Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.

1865. június 10. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.

1864. Május. -23 és tanitók fizetésének a földbirtok és telkek után leendó' biztositása érdekében ki­bocsáttattak, — az egyházkerülethez felterjesztetni határoztattak. — Idézett helytartósági intézmények tudomásul vétetnek azon megjegyzéssel, miszerint esperes és lelkész urak figyelmeztessék hitsorsosainkat, hogy midőn földbirtokot katholikusoktól vesznek, e rendeleteket szem előtt tartsák, s nagy óvatossággal járjanak el; és ha netán minden elővigyázat mel­let is e rendeletek félremagyarázása folytán egyházunk liivei zaklattatnának, e felől kdlő orvoslás eszközlése végett illető egyházi hatóságainknak jelentést tegyenek. m.) Végre a 24-ik sz. alatti határzat, melynélfogva a czeglédi egyháznak azon intézkedése, hogy régebben bejelentett tervéhez képest az első gymnasialis osztályt kebelében felállította, s ebbe tanárul Szabó Lajos urat megválasztotta, örvendetes tudámásul vétel mellett az egyházkerülethez aján­lólag felterjesztetik. /. i A gymnasialis első osztály felállítása tudomásul vétetik, a megválasztott tanár Szabó Lajos ur pedig hivatalában megerősíttetik. Pesti egyházmegye. 70.) A pesti egyházmegye f. évi május 16—17-én napjain Pesten tartott gyűlésének jegyző­könyvéből a következő pontok tárgyaltattak. a.) Az első pontban előadatik, hogy .Kontra János tótlifalusi lelkész ur általános több­séggel alesperessé választatott. Tudomásul vétetik. b.) A 3-ik pontban az egyházmegyei közgyűlés -Erdélyi Ferencz gödöllei lelkész s egy­házmegyei tanácsbirónak halála felett érzett fájdalmát és érdemei iránti elismerését jegyzőkönyvileg fejezi ki. Az egész egyházkerület közönsége osztozik az egyházmegyének Erdélyi Ferencz elvesztése felett érzett fájdalmában, s volt ker. tanácsbirájának és a lelki pásztorok valódi, minden tekintetben kitűnő példány képének érdemeit jegyzőkönyvileg ismeri el. — c.) A 15-ik pontban a már helyzeténél fogva is az egész ref. magyar egyházra nézve fontos, segély nélkül pedig az elenyészéshez közelítő Szent-Endrei leánygyülekezetnek segélyért esdő kérelmét az egyházmegye mind jegyzőkönyvileg, mind követi által az egyházkerület figyelmébe, s pártfogásába ajánlja. Ezzel együtt olvastatott a Szt.-endrei leány gyülekezet folyamodványa, melyben előadja, hogy még a mellettük levő idegen ajkú rom. kath. és keleti görög nem egyesült egyházak, sőt a nem rég alakult zsidó község is a legszebb virágzásnak örvendenek, addig ők saját erejükből magu­kat a legszűkebben fentartani sem képesek. Az egyháznak semmi vagyona, és a tagok évenkénti fi­zetésén kivül semmi jövedelme nincs, a hivek pedig oly szegények , hogy közszeretetben élő s fárad­hatlanul működő tanítójuknak s egyszersmind s. lelkészüknek 150 ft, évi fizetését sem képesek meg­adni elannyira, hogy a legközelebbi öt évről a .tanitó s. lelkésznek 170 ft. fizetése van künn beliajt­hatlan hátralékban. — E mellett szűk — templomul és iskolául szolgáló épületük is roskadó félben van. sat. Mindezeknél fogva könyörögnek az egyházkerületnek, kegyeskedjék őket felsegélni, p. o. oly módon, hogy közülök egy 40 éves embert szíveskedjék az egyházkerület az életbiztosító társaság­nál tiz ezer forintig biztosítani, és annak halála után ez összeget az egyház örökölné, — avagy ha egyéb akármi módot talál az egyházkerület a szt-enclrei leányegyháznak a nyomorból kiemelésé­re , ők mindent hálás köszönettel fogadnak. Az egyházkerület haladéktalanul szükségesnek látván a nyomorral és végfeloszlás ellen küz­dő szt-endrei leány-egyház fenállásának gyors segélynyújtás által biztosítását, ezért, mivel a folyamo­dók által ajánlott életbiztosítási mód el nem fogadható, — a mellett hogy az iskolai krajczárokat ki­véve — minden charitativumait elengedi, egy küldöttséget nevez ki oly utasítással: hogy találjon a nevezett egyház gyámolitására módokat, s a mennyire lehet, segélyt is azonnal eszközöljön, — eljá­rásáról és a további gyökeresebb segélynyújtásra alkalmasnak talált módokról a legközelebbi köz­gyűlésre jelentést tegyen. — E küldöttség tagjaiul: az egyházmegye két elnökén kivül — Egressy Sámuel, gróf ifj. Ráday Gedeon, és Ballagi Mór urak bízatnak meg. d.) A 16. 17. 18. pontokban a gödöllői, monostori, és rákospalotai gyülekezetek folyamodnak egyházi köztartozásaik e le n ge d»é s e é r t. — Az egyházmegye Gödöllő és Monos­tor kérelmét teljesíthetőnek látja, — Rákos-Palotának pedig — mivel a kérelem indokául felhozott építkezés még csak tervben van, s öt év múlva következik be — semmit sem tart szükségesnek el­engedni. Gödöllőnek és Monostornak — az iskolai gyámpénzek kivételével — egy évre elengedtetnek charitativumaik, Rákos-Palota kérelmének nem adatik hely. e.) Végül alesperes ur élőszóval jelenti, hogy 23 gyülekezetnek már rendes takarékmagtá­ra van, és az egész megyében még csak két egyháznak nincs. Örvendetes tudomásul vétetik. 3*

Next

/
Thumbnails
Contents