Rádiófigyelő, 1943. január-augusztus/1
1943-05-30 [1313]
/ ROMÁ NIA HARB 21.oo órai román adásának folyt. / VJ/Fv*,31. fm-előtt a magyar rádió győzelemittassan omlékezett m-.»g a DEUTSCHH: ALLGEMEINE ZEITUNG egyik cikkéről, amelyben határozottan a magyarok mellett foglalt állást. A cikk szerint Romániát nzmtr első világháború utan csak azért teremtették, hogy a ktlzep-európai egyensúlyt lenntartsa. Nem tudjuk, hogy jelenhetett meg ilyon cikk? - t-szi fel a kérdést a bemondó,- kételkedünk is abban, hegy ez a cikk megjelent, de ha valóban megjelent, akkor bizonyosra vehető, hogy nem egyenes uten került a fontnevezett lap hasábjaira. * Az adásban továbbá Kállay legutóbbi beszédével foglalkozott, s megállapította, hogy a budapestiét szörnyen aggódnak a magyar jövő felé tornyosuló sötét, fellegek miatt. VJ/PV. 31 o GBDSSTJMgNIE N 21. So órai német adásából az erős zavarás miatt osaTTszőfoszlányokat lehetett érteni. Adása eleién arról panaszkodott, hogy Erdélyben a románok sokat szenvedne* az élolomhiány miatt. Kimondott éhinség• ről van sző, amelyet a magyar hatóságok tudató sanrdéznek elő, mert a román parasztoknak nem engedték VlTŰgy a szükségée-iöagyakat elvessék, hanem arra kényszeritotték okot, hogy olyasmit Ve*ge n *)k be, aminek hasznát ftom vehetik, /^meg Továbbá Herczeg Ferencet'és Sárai Sándort idézte, akik nagyban hozzájárulnak a magyar tömeg félrevezetéséhez és a mult ragyogásnak ábrándjával boa'itják a népet. Majd a magyar-román problémáról beszélt, s megállapította, hegy a magyarok ahelyett, hogy tompítanák a viszály elet torror csel okmány ekkkel még fokozzák '.. Többek között beszélő a magyar kormányzat iskolapolitikájáról.- amelynek az a legfőbb célja, hogy a románságot a legsötétebb tudatlanságba sodorja, Majd a komán keroskodőkre tért át, akiktől a magyar kormány elvette az engedélyt, vagy pedig r,am szolgáltat nekik árut, Végkövetkeztetésül magái, lap ivottá, hogy a magyar imperializmus semmi esetre som jogp-sult a román 7 szlovák,szász és sváb kisebbség ^elnyomására^ ' " ' "