Rádiófigyelő, 1943. szeptember

1943-09-10 [1315]

/ Hitler-beszéd II, folytatása,/ Bl/lt 33, Olaszországba igen sok boosülettudó ember van, aki ugyanúgy gondolkodik, mint mi, Egyébként Olaszország kiesése katonai szempontból osak keveset jelent* Gyermekes kísérlet, amikor a plutokrata összeesküvés csökkenteni akar­ja a német ellenállást olasz földön. Az a reménység pedig, hogy a német nép között árulókat találnak, a német állam ismeretének tel jes hiányára vezethető vissza, Hitler hangsúlyozta, hogy Németország első perc* tői kezdve egymaga vállalt? magára valamennyi ellenségének hadüzenetét és a valóságba^ már hónapok óta egymaga harcol. Most, Olaszország kiesése után minden gátló mog­terhelttetés nőikül folytatja a haroot és nem kell senrire sem tekintettel lenni, A német haderő 1000 kilonéterr- vetette vissza az ellenséget & birodalom határaitól s az ellenség osak a levegőből tud harcolni a Német Birodalom ellen. Olyan ellen­rendszabályokat dolgoztunk tl­f ^a«lyek alkalmasak arra, hoüy ne osak megakadályozzák, de teljes máéfrákben meg ls totoljak e légitámadásokat, •Az ellenség sohasem fogja tudni megtömi ezt a birodalmat, Elvárom, ho^y a nemzet aa még elszántabban tfel­jesiSse kötelességát, Kinden okunk megvan a bizakodásra ás elsősorban a frcnfn^kkell Jópéldávai elől Járnia, Az otthonlak büszkén tokintnetneic katonáikra, a front pedig a megpróbálta­tások óráiban gondoljon aa otthoniakra f akik ma szintén har­oos fronttá váltak, Minden német katonnak szent kötelessége mindazt megtenni, amit a haro követel, ._.«u«AR Aége kevetRezlk./ ^ M

Next

/
Thumbnails
Contents