Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1869. május 22.
1869 Májas 24. 9 megye legalább egy egy világi s egyházi küldött által képviseltesse magát, —jelenvoltak a folyó hó 20, 21 és 22-ik napjain tartott első és második papvizsgákon főtiszt, püspök úrnak, majd felváltva f. t. Dobos János egyli. ker. főjegyző úrnak elnöklete alatt Kontra János, Gerenday József, Vinezy Ferenez, Laki Mihály esperesek, Kálmán Dániel, Urházy Lajos, Miskolczy Sz. József, Fábián Mihály e. megyei képviselők, Ballagi Mór, Dömötör János, Kovács Albert s Farkas József theol. tanárok. Az első papivizsgára jelentkezett összesen 18 papjelölt, u. m. Csilléry Lajos, Dömötör Bertalan, Dömötör Lajos, Farkas Emil, Katz Lajos, Kálmán Dezső, Kiss Pál, Kulcsár Sándor, Laki Dániel, Losonczy László, MegyeresiBéla, Nagy Imre, Poór József, Sebestyén Dávid, Silling Elek, Svarkay Lajos, Szabó József, Vasváry Benő, kik, miután iskolai, segédlelkészi, illetőleg tanítói, avagy nevelői s erkölcsi bizonyítványaik megvizsgáltattak, s ezek teljesen rendben találtattak, —- előbb irás-, majd szóbeli vizsga alá bocsátattak. Az első vizsgára kitűzött tantárgyakból, nevezetesen: Biblia-isme (Canonica Critica, Hermeneutica), ó és újszövetségi írásmagyarázat, theologiai Encyclopaedia, Apologetica, Szenttörténelem, Egyháztörténelem, ker. Hittan, a különböző ker. felekezetek tanrendszere, ker. Erkölcstanból, s így összesen tíz tantárgyból a nevezett papjelölteket szigorú vizsga alá vévén, valamint az általuk készített egyházibeszédből és tudományos értekezésből képességöket, ügyességeket e tekintetben is megbírálván, következő eredményt tapasztaltak: Először: négyen u. m. Sebestyén Dávid, Katz Lajos, Laky Dániel, Silling Elek kitűnők; másodszor: négyen u. m. Losonczy László, Kálmán Dezső, Svarkay Lajos, Kulcsár Sándor jelesek; harmadszor: öten u. m. Szabó József, Vasvári Benő, Csilléry Lajos, Póor József, Dömötör Lajos jók; negyedszer: négyen, u. m. Kiss Pál, Dömötör Bertalan, Farkas Emil, Nagy Imre kielégítők; ötödször : egy u. m. Megycresi Béla nem kielégítő. A második papivizsgára jelentkezett összesen 15 segédlelkész u. m. Arany Antal, Boldizsár Lajos, Bolyó István, Borzsák Endre, Bosznay Adolf, Búzás Ferenez, Csóo Zsigmond, Göde Károly, Komáromy Lajos, Kovács Pál, Máthé Balázs, Papp Sámuel, Sándor János, Szabó József és Tömösközy Sándor, kik, Sándor János kivételével, miután erkölcsi és segédlelkészi, illetőleg tanári s nevelői bizonyítványaik rendben s kifogástalanoknak találtattak, a második papi vizsga elé bocsátattak. Minek folytán előbb a kitűzött tantárgyakból, nevezetesen: az egyházi szónoklattanból, Szertartástan-, papigond-, katekhetika-, magyarhoni reformátio történelme-, egyházjog-, s gyakorlati bibliamagyarázatból szigorúan megvizsgáltatván, majd a kijelölt tételekről írt egyházibeszédeik, katekhizátioik és homiliáik megbíráltatván, következő sikert tapasztaltuk: Először: hárman, u. m. Göde Károly, Komáromy Lajos, Búzás Ferenez kitűnők; másodszor ketten, u. m. Csóo Zsigmond Tömösközy Sándor jelesek; harmadszor ketten, u. m. Szabó József, Borzsák Endre jók; negyedszer hatan u. m. Bosznai Adolf, Kovács Pál, Arany Antal, Pap Sámuel, Boldizsár Lajos és Máté Balázs kielégítők, de Máté Balázs az egyh. szertartástanból és katechetikából uj vizsgaadásra utasítandó ; ötödször Bolyó István nem kielégítő, ennélfogva minden tantárgyból uj vizsgára utasítandó. Fentebb érintett Sándor János azon időről, melyet mint s. lelkész Harasztiban töltött, bizonyítványt nem mutatván elő, másrészről illető esperes urnák superintendens úrhoz intézett levele szerint nevezett Sándor János Harasztiból némely ellene emelt vádak miatt minden fensőbségi intézkedés nélkül eltávozván, ez úttal a vizsgától elutasítatott; megjegyeztetvén azonban, hogy ha az ellene emelt vádak alól magát tisztázva, erkölcsi bizonyítványait rendbe hozandja, a czélzott vizsgát még az ezen év őszén hihetőleg megtartandó egyh. kerületi gyűlés alkalmával is, nevezetesen az ezt megelőző napon leteheti. Azon szomoritó tényt, hogy a papi vizsgákra, még a másodikra előállók között is csak ritkán találkozik egy kettő, ki valódi tudományos készültséget tanúsítana, hanem a vizsgálandók legtöbbjei, mi külömbséget sem téve a papi vizsga és az iskolai félévi examenek között, csupán az iskolai kézirat vagy kéziköny megöl vasgatására szorítkoznak, — a jelen vizsgák alkalmával is kénytelenek voltunk tapasztalni. Különösen feltűnt ez az egyházjogból tett vizsgánál, mely alkalommal még azok is, kik a többi tantárgyakból jeles feleleteket adtak, kevéssé látszottak ismerni azon vallás- s egyházügyi szentesitett törvényeket, melyek a közelebb mult évben hozattak, s melyeknek tudása minden lelkészre nézve oly igen fontos és szükséges, de a melyek még természetesen a korábbi években használt kéziratokban nem földúlhattak elő. Miért is e következő javaslatokat bátorkodunk a főtiszt, közgyűlés elé terjeszteni: 1. Otasítassanak ezentúl különösen a 2 ik papivizsga elé állók, hogy a kitűzött tantárgyakra yaló készülésüknél igyekezzenek az iskolai kézikönyvek szük keretéből kiemelkedve, az illető tudományokból bővebb s magasabb körű ismereteket szerezni ; ehhez képest ugyancsak utasítassanak a vizsgálók is, hogy ezentúl kivált a második papivizsgán oly módon intézzék a vizsgálatot, hogy a feltett kérdésekre adandó feleletekből világosan kitűnjék a vizsga előtt állóknak az illető tudomány irodalmában való jártassága avagy járatlansága. 2. Továbbá minthogy az egyházjog alapos ismeretére különösen nagy szüksége van a gyakorlati élet körében minden lelkésznek, s minthogy ennélfogva kiváló érdekében fekszik az egyh. ker. közgyűlésnek biztos tudomást szerezni a felől, ha vajon a lelkészi pályára bocsátottak birnak-e azon emiitett tudomány kellő ismeretével: ezért tétessék kötelességükké a 2-ik vizsga elé állandóknak, hogy ezentúl az egyházjogból s egyszersmind még valamelyik általuk szabadon választott tantárgyból való készültségöket a vizsgáló bizottság elé benyújtandó valamely egyházjogi s önként választott tantárgybóli munkálattal, p. o. valamely terjedelmesebb munkából készített kivonattal, vagy ismertetéssel, vagy bírálattal vagy más egyéb ilyesfélével is igazolják. 3