Rádiófigyelő, 1939. május-szeptember

1939-05-01 [1312]

1939. május 1. BIZALMAS! 3 « szám . / óra pcro Fa/Bi . A szlovákiai rád ióállomások 17.15-kor a pozsonyi május elsejei ünnepségről tielyszini "adást közvetítettek:. Az ünnepségen beszédet mondott Tuka Béla dr. helyettes kormányéinök. Tuka dr. beszédében május elseje ünnepének jelentő­ségét méltatta. Rámutatott különösen arra, hogy tavaly Szlovákiában má^­jus elsején a legkülönbözőbb politikai pártok és frakciók vonultak fel, Mindennek ma már nyoma veszett, mondotta Tuka, mert egy szlovák non ­zet egy akaratát képviseljük. Tavaly ilyenkor még a hazug demokrata elvek és az osztályharc mellett tüntettek Pozsony utcái 5 . 7 Ahol tavaly még Prága diktált,ott ma már Szlovákia önálló kormánya áll. Igazqi hogy ez az egység nem teljes, a németek hiányoznak sor a inkból; ki s nézet el ti re s ' támadt TÓ" zö t'tüfc aminek követ ke ztéb o n_ német ek is j_ mi_ i s Jkülön vonultunk fel „és küTqn-kü­lönHínhep oljük "meg 'május "ólsejá t. Hogy'azonban egys'egünket mégis ddkumcnt'l­3ük7"~3elogacionk resztvett a németek ünnepén, a németek viszont megjelentik miénken. Dokumentálni akarjuk, hogy vállvetve harcolunk egy eszméért. Erre fokozott mértékbon van szükség, hogy a XIX. század bűne a kapitalizmus és a szocializmus illetve marxizmus véres ás elkeseredett harcát végleg kipusz­títsuk, ez..már.. Európa nagyrészánek\sikerült is és mi is mindent el­követünk, hogy Németország példáját kövessük. Szlovákia sajnos . . ettől a harctól nem tisztult még meg teljesen és éppen ezért mindent el kell követnie, hogy a kapitalizmust és a marxizmust gyökeres- . tői kiirtsa. Tuka beszédében ezután részletesen ismertette a ka­pitalizmus és a marxizmus lényegét és hangsúlyozta a világháború előtti és a-világháború utáni rettenetes helyzetet és a teljes erkölcsi rom­lást. Hitler Adolf vezér és^kancellár volt az - folytatta Tuka aki kirántotta a világot vesztéből^ . Hitlerben nemcsak fel­szabaditónkat, barátunkat és védőnket,' nemcsak nemzetének megmen­tőjét, hanem az egész emberiségnek jóttevőjét kell látnunk.TUka dr.' ezután Hitler Adolf személyiségét, egyéniségét és küzdelmét méltatta. Tuka beszédében kiemeli, hogy szemére vetették, hogy ő volt az, vagy legalább is azoknak a sorába tartozik, akik Szlovákiát Hitlernek kiszolgáltatták.•Tuka feleletül a német viszonyokat, a szo­ciális reformokat emelte ki.'Mindaz amit Németországban látott, arra£cl-_ja.z határozásra kényszeritette,hogy özeket a reformokat Szlovákiában is ke­resztül kell vinni.Tuka mérle;eli, J vajon képes-e és érett-e Szlovákia arra, hogy Németország hősének nyomdokába'lépjen s lépést tud e tartani Németor­szággal. Tuka ezután a szlovák kormány eddigi tevékenységét méltatta és leszögezte,hogy 60.000 szlovákj munkásnak biztosították a ke­nyeret, ami nem volt könyü, különösen azért^mert egyrészt pénzt kellett előteremteni,'másrészt a magyarok orvtámadásai fiatal hazánk cl lön minden erőnket igénybe vett'.'A suttogó propaganda is elkövetett mindentíhogy fcl­boritsa államunk belső nyugalmát .Kormányunk mind-ezeket az akadályokat ha nagyx erőfeszítéssel is,de legyőzte. Sok magyart és németet kellett elbocsajtanunk,ami azonban csak a cseh áralom lehetettlen gazdálkodásának volt a következménye. A szlovák kormánynak kellett mások bünaneit jóvátennie. - A magán vngyónt a kormán y pontosan ell enpj^aniiog.­ja - mo ndotta Tuka - és kivizsgálja ar mindenki nek vagyoni helyzetet.,a^?j3l_ évhez vísÉzonyitva é s csak azo knak a vagyona marad: érintőtwlgM^p-M-A-^g^^l zóhyTtyál c, J hógy^iszl;~ségos uton szőröztek meg._ /Vy fy~Í#J&Z, A*'

Next

/
Thumbnails
Contents