Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

56 1861. Május. 56 anya-egyház pénztárába. Felemliltetik az is hogy ez összeírás nem csak az illető egyházmegyei hatóság hanem az érdekelt új-szivaczi lakosok nagy részének saját aláírásával is megerősíttetett. Az új-szivacziak ennek ellenében nem csak arra hivatkoznak, hogy ők az új-szivaczi egyház­nak levén tagjai ott részesülnek az egyházi szolgálatoknak szintúgy élvezetében, mint viszont a teher­viselésben, hanem hivatkoznak még, s főként arra, hogy birtokaiknak összeírása az ó-szivaczi pres­byterium által tudtuk, befolyásuk, s megegyezésük nélkül eszközöltetett. Mivel a ház- és földbirtokokra fektetett teherviselésnek a nevezett egyházak általi elfogadta­tásából s gyakorlatba vételéből még épen nem következik, hogy valaki két helyen is viselje az egyházi terheket, — nem a birtok tevén valakit az egyház tagjává, hanem az egyháztagja levén birtokai után adóztatható; — mivel továbbá az ó-szivaczi presbyterium összeírásáról nem lehet megbizonyítani hogy ez azoknak is beleegyezésével történt volna, a kik azt alá nem irták; mivel az abból vonható követ­keztetés, hogy a kérdéses birtokokon annakelötte is feküdt egyházi teher: az egyházak különválása miatt azonnal lehetlenné vált, és megsemmisült, mindezeknél fogva nem tartja az egyházkerületi Con­sistorium igazságosnak, hogy az említett, más egyházbeli teherviselésre egyebeket is kötelezzen, mint kik az összeírásba való beleegyezésük illetőleg aláírásukkal, s önkéntes elvállaláson alapuló gyakorlat által magukat kötelezték. — E szerint a kérvényező újszivacziaknak, ha a fentebbi kötelezettség alá nem esnek, érintett követelés alóli fölmentése határozatképen kimondatik. A mennyiben pedig ennek következtében az illető lelkész Keck Zsigmond úr fizetése csorbát szenved: annak kárpótlására és megtérítésére az ó-szivaczi gyülekezet köteleztetik. 5.'Előterjesztetett a Harkányi egyház híveinek folyamodása, melyben előadják, hogy gyüle­kezetükben megüresülvén a lelkészi állomás, arra Németh János segédlelkész urat elválasztották, a felső baranyai egyházmegye azonban nevezett segédlelkész urat nekik meg nem adván: Luzsoki lelkész Környei Lajos urat rendelte egyházukba. Kérik tehát az egyházkerületi Consistoriumot ez intézkedés megsemmisítésére, s Németh János úrnak megadására. Minthogy Németh János segédlelkész a második papi vizsga letétele előtt nem volt választha­tó : az egyházmegyének a választás megerősítését ez okból megtagadó határozata helyeseltetik. Mint­hogy azonban a lelkészi hivatal betöltésében a gyülekezet befolyása nélkül sem lehet intézkedni: azért valamint a választás semmisnek, úgy a lelkészi hivatal betöltetlennek tekintetvén — a gyülekezet új választásra utasitta tik. 6. 'Előterjesztetett a Botykai egyház híveinek folyamodása, melyben előadják hogy a gyüle­kezetükben megüresedett lelkészi állomásra Főző László Siklósi segédlelkészt választották; a felső-baranyai egyházmegye azonban nevezett segédlelkész urat nekik meg nem adván, Hamar Pál segédlelkészt rendelte egyházukba. — Kérik az egyházkerületi Consistoriumot ez intézkedésnek megsemmisítésére, s Főző László úrnak megadására. Minthogy Főző László a második papi vizsga letétele előtt nem volt választható: az egyház­megyének a választás megerősítését ez okbúl megtagadó határozata helyeseltetik. Minthogy azonban a lelkészi hivatal betöltésében a gyülekezet befolyása nélkül sem lehet intézkedni: ezért valamint a vá­lasztás semmisnek, úgy a lelkészi hivatal betöltetlennek tekintetvén — a gyülekezet új választásra ula­sittatik. — 7.-Az úszódi egyház Decsi Gábor mostani lelkésze mellett segédlelkészi minőségben szolgáló fiát Decsi Dénest atyja mellé állandó segédül kineveztetni, halála, vagy lemondása esetében, rendes lelkészül kéri. Decsi Dénes úszódon mint segédlelkész állandósitlatik, azonban ezen előlegezés által a sza­badválasztás elvét, magánál a rendes pap megválasztásánál koczkáztatni nem akarván : magát a megvá­lasztást a lemondás vagy halál esetéig kívánja halasztani. 8. *A Szeremlei egyház aggott lelkésze mellé Ádám József Nagykőrösi segédlelkészt kéri segédlelkészül rendeltetni. Ádám József szeremlére rendeltetik. — 9.-A Kis-Kún Fülöpszállási egyház, idvezült lelkésze, annak emléke és családja irányában még mindig kegyelettel viseltetvén; a nélkül hogy az özvegynek tett nagylelkű s állala biztosított aján­latait legkevesebb mérvben is csonkitni szándékoznék, csupán az egyház java és felvirágzása tekinteté­ből kéri az egyh. kerületi gyűlést, hogy Ötvös Sándor helybeli segédlelkészt, rendes papjának meg választhassa. Az egyházkerület végzésének és intézkedésének, nem az levén értelme, hogy a megürült lel­készi állomás három évig betöltetlen maradjon, hanem inkább az, hogy az özvegy és árvák sorsa há­rom évig biztosítva legyen, ennélfogva a történendő papválasztás ellen kifogást nem tesz, sőt az illető esperes urat oda utasítja, hogy az illető concessát annak idejében kiadván a szabadválasztást fogana­tosítsa. Kijelentvén, hogy ezen kedvezés örve alatt az egyház a káplán élelmezés kötelessége alúl ma­gát felmentettnek nem tekintheti. — 10.-A D. Yecsei egyház, a 69. statulura ellenére kebelében már tizennyolcz év óta káp­lánkodó Balla István elhelyezéseért folyamodván, az e. megye azon oknál fogva utasította vissza, miveí öt az 1849, egyházkerületi gyűlés D. Vecsén állandósította, ügyét felebbezvén ez elmozdítást sürgeti.

Next

/
Thumbnails
Contents