Rádiófigyelő, 1944. február/1

1944-02-04 [1320]

Bu/Hl PH 33, P 0 Z SONY 19.oo órai szlovák adásából: A hírmagyarázó közli, hogy Jövő osütörtökön megtárgyalják az állam védelmóről szóló törvényt, kr/Ta PH, 31. P Q N A U 2Ü.15 órai m agy a r adásában Soni7.ui.ier Kálmán berlini postáját olvasta fel, Csak a zsidókérdés és a marxizmus felszámolása biztosítja,hogy azT^l^.évi gyaláz a tos e se ré ny etc no ismétlőd .l ének meg> Annakidején 1939-ben, midőn az első lövések eldördültek és Euróra,valamint az Európa-ellenes tábor gigászi haroi erői megkezdték a felvonulást, midőn földrészünk nagyrá­sze,az európai népek többsége az Anglia által kirobbantott háború kitörése után is túlnyomóan a béke áldásait élvezte, a legtöbb európai egyáltalában-nem Volt tisztában azzal, hogy tulajdonképen miről is van szó. Még osak nem is sejthette, de nem is gondolhatta, milyen sorsdöntő történelmi Jelentőségű küzdelem kezdődik, hogy azután nemcsak a katonai, hanem az általános politikai és nem utolsó sorban a világnézeti hely-" zet • is alapvetően megváltozzék, Sok ember még azt sem hifl­te volna végtére, hogy nem úgynevezett helyi jellegű,szokásos háborúról van szo, hanem a nemzeti «ur5pa és egyáltalán uurópai kultúra léte,fennmaradása forog kockán. Sokan, nagyon sekan nem ^udták felfogni, hogy a nemzetközi zsidóság elérkezettnek látta az időt arra, hogy zsoldosMt ás rabszolga népeit össz­pontosított táraadásra gyűjtse , és a nemzetiszo­cialista Németország s szövetségeseinek xegyőzése után meg­valósíthassa világuralmát a konstruktív népek felett. Anglia annakidején állítólag a lengyel határok sértetlenségének és egyáltalán a kis Európái népek védelmében üzent hadat. Állító­lag ugyanjaz indította az Egyesült Államokat a hadbalépésre, A demokrácia és Álbetalizmus jelszavával késztették a kis népeket a puszti :ó háborúra Németország ellen, Egyik országot a másik után lelkiismeretfurdalás nélkül áldoztat fel,azts'n pedig átengedték őket a bolsevizmusnak, /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents