em gyak o rl at ok. 2. Irás olvasás. 4. Számtan 1—20-ig mind a négy műveleten keresztül vive a számjegyek megismertetése és leírása. 5. Enek tani előgyakorlatok, és néhány egyszerű dal. 6. Apróversecskék. II. Osztály. 1. A vallás köréből. Ó és uj szövetségi szenttörténetek elbeszélő modorban, imák ismétlése bővitve a szülékért és tanítókért mondandó imákkal. Énekek, énekversek és dicséretek. Kedélyt viditó és honszeretetre buzdító versek könyvnélkülözése. 2. Beszéd és értelem gyakorlatok. Ezzel egybeköttetésben földrajzi előfogalmak és természetrajzi ismeretek. 3. Folyékony és értelmes olvasás. 4. Magyarnyelvtan elemei. Bettik, szótagok, szók és egyes mondatok megkülönböztetése, az olvasó könyv alapján, és élőszóval való előadás után. A betűk különböző felosztása, szótagolási szabályok, diktálás utáni irás. Egyes gondolatok írásbeli kifejezése. Helyesírás, szép-írás iitemszerüleg. 5. Számtan. 1—100-ig mind a 4. művelet fejben és jegyekkel; az osztás csak egyszerű számmal. Enektani gyakorlatok, és ezeken alapuló dalok. Végz. 1. Az egyházkerületi közgyűlés örömmel veszi tudomásul a községi iskolák felállítását elrendelő törvényczikket, mely által az állam a népnevelés gondját elsőrendű kötelességei sorába emelte; s valamint e törvény gyakorlati valósítását nemcsak akadályoztatni nem, — sőt erkölcsi támogatásával elősegíteni óhajtja; ugy másrészről ott, a hol felekezeti iskoláink fentartása lehetsé­gesnek és czélszerűnek mutatkozik oda kiván működni, hogy felekezeti népiskoláit e törvényszabta feltételek szerint szervezze. 2. A 2-ik szám alatti javaslatot az egyházkerületi közgyűlés elfogadván, elrendeli, hogy minden egyházmegyébe egy bizottság menjen ki a népiskolai törvényczikk megismertetése, s az egyházak községeknek adandó utasítás szerinti informálása végett. E bizottság tagjai lesznek minden egyházmegyére nézve az illető esperes és segédgondnok- vagy ezeknek elnökileg kinevezett helyet­teseik, kikhez az egyházkerület minden egyházmegyére, egy megbízottat nevez ki, még pedig az a. baranyai egyházmegyébe Ács Gedeon, f. baranyaiba Fodor Pál, kecskemétibe Filó Lajos, pestibe Ráday Pál gróf, tolnaiba Papp Antal, soltiba Bozó Pál, somogyiba Dobos János, vértesalljaiba Szalay Sándor urakat; a kiküldöttek akadál yoztatása esetében a helyettes kinevezésével püspök ur bízatván meg. Az értekezlet által 8. szám alá foglalt irányzat kiindulási pontul elfogadtatik azon módosi­tással, hogy a d) alatti tanköteles gyermekek közé nem a 6—12, — hanem a törvényszerint „6—12, illetőleg 15 évesek" számitandók, továbbá a következő pont hozzá toldatik: h) „figyelmezteten dők az egyházközségek, hogy ha az eddig saját felekezeti iskolájukhoz tartozott valamely tökepénz vagy ingatlan vagyont (akár épületet akár egyéb fekvő birtokot) ad át a községi iskola számára, e vagyont a polgári községgel kötendő szerződésben akként biztosítsák 1., hogy az a községi iskola egyébb vagyonától elkülönítve, (bár ugyanazon hatóság által) kezeltessék és 2., azon esetre ha valamikor azon iskola megszűnnék hitfelekezeti jelleggel nem biró községi iskola lenui, e vagyon a korábbi tulajdonos egyházközség birtokába szálljon vissza. Hogy pedig az egyház megyébe kiküldött bizottságok eljárása egyező irányú legyen, a követendő eljárás módozatának meghatározása végett a bizottság kinevezett tagjai püspök ur elnöklete alatt tartsanak értekezletet. A 3-ik és 4-ik pont alá foglalt javaslat határozattá emeltetvén, a bizottságok, — illetőleg esperes urak által kihirdetendő, kiemeltetvén, hogy a 4-ik pont alatt behozott tantervet a tanitók mára bekövetkezendő iskolai évben tartoznak életbe léptetni. 59) Olvastatott az egy. kerületi tanbizottság előterjesztése a n. körösi tanitó képezdéről, mely azt tovább is fenntartani s a képezdékről szóló uj törvényekkel öszhangzásba hozatni véleményezi, mi­vel Magyarországnak, ha népiskola ügye teljesen rendezve, lesz, körül-belől 25—30,000 tanítóra leend szük­sége, mely számnak folytonos betöltésére mintegy 6000 succrescentia kívántatik évenként. Ennyit az állam tervbe vett 20 képezdéjével nem képes fedezni, s számításba is vette a kormány a hitfelekezeti képezdék további fennállását, Ehez járul, hogy jelen viszonyaink között még felekezeti népiskoláiukra, s a mennyiben tanítóink többnyire egyházi szolgálatokat is végeznének, egyházainkra nézve is előnvösebb, ha a maga szük­ségéhez képest rendezett képezdében maga a hitfelekezet képez magának tanítókat. A u. körösi képezdének az uj törvényekkel összhangzásbahozása nem volna nehéz, mivel a kü­lönbség csak az, hogy képezdénknek saját gyakorló iskolája nincs, a meghatározott tantárgyak közül a

Next

/
Thumbnails
Contents