Rádiófigyelő, 1944. január
1944-01-15 [1319]
Bz/GA PH 33. DONAU 20.15 órai ja a g y a r adásából: A PA Hát MAIL noszkvai tudósítója jelentette, hogy o Szovjetunió nőst közvetve igényt jelentett be Bulgáriára ós nás balkáni államokra. A bolsevisták ós e plutokraták isnót olyan területeket oszAonak fel — jegyzi mtg a hírmondó — amelyek egyáltalán nem Q2 Ő birtokukban vannak és az utolsó szót a német véderő és szövetségesei mondják najd ki, KIS Lorkovios horvát belügyminiszter kijelentette, hogy a horvát nép nem akar somit som tudni a b- lsevizmusról. Az orfttok által támogatott balkáni bandák rémuralma felnyitotta az egész horvát nóp szemét, A miniszter ezután lelkes szavakkal emlékezett meg a német-horvát testvériségről. x x x Tollini jelentós szerint Észtországban elrendelték a 24, évesek korosztályának mozgósítását, Ez már a második évfolyam, amely a bolsevizmus elleni haro céljaira kikópzós alstt áll. Ma mór kereken 57,000 eszt áll fegyverben, hogy német bajtársaikkal együtt megvédjék hazájukat, Ezt ncgryőződésből teszik, a vóg.-<ő győzelem szilárd hitébon. » XXX Helyzetje le ntés. Az angoloknak Közép-Németország ellen indított légitámadásai épp ugy kudaroba fulladtak, mint az amerikaiaké. Az frugolok azonban óvatosak voltak: ossk éjszaka támadtak. Az amerikai ós az angol sajtó nyilatkoratribél kitűnik, hogy a tuls^bldalon felhagytak már azzal a reménynyel, hogy a Németország ellen intézendő támadásokkal gyors és kockázat nélküli sikereket lahet olórni. A nőst bevetésre került német vadászrajok igen szép eredményeket értök el és maguk az amerikaiak panaszkodnak a németek sikurei miatt,