Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1860-1869.
1862. május 19. 20. 21. 22. 23.
8 1863. Hájas. ez, szegénységét adván okul, azt mind ez ideig meg nem tette. Többen a tanitók közül kevés tehetségüek s gyenge képzettségűek, s épen azért tanitásuk gépies és sikeretlen. Pólya Imre pedig esperesi beleegyezés nélkül állott be hivatalába, s iskolai bizonyitványt sem tudott eddigelé előmutatni. „2. A tolnai egyházmegyében az ujabb népiskolai szervezet több helyen legalább részben életbe lépett; a tanitók kevés kivétellel szorgalmuknál, ügyességüknél és tanitási sikeröknél fogva dicsérettel említhetők, sőt némelyek a régi szervezet használata mellett is meglepő eredményt mutathatnak fel. — A tanügy emelésére több rendbeli egyházmegyei intézkedések tétettek, igy nevezetesen; a tanitói értekezletek felállitása elrendeltetett, az egyházak a hiányzó tanszereknek a körlelkészek utján leendő megszerzésére utasittattak; a körlelkészek kezébe az iskolai jelentéseknek összhangzó módon készithetése tekintetéből, betöltés végett kész példány-táblázatok fognak adatni, s minthogy a nyári iskolázás keresztül vitele még legalább ez idő szerint nagy nehézségekbe ütközik, tehát legalább a téli iskolázás sikerének emellietése végett, a közvizsgák megtartása későbbre s nevezetesen Május hóra, s azzal egybefüggésben az urvacsorához készitett növendékek hitbeli megerősítése áldozó csötörtökre rendeltetett. — Az egyházmegyének összesen 24 anya-, s 4 leány-gyülekezetében egy a tanitást is végző lelkészen kivül 38, részint rendes, részint segédtanító foglalkozott 1614 fiu, 1476 leány, összesen 3090 növendék tanításával. — Jegyzőséggel egybekötött tanítóság már egy sincs az egyházmegyében; — a népesebb gyülekezetben a fiu és leány tanulók is elkülönitvék, — azonban Bonyhádon a gyülekezet csekély népessége és anyagi erőtlensége miatt egy tanitó egy teremben foglalkozik nemcsak a nemre (fiú és leány) de a nyelvre (magyar és német) is különböző növendékek vegyes tanításával. — Több helyen van két tanitó, — három csupán NagyDorogon, de itt is csak két iskola teremmel. — Az iskolának elkülönített kerte s udvara van Bölcskén. Gyümölcsfa-iskolák kevés helyen, azok is többnyire távol az iskolától s peres tulajdonok vagy a község és az egyház, vagy pedig az egyház és a tanitó között. — Vasárnapi iskolázás csupán ott van, hol azért a tanítót vagy a község, vagy az uradalom kész fizetni. — Az iskolázók száma gyülekezetenkint az összes népességnek 6% — 18%-ja között ingadozik. Iskolai könyvtár még sehol sem létezik. — Bölcskén a szegény tanulóknak irópapirral ellátására egy 126 ftot tevő tőke alapítvány létezik. — Tan és segédkönyvek s egyébb tanszerek kissebb nagyobb számmal majd mindenik helyen, de a kivánt mennyiségben sehol sem találtatnak. — Néhol a tanitók magok szerzik meg a hiányzókat saját költségükön. — Egy-két helyen az iskola tulnépes, egy tanitó vezetése alatt 160 — 189 tanítvány levén. — Az olvasás, irás, számvetés, vallás, és énekek mindenütt taníttatnak, — ezeken felül több helyeken a földrajz, történelem, természettan, rajz, magyarnyelvtan, gazdaság és női-tan is. A „Beszéd és Értelem — Gyakorlatok" kézi könyve, mely mindenik tanitónak kezébe van juttatva, bizonyosan nagyon elő fogja mozditni az értelmes tanitást, és az e részben tapasztalt hiányokon jelentékenyen fog segitni. — Az irva-olvasás tanmódszere több helyeken kezd alkalmaztatni, másutt részint a hangoztató, részint a betűztető, részint mind a két tanmódszer is vegyesen gyakoroltatik. Az ütényirás tanítása csak egy helyen kisértetett meg, de ott is ellenszenvvel találkozott. — Az előmenetel az egyházmegye összes iskoláiban külön-külön vagy dicséretes, vagy kielégítő, vagy legalább tűrhető. — Magános intésen felül nyilvános megrovás egy tanítót sem érte, — mig ellenben dicsérő elismerésben többen részesültek. 3. A Vértesallyai egyházmegyében a tanítás ügye az előforduló számos akadályok mellett is előre halad. A népiskolai szervezet — a mennyiben csak a körülmények és viszonyok engedték, életbe van léptetve; a tanitók a kor igényeinek igyekeznek megfelelni, mig ellenben a szülék részéről a könyvvételtőli vonakodás miatt sok nehézség merül fel. — Az irva-olvasás tanmódszere majd mindenütt alkalmazásba vétetett, s az eddigi tapasztalás szerint kivánt sikerrel. A nyári iskolázás a legbuzgóbb sürgetés mellett is még eddigelé csak kevés helyen létesült. 4. Az alsóbaranya és bácsi e gyházmegyéb en a népiskolai szervezet alkalmazása kevés helyen kisértetett meg, — az oktatás csak kevés iskolában terjed ki a természettan, történelem, magyarnyelv, gazdaságtan, fogalmazás, rajz, és a nőitan tanítására is. — Egy helyen a tanitó szavalatra is tanitá növendékeit. Ez ha a többi tantárgyak rovására nem szolgál, helyeselhető, különben a népiskolákban arra valamely nagyobb fontosságú súlyt fektetni nem kell. A tanulók mulasztásai gyakoriak leginkább ugyan a szüléknek, de néhol a tanítóknak is hibája miatt. Itt is jeles és gyenge tanitók vegyesen találkoznak. Általában a négyosztály szerinti tanítás van gyakorlatban, de feltűnő: hogy mégoly népes egyházban is mint a Mohácsi, mind a négy osztálynak s azon felül ugy a fiu mint a leány tanulóknak vegyes tanításával egy tanitó, ki e mellett kántori és orgonistái minőségben is köteles szolgálni, kénytelen foglalkozni. — Tanszerekben, s főleg térképekben és földgömbekben nagy a hiány. Baján a szokott tantárgyak között a bibliai történet tanítása hiányzik, pedig ennek egyátalán nem szabad elmaradnia. A német gyülekezetek iskoláiban még inkább, mint a magyar iskolákban érezhető a kézikönyvek hiánya. Nyári iskola csak két gyülekezetben van. Az egyházmegyében van összesen 41 rendes, 5 segéd tanitó, és 4020 tanuló. 5. A pesti egyházmegyében a népiskolai szervezet alkalmazása már is szép sikert mutat, — azon iskolák, mellyek eddig a népiskolai szervezetet életbe nem léptették, annak alkalmazására szigorúan utasittattak. Földtekékkel s térképekkel az iskolák fele száma már el van látva. Több tanitók szorgalmukért jegyzőkönyvi dicséretben részeltettek, néhányan pedig hanyagságért megdorgáltattak. A szentendrei, Vasadi, és Mogyoródi szegénységgel küzdő leány gyülekezetek iskolái és tanitói az egyház-