Rádiófigyelő, 1943. november

1943-11-01 [1318]

Ta/Ta 33, A GÁBOR /. R 0 N RÁDIÓ mai adásából; 't ~* A TRIBUNA egyik számában a következőket szögezi le i Nem kell elfelejteni a románok magas szellemi szin­vonalat, különösen olyankor, amikor a magyarok megünnepelték Körösi Csorna Sdndort, akivel kapcsolatban Utíx Müller oxfordi tudós nyomán állapitható meg, hogy Tibetbe "pour decouvrir la patrie primitive des Hongrois" ment, Amit franoiéul idézett a brassói tornán lap, azt tíyilván gúnyos célzatnak használta. De hát azért nem kellett volna a németből angollá vedlett zsidó Müller Maxra hivatkoznia kutforrás-, ként, aki senmikép sem gúnynak szánta az idézett megállapítást, hiszel <5 volt az, aki ilyen néven kisdtötte a "turánizmus" elméletét, Hogy Körösi Csőn? Sándor osakugyan a magyar őshaza kutatása céljából ke­rült el Tibetbe, azt a román lap oikkirója magából, a hivatkozott magyar ünneplésből közvetlenül is megtudhatta, Mert semmi okunk sinos szégyenkezni Körösi Csorna Sándor omlakév©!, Nevezetesen az is mólyen bántja a TRIBUNA-t, hogy már két msgyar tudós is akadt, akit-Nobel­dijra érdemesítettek: Bárány Hébert ás Szent-Györgyi Albert, A cikket ugyanis a TRIBUNA igy folytat ja:"Az inzulint igazából N.C, paöleacu román orvos fud< zto fel 1921-ben, de u körülmények úi r rek­lám hiánya miatt a Nobel-dijat mégis egy bizonyos kanadainak adtál: oda 1923-ban, III A TRIBUNA egyik sz .'.mában találjuk a következő rímek­be szabott érveiéiti •i, Baroaság n?vét e Bnroa folyótól nyerte, Ennek neve viszont szláv, /Borica szóból ered,/ Nyilvánvaló tehát, hogy itt ősidők óta. megszakítás nélkül románok éltek s ezek közvetitt ttok s helyneveket a magy?rok ós szászok felé, |l| Hasonlóan remek román érvel sre találunk a TRIBUNA nfsik számában is, Trcntfhisztria román voltáról írva est B evfzttes földrajzi megállapítást teszi, hogy "a Bug is a Kárpátokból ered s igy az általa határolt terület szervesen illeszkedik bele a román terülctfce". Tudni kell, hogy k:t Bug folyó van: G lengyel ós az ukrán Bug, Előbbi határol ja kelet felé a mai Lengyel fokom Íny z óságot, utóbbi határolja k*í»t felé 02 ugynevtlett Tranáhisztriát* Mindk ttő ' a Padoliai Felföldön, rrcd, r Kárpátoktól pontosam 200 kilométernyire, /(^Lalkozik tov'bbá az adó <? TRIBUNA ujabb radikális agrárreform követelésével is. > '> i iif

Next

/
Thumbnails
Contents