Rádiófigyelő, 1944. szeptember

1944-09-29 [1326]

/LONDON 16^45 ó-rai magyar adásának .f olyt*tésaVBZ/GA PH.31. Tz a helyzet azonban nemcsak végső veszélyt jelent gagvarerszagra nézve, de -- a körülmények kdlonös összejátszá­sa következteben — rendkívül kedvező alkalmat nyújt a magyar nemzetnek arra,.hogy fontos szolgálatot tegyen a demokrácia és haladás nagy ügyének. ; « Tz a" helyzet egészen renakivüli állapotokat hozott létre atprszágon belül- A polgártél most'"már minden ereje latba­vetésót követeli az államhatalom, .de eíz.*! együtt módot is ad neki, akit a .múltban vajmi kevéssé kéfdéztek meg véleménye fe­lől, arra, ho^y szavát sorsa alakításánál fokozottabb mértékben hallhassa. tm t A magyar nemzet békevágyé., szabadsághős elődeinek hagyományaiért lelkesedő, németellenes érzelmű nagy többsége most rákényszerítheti a hatalmasokat arra az útra, amely az egyesült nemzetekkel kötendő fegyverszünet a németek elleni háború és az ország j öv 'jenek megmentése felé vezeti. Azzal a kifogással pedig ne hozakouiók elő nektek s'-nki, barátaim és honfitársaim, hogy a magyar jellem netf alkal­mas olyan erkölosi tornamutatványra, amilyen'ahnoz szükséges, hogy egyik napról a másikra a mindeddig szövetséges Németország ellen íorditsuk fegvvpreinket, fl .] Maga/Lakatos bevallotta az országgyűlés szine //?rőtt, hogy Németország sértette még már régen a magvar felség­jogokat. Bevallotta, hogy a németek"fogságba vetettek és elhur­colták a magyar népképviseleti országgyűlés számos tagját. A németek voltak azok. akik már régen nem mint szövetségessel, de mint meghódított ellenséggel bántak velünk. Ami pedig a'námet megtorlással való feny a ~etése­k»t illeti, Románia és Bulgária példái világosan megmutatták^ hogy mennyire"kevéssé kópés Hitler ma már ezeknek a fenyegető iger°tekn^k beváltására/ A magunk borén tapasztaltuk, mennyivel 'súlyosabb pusztulás vár reánk, ha továbbra is a győzed-Ímes egyesült nem­ietek ellen harcolunk. Ütött az óra barátaim és honfitársaim. Az atom­hatalom, a kormányrendszer ma már egy pillanatig sen tarthatja magát a polgárság és a honvédség télies támogatása hijjáá, A polgárságnak és a honvédségnek módjában *an tehát,hogy határo­zottan szakitsor a múlttal és előidézze a mindenki által áhított fordulatot. . ," ' Gondoljunk Széchenyi szavaira: "A mult kiesett hatalmunkból, de j c'vendó'nknek urai vagyunk!"

Next

/
Thumbnails
Contents