Rádiófigyelő, 1943. november
1943-11-08 [1318]
RF, KG/FV 33, Valamennyi néme t' rád lóállorné'e • 2o,I5 órától közvetítette lÜtlcff ^dolf beszédét. Be. szád ének ele Jén történelmi visszapillantást vetett ez első világháború tlej'n kialakult helyzetre, s rámutatott arra, hogy ^ngliénak már akkor is s a.-*..*.- az volt a szándéka, hogy bekerítés! politikájával tönkre tegye a német birodal• ma t, Emlékeztetett r.rra, hogy amikor 1518-ban a német birodalom a demokráciák Ígéretében bizva letette a fegyvert, sőt államformáját is megváltoztatta, ezzel még mindig nom ert véget a legmesszebbmenő zsarolások és sanyargatások korszaki. Ebbon a kétsA&bocsett légkörben indította harcét Efcy maroknyi férfi /_akifcne k ólén a Führcr állott, 1923 november 8.-án úgyszólván az utolsó órában megkísérelték, hogy'helyes irányba térítsék a német birodalmat, L lépés nem sikerült-, ^csapat 1923 novfctnter 8.-a nem vezetett eredményre ós mágie sorsdöntő pont a lémet nemzet életágon, mert cz az akció . indította meg Azt a folyamatot, amely 1933-ban a hatalom átvételéhez vezetett, Rámutatott arra., hogy a német birodalom az eayetlen állom, amely szil'rdan ellenállni képes a bolsoviszta kolosszusnak, Csaknem 2oco év óta fenyeget i Európát a keleroről mindig újból ás újból előretörő veszedelem, amellyel szemben oeak egyetle n állami Németország képes hathatós módon szembeszállni, Németország nélkül^ vagy éppenséggel Német ország ellon ogyetlan állam semlenne képes, hogy "szerá eszalljőn e z z ej a z ár a ml át t a 1 1 Egyenesen képtelen az a gondolat, hogy egy más, vagy éppenséggel Európán kivüli állam vehetné át Európa védelmét, Ép x-r_ ilyen c bszurdum azt gondolni, hogy a Z3Ídó plutokrata nyugat bármikor is legyőzhtvfcné a zsidó bolsevista keletet,