Rádiófigyelő, 1938
1938-10-24 [1310]
/ Prém fphadnagy kihallgatásának első folytatása/ Ha-Ku Minket, a 16.zászlóalkat a dohánybeváltó udvarán szállásoltak el.Még ugyanaz-rn a nap>m felszerelték az ©gesz zászlóaljat. Szeptember 24.-en felolvasták a ^t^kij cikkeket h i **-*/ es letettük az esküt Tormási-Szávits őrnagy, Dr.Olajos Sándor századparancsnok, Veréb Ottmár századparancsnok-helye't tes és'magam, mint rohamosztafeparancsnok jelenlétében. Kisváráéra, majd Gergelybe lettünk vezényelve, ahcl vitéz Héjjas Iván / a szlovák forditásban következetesen Istvánt mondott/ fogadott . Október 9..-én visszaküldték Vásárosnaménybe, ahol Stefan Valér vezérkari százados polgári ruhában fogadott és kiadta a parancsot. A parancs kiadásánál jelen J n voltak még: Héjjas Iván , Somogyi-Béla tartalékos százados és még két számomra isme rétien ^alezredes. Páran esnünk a következő volt: Nyolcvanöt főnyi csapat élén 9.-ének éjjelén Tarpa mellett csempészek vezetésével x át kell lépni a határt. A z átkelés minden különösebb esemény nélkül megtörtént. Én mint az"osztag parancsnoka, Gyulay-Molnár főhadnagy mint helyettes parancsnok és Géreb főhadnagy fplytattuk utunkat. További parancsunk •a következő volt: Az átkelés után a Beregszász körüli hegyekben pihenő, majd az utána következő éjjelen Munkácsig felmenni, Munkácsot birtokba venni és a munkácsi pályaudvar két bejáratát felrobbantani. Ké rdé s: ' - Mondja el csehszlovák területen nyert személyes tapasztalatait. Pe leiét: - ü tnak indulásunk előtt Stefan Valér százados a parancs kiadása közben kijelentette a Felvidékre vonatkozólag, hogy ott csehszlovák katonaság nincs és h^gy csak a fosztogató bandákat kell ártalmatlanná tennünk, %z itteni tapasztalatok alapján az a meggyőződés alakult ki bennünk^ hogy vaL-nő jában a helyzet egészen más. Az utóbbi időben a csehszlovák állam egy magyar / ' . a szlovákban: politika^/ klikk céltáblájává vált. A Felvidéket a magyarok azzal akarják visszacsatolni Magyarországa t> * hegy itt a magyarokat^ szlovákokat és ruszinok, t elnyomják, ^edig, ha valaki közelről látja, . egészen mást tapasztal. Az itteni különböző nemzetiségeknek •• különb a sora, mint a munkásoknak és parasztoknak odahaza! Ajy--i, Kérdés : - Számolnia kell azzal,hogy a statáriális biróság esetleg a legszignrubb büntetést szabja ki Önre. Akar-e valamit mondani? Felelet: -Most pedig : '. néhány szét szólok a félrevezetett és áldozatot hozó fiatalságunkhoz, amelynek magam is szenvedő alanya vagyok! .Mint katonákat beugrattak egy olyan vállalkozásba, hogy valóságos rablókat csináltak belőlünk. Ha mint rendes katonák kerültünk volna fogságba, akkor rendes hadifoglyokkónt kezelnének bennünket, igy pedig várjuk a statáriális biróság Ítéletét. A magyar kormány megtagadott bennünket, minden összeköttetést megszakított velünk. Innen hivom fel Héjjas Iván ? Hajnal alezredest és a többi urakat , akik mozgatói ^ voltak az egész ügynek, . hogy most lépjenek közbe éskisérelják meg elérni, hogy ne legyünk drága hazánknak kitaszítottal. /folytatása következik/ •