Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1867. október 28. 29. 30. 31.

1867. Október. A kun-szentmiklósi egyházközség egy Csikay Imre föesperes úrhoz irt levelében azon tényt, hogy az általa 1861-ben a kerületi főiskolára megajánlott 100 frt helyett az utóbbi években azért fizetett csak 80 frtot, mert egy azótai népszámlálás folytán kitűnt, hogy ez összeg felel meg a hivek létszámának (minden személytől egy pengökrajczár fizettetvén); ennélfogva föesperes urat az egyházkerületi közgyűlésnél annak kieszközlésére kéri, hogy az egyházközségtől ezentúl is fogacltassék el a 80 frt. Ha az egyházközség a 100 frt fizetése által túlterheltetve érzi magát, e jegyzőkönyv 9. sz. alatt foglalt módszerinti eljárásra utasittatik. 20*) A folyó év junius havában tartott közgyűlés jegyzőkönyvének 80. száma szerint az illető esperes urak elöadák az 1866-ik évi közgyűlés 9. sz. alatt emiitett lelkész urak mentségét egyházközségük szavazatának idejekorán illető helyükre nem szolgáltatása miatt. Az egyházkerületi közgyűlés ezúttal elfogadja az előadott igazolásokat. Azonban a lel­kész urak komolyan figyelmeztetnek szavazásbeli kötelességeik teljesítésére, különben az egyház­kerület jövőre szigorúan fog irántuk eljárni. 21.) Olvastatott a papvizsgáló bizottság következő jelentése: „A folyó évi juniusi közgyűlés, 12. 86. és 90-ik jegyzőkönyvi számok alatt hozott határozatainál fogva egy-két, név­szerint is megemlített segédlelkésznek és lelkészjelöltnek megengedvén, hogy ezen, már akkor is kilátásban levő őszi gyűlés alkalmával a második, illetőleg az első papvizsgát letehessék, s ille­tőleg, hogy gyenge osztályzatukat kijavíthassák; — ezen vizsgák f. hó 28-án főtiszt. Dobos János ur elnöklete alatt Antos János segédgondnok, Gángol János, Miskolczy István, Nagy Zsigmond, Pallagi Mór, Kovács Albert, Dömötör János, Farkas József esperes, illetőleg tanár urak jelenlé­tében megtartatott. Mely vizsgákon kővetkező eredményt tapasztaltuk: 1. Az első papvizsgának újból letevésére engedélyt nyert Badicz György és Bolyó István, a közelebbi egy negyed évről szóló bizonyítványaiknak rendben találtatása, a kiadott tételről készitett munkálataiknak benyújtása után szóbeli vizsga alá bocsáttatván, nevezetesen a kiszabott e következő tantárgyakból: Bibliaisine (Canonica, Hermeneutica, Critica), ó és uj szö­vetségi Írásmagyarázat, theologiai encyclopaedia, Apologetica, szent történelem, egyháztörté­nelem, keresztyén hittan, erkölcstan, a különböző ker. felekezetek tanrendszere, s így összesen 10 tantárgyból megvizsgáltatván, ezúttal kielégítők ne k találtattak. 2. Búzás Kálmán a bibliaisméböl és egyháztörténelemböl, melyekből a tavaszi köz­gyűlés által, jegyzőkönyvi 12. sz. a. uj vizsgaadásra utasittatott, ez alkalommal az uj vizsgát kie­légítő eredmény nyel tette le. 3. A második pap vizsgára az idézett jegyzőkönyv 12. sz. a. határozata értelmében Kálósy Lipót és Szabó Géza jelentkezett, kik miután erkölcsi és segédlelkészi bizonyítványaik teljesen rendbe s kifogástalanoknak találtattak, az illető tantárgyakból, nevezetesen: Egyházi szónoklattan, szertartástan, papigond, katechetica, magyarhoni reformatio történelme, egyházjog s gyakorlati bibliamagyarázatból szóbeli vizsga alá bocsáttattak. Részint az adott feleleteknek, részint a #kitüzött tételekről irt munkálataiknak alapján a vizsga eredménye Kálósy Lipótot illetőleg jelesnek, Szabó Gézára vonatkozólag kielégítőnek találtatott. Teljes tiszte­lettel Pesten, 1867. október hó 29-ik napján. — Dobos János m. k. Hamar András m. k. Ballagi Mór m. k. Miskolczy István m. k. Farkas József m. k. u Tudomásul vétetett. 22.) Superintendens ur tudatja, hogy a legközelebbi gyűlés óta a pesti gymnasiumban Thaly Kálmán, Szakáes Mózes és Dömötör János, — a nagykőrösi lyceumban pedig Királyi Pál rendes tanárokul választattak. Választásuk helybenhagyatván, rendes tanári hivatalukban megerősíttetnek. Olvastattak a nagyméltóságú vallás- és közoktatási m kir. minisztériumnak következő intézményei: 28.) Kelt Budán, 1867. julius 9-én 5705. sz. a. „O császári s apostoli királyi Felsé­gének f. évi junius hó 29-én Regensburgban kelt legf. elhatározásával nyert felhatalmazás folytán, Baranyamegyebeli Kopács egyházközsége legfelsőbb kézjegyre méltatott abbeli folya­modásával, melyben az ottani helv. hitv. ev. lelkész járandóságainak váltópénzbeni fizetése iránt, előbb fennállott gyakorlatot ismét életbe léptetni, és ezen járandóságoknak ezüst pénzbeni meg­vétele tekintetéből a fizetni köteles lakosok ellen irányzott szabályszerű végrehajtást megszün­tetni kéri, ezennel el és illetőleg az 1860. évi október 27-én kelt elutasító legfelsőbb határozat tartalmára utasittatik. Miről fötiszteletü uraságod hivatkozólag folyó évi april 26-án 126. szám alatt kelt jelen­tésére, a felterjesztett esperesi iratok vissza zárásával továbbközlés végett oly megjegyzéssel

Next

/
Thumbnails
Contents