Rádiófigyelő, 1943. október/2
1943-10-19 [1317]
ML/EV, 33. ApEVARATILCR ARDELENI mai adásából: JjT A" katonai és politikai események odahatottak, hogy a regáti politiVisok is kezdenek ébredezni. A szomorú valóság és a fenyegető veszélyek, amelyek éppenugy mutctk^znak a belső, mint a külső fronton, arra késztették a vezető köröket, hogy most az utolsó órában mindenképpen arra törekedjenek, hogy megmentsék a helyzetet, Itt-ott még találkozunk a régi álmok maradványaival, ellenben mindjobban kezd az a nézet uralkodni, ' "\ függetlenül minden,párttól, hory Románia történelmének legnehezebb óráihoz érkezett el. Antonesouik is kezdenek rájönni arra, hegy nem sikerül megmenekülniük a felelősségtől, azzal, hogy kisebb-nagyobb engedményekkel a vezetést másokra akarják átruházni, A Marsall ós Antonosou Mihály naprol-nanpra mind világosabban látják, hogy csillaguk letűnik ós helyzetük kibírhatatlan, A közvélemény rájött üres jelszavaik értékére, politikai ellenfeleik pedig mind. gyakrabban vetik szemükre megbocsáthatatlan hibáikat, amelyekkel Romániát a legreménytelenebb bizonytalanságba taszították, A vasgárlta újból mozgoldódik ós A két Antonesou fejét követeli, A szabotazsok mindennapiak ós az ország élelmezésé ,4 napról-napra mindna'gyobb nehézségekbe ütközik, Az árak csilxngászati számokhoz hasonlóak és a bukaresti piaookon mamár majdnem semmit sem lehet vásárolni, kivéve természetesen a'zugpiacot, ahol fantasztikus árakon még lehet egyet-mást vásárolni, Ebben-a helyzetben a kormány kiküldöttei kábultan keresik a kivezető utat. Nemrégen Geogge Bratiaau Ankarában járt, ahol fontos megbeszéléseket folytatott. Ezután a Bratianu osalád ifjú sarja, a Marsallal és Antonesou Mihállyal tárgyalt hosszasan. A tárgyalások, tárgya nem ismeretes,' ellenben következtetni lehet Bratianu «gy*t. kijelentéséből a megbeszélések lényegére, Bratianu ugyanis ide- »• geh alplomuták körében kijelentette, hogy az események kibontakozása a keleti frofctpn szükségessé teszi '-.Románia Magyarországhoz való viszonyának ' i> haladéktalan tisztázását. Ez azért is érdekes* mert Bratiaau volt az, aki egy pár hónappal ezelőtt erősen agitált Magyarország ellen. Ml, igazi erdélyiek, akik mindig elítéltük a Regát soviniszta politikáját, abbeli reményünket fejezzük ki, hogy szavaink mégis meghallgatásra találtak azoknál az öntudatos egyéneknél, akik tudatában vannak annak, hegy Románia és Magyarország közeledése a Regát megmenekülésének egyedüli lehetősége, A regátiak mind jobban beleavatkoznak a mi ügyeinkbe, Ezt mostanáig eltűrtük, ellenben mától kezdíe mi is majd rámutatunk Románia súlyos oroblémáiraX