Rádiófigyelő, 1944. március/2-július/1

1944-03-30 [1323]

/A N K A A 18»15 órai t 8 r Ü k adásának folytatása./ A romániai petróleummal van összefüggésben a kö­vetkező hir is, amelyet a londoni rádió »JZ orosz rádiótól vett át: A mosakval rádió é rte s ülése szerint Ploestlben a renáklvüli állapotot kihirdettél^ * varöTSan ml ,den romén tiszt­Viselő helyére nemet tisztviselő-* nevezték ki, A meglévő petro­leumkészletoket Németországba szállították* Németország most olyan nehézséggel találkozik, amilyennel annakidején Oroszország is. amikor elvesztette a kaukázusi petroleumkut okat. A romániai veszteségeket azonban Németwrszág középeurópai petróleummal pótolhatja. Námetország­ban különben az utóbbi időben megnövekedett a müpetroleum gyár* tása, Snnek ellenerő azonban a romániai petróleum fontossága nyilvánvaló, ezért a következő napokban sulyoe harook várhatók ezen a frontszakaszon. S X X Magyarország helyzete továbbra is foglalkoztatja a világ köz­véleményét. A német megszállás első eredményét a tegnapi német hiv8t3los jelentésben láthattuk. A Jelentós szerint a Keleten folyó harookban már a magyarok is récztvesznek. Magyarországon néhány polltiksl pártot feloszlat­tak. Budapesten eddig 300 embert tortóztuttak le. Ezenkívül oz UJ kormány komolyan foglalkozik e zsidókérdéssel is, Magyar­országon a háromhatalmi egyezményhez való osatlííkozás után élet* beléptettek Ugycn zsidóellenes törvényeket, azonban most ugy lát­szik ez a kérdés újból napirendre került a hatékonyabb végrehaj­tás oéljából, A l>razzavi31ei rádió Jelentése szerint e kormány hosszasan tanáoakozik a zsidÓJKéxúésael .kapcsolatban, A magyar belügyminiszter helyettese kijelentette, hogy ezt e kérdést vagy teljesen elintézi, vagy lemond, Magyar­országi zsidók tomá nlába menekülnek, Szek a zsidóellenes intézkedések arra kényszeri­tették a magyarországi zsidókat, hogy Jbmániába keressenek mene­déket, eőt jelentik, hogy az angolok beleegyezésüket adták arrfl nézve, hogy a menekülő zsidók közül 1300-at fogadjansk be Pa­lesztinába, itmánióban is azonban a teljes német megszállás után valószínűleg azicoru intézkedések történnek e zsidók ollen,

Next

/
Thumbnails
Contents