Rádiófigyelő, 1944. március/2-július/1

1944-03-30 [1323]

S/Ta Pa 81. I 0 N D ,0 N 15.0Ü crai angol adásából; Jaross és Szász miniszterek: lemondása. Magyarországon uj politikai válság kezdődött azál­tal, hogy ?z uj kormány két minisztere, Jaross belügyminiszter és Szász termelósugvi minxszter lemonde*-. ukiovábbá, hogy nyilaskeresz­tesek meg^ilkolták Keresztes Pisoher volt belügyminisztert, . Zürichből jelentik, hogy a magyar csapatok a Ge - ' kapóval együttműködve folytatják a letartóztatásokat, Több magyar újságot, köztük három vezető Budapesti lápot betiltottak. * l • A németek lebecsülték az oroszok erejét. . • • . Waleson vezérezredes, az angol rádió katonai munka­társa mondja: A németek eddig a legnagyobb hibát az által követték •»•• el, hogy lebecsülték Oroszország népi és katonai erejét. Tul sokat biztat ezenkivül a kedvezőtlen időjárásban, amely hivatott lett volna a jelenlegi orosz hadműveleteket megakadályozni, Az orosz hadvezetés és orosz hadsereg lebecsülése mellett szinté elfelejtették azokat a körülményeket, amelyek között ők is támadást tudtak inditani, Jugosz­lávia esetében például teljesen kifelejtették a népi ellenállás le­hetőségét, Ifest pedig épen ezen okckbél kell Romániát és Magyarorsz ágé­lefogniuk, nehogy ezek az országok meggyorsítsák a német vereség következményeitt - " T ' * l­' S/fa Pa 31. MOSZ KYj 15.20 árai c 1 a s z adásáb ó li Hogyan foglalták elKolosát? . . TTÍOTJA haditudósítója iria: Kolomea megrohanása a németeket telios meglepetésként érte, A város utcáin nyugodtan sétálgattak a német es magyar katon ák, a pályaudvaron folyi a rakodás, amidőn mint derűs égből jövő villám­csapás, berobogtak a városba az első szovjet páncélosok, Kolonea el­foglalásával a magyar csapatok legközvetlenebb összeköttetésüket vesztették el anyaországukkal, ' S/Ta Pa 31, LONDON 16.00 órai angol adásából: Minden németne k nég keU tanulnia lőni, Hiíler elrendelte, hogy minden polgári.egyénnek meg kell tanulni lőni, hogy a iiaza védelme közben önmagát is védhesse szükség esetén. I fegyverhasználatra a német lakosságot az SS roham­csapatok képezik ki, cqpjgp

Next

/
Thumbnails
Contents