Rádiófigyelő, 1938

1938-12-17 [1310]

Pu/ko A bukaresti rádió 22.45 órai francianyelvü hiradásában közölte,hogy a remén Nemzeti Ujjászületós Front ja,Románia egyetlen politikai pártja a Radulescu Motru elnöklete alatt ma tartotta meg alakuló közgyűlését. Er/Bi A pozsonyi rádióállomás 22.15 órakor szlovák­nyelven jelentette,hogy a szlovákiai zsidó hi t község felszólí totta, összes zsidóhit f elekeze tű tcTgjalt, ho gy "EJüSS^ÖÖ^SI-^^^^úS X vél 1 aszt á sók­nál szavazann a k "ig en neí. Dgyan-'-akkér a szlovákiai csehek egyesülete is fclhivta az összes cseheket,akik Szlovákia területén még tartózkodnak,hegy a holnapi vállasztásóknál igennel szavazanak. x X 35 Ta/Bi Ugyanekkor közölték a Lengyel Távirati Iroda jelen­tését, amely szerint a prágai lengyel követ jegyzéket nyújtott át a cseh-szlovák kormánynak, amelyben kormánya nevében tiltakozott Cseh­szlovákia területén létező bizonyos központok működése ellen, ameJLyoX L .ngyelország épsége ellen folytatnak szervezkedést. Ezenl a hírrel kapcsolatban felhatalmazták a rádiót : annak a-közlésérc, hogy/ja megadott körülményeket a legszigorúbban kivizsgálja . A cseh-szlovák kormány a lengyel követnek adott válaszában kijelentette, hogy Csoh-Szlovákia öszscs szomszédjával, igy a lengye­lekkel is őszintén akar együttdolgozni. Ezért nem fogja tűrni, hogy Csoh-Szlovákia területén lengyel ellenes szervezkedés follyon. V E & t .

Next

/
Thumbnails
Contents