Rádiófigyelő, 1944. február/2

1944-02-26 [1321]

/L 0 N D ON 17,45 órai török adásának folytatása,/ Er/Bl g S*. De, -folytatja az angol eikk- ha nem marad nemet veszély Délkeleteurópában, akkor a szövetségesek nem tudnók semmi hasznát venni Törökország hadba lépésének, A szö­vetségesek akkor nem is fognak segíteni Törőkországnak. A oikkiró ezután megállapítja, hogy a török nép akarata, hogy Tőrökország ne lépjen be a háborúba, egészen természetes, de a Törökországnak szállított fegyverek elégte­lenségére vonatkozó török állítás nem helyes, mert a fegyve­rek elégtelenségéről nem lehet beszélni. Inkább arról lehet szó, hogy mennyire tudják a török katonák ezeket a fegyvereket igénybe venni, Igaz, hogy angol kiképzők irányitása mellett a török had8ereg gyakorolta az uj fegyverek használatát, de annak kifogástalan elsajátításához hosszabb idő szükséges, A TIMES tudósit-ója szerint a szövetségesek nem tudnának sikeréé hadmüve let eket végrehajtani az EgHjfcen­geri azigetek ellen törökországi repül3béziaok nélkül. Ha Tö­rökország átengedne támaszpontokat a szövetségeseknek, ebben az esetben komoly segítséget nyújthat ez angolezászoknak o há­ború megrövidítésében, Az eddigi értesülések ellenére llémetorszrg nlnos abban a helyzetben, hogy megtámadhassa Törökországot, Lehet, hogy a németek néhány légitámadást intézhetnek Isztanbul ellen, kétséges azonban, hogy tovább tudnák-c eredményesen folytatni ezeket a bombázásokat. Jelenleg a törők vezérek főleg azzal a kérdés­sel foglalkoznak, hogy lőhet a legkevesebb áldozattal elkerülni a háborút, Ha azonban Törökország nem vesz részt Európa felszaba­dításában, - Törökorezág szava a háború utáni világban Jelenték­telen lesz, A TIMES oikkirója a következő kérdéssel fejezi be feJtegetéeeit} He nem vesz részt ebben a háborúban, megtart­hatja-e Törökország eddigi presztízsét ? _ m m «• -f \í\ *\ J

Next

/
Thumbnails
Contents