Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
48 1861. JUájus. sítassanak lelkész urak egyházi beszédekben inteni, oktatni s figyelmeztetni a népet a szesznek s szeszes italoknak mértéktelen használása szomorú következményeire. A mértékletesség, józanság, vallási és erkölcsi kötelesség levén, megkereső Pest Pilis és Solt t. e. vármegyékben levő egyházak lelkészei jegyzőkönyvileg oda utasíttatnak, hogy egyházi beszédjeikben intve oktassák híveiket a szesz és szeszes italokkal mértéktelen élés kerülésére, mely elszegényedésen kivül mind egészségük — mind szellemi s erkölcsi kifejlődésükre sőt nemzedékeikre is káros befolyást gyakorol. — 40. Olvastattak a magyar tud. akadémiának 1860-dik Aug. 20-ról és az akadémia statisticai bizottságának 1860. Novemberről kelt megkeresvényei az 1850. óta kelt s ezután megjelenendő egyházi névtárak és anya könyvi kimutatások közlése illetőleg az útobbi megkeresvény mellett küldött táblázatoknak kitöltetése végett. A bentérintett rovatos táblázatok illető esperes urak által oly megbízással osztattak ki lelkész urak között, hogy a Magyar tudományos Academia iránti meleg részvétük s ez ügyének gyámolitását czélzó búzgó hajlamuk kitüntetésére s magának a tudománynak is érdekében azon táblázatok minden rovatát a rajtok levő magyarázat s utasításhoz képest legjobb s legközelebbi tudomásuk szerint mielébb betölteni s betöltve ugyanazon uton Superintendens úrhoz visszajuttatni siessenek. 41. Olvastatott az első magyar átalános biztosító társaságnak — 1860. September 11-ről kelt s az élet biztosilási terv kapcsában érkezett megkeresvénye, az életbiztosítási válalat támogatása, illetőleg az egyházi névtárnak használatul leendő közöltetése végett. A kért egyházi névtár egy példányban megküldetvén: egyh. Kerületünk lelkészei jegyzőkönyvileg figyelmeztetnek arra, hogy e társaság az életbiztosítást is megkezdvén, meleg ügy szerettei s érdekeltséggel karolják fel ennek ügyét is s az életbiztosítás lényegével, fontosságával üdvös voltával saját érdekükben mind magok megismerkedni, mind híveiket megismertetni s ez intézet minél több biztositássali támogatását eszközölni igyekezzenek. — A Pesti egyházmegye hivatalos előterjesztése: 42. Fáy András lemondása, s a megsirhatatlan Gróf Teleky László véletlen halála után, Gróf Teleky Sándor lön megválasztva egyh. megyei gondnokká. — Az egyház kerül, gyűlés, ezen választás fölötti örömét osztja a Pesti egyházmegyével. — Solti egyházmegye hivatalos jelentése. 43. Szent Benedek, pusztulófélben levő temploma helyeit, ujat akarván építtetni, segélyeztetésért és charitativumai elengedtetéseért folyamodik. — Charitativumai, az iskolai segélyezésen kivül, elengedtetnek; felsegéllés végett az egyh/ ker. gyűlés minden megyéiben hirdettetni, és a lestvér egyház kerületeknek ajánltatni fog. — 44. A Dabi egyház, paplak és iskola építtetés miatt erejét haladó adósságba merülvén, segélyeztetésért folyamodik. — Charitativumai elengedtetvén, az egyh. kerületben létező egyházak munkás szeretetébe fog ajánltatni. — Tolnai egyházmegye hivatalos előterjesztése. 45. -Egressy Galambos Sámuel ur, a Tolnai egyh. megyének, az egyh. kerületen több éveken át volt hü képviselőjének lemondása következtében, a tisztelt képviselőnek jeles érdemei, jegyzőkönyvileg határozlattak örökittetni. — Az egyh. kerületi gyűlés szinte osztozván a tisztelt egyh. megyei képviselő érdemeinek méltánylásában: ezt jegyzőkönyvileg kívánja emlékezetben tartani. — 46. Halász Gedeon és -Pap Lajos urak , a beküldött szavazatok átalános többségével, egyh. megyei tanácsnokokká választattak. — Szolgál tudomásul. 47. A czeczei reform, egyház, romlásnak indult templomát javitni akarván, a charitativumok elengedését kéri. — Kérése teljesíttetik. — Vértesaljai egyházmegye hivatalos jelentése. 48. Az egyházmegyei hivatalnokok választása alkalmával, közfelkiáltással elfogadtatott, és végzésileg kimondatott, miszerint jövőre, minden három év letelte után, átalános egyh. megyei tisztújítás fog tartatni. — Az egyetemes egyház igazgatási alapelveknek alkalmazása, és gyakorlati életbe léptetése, túlesvén az egyes egyh. megyék hatáskörén, nehogy az ilyen rögtönzött eljárásokkal eltérésekre.