Rádiófigyelő, 1938

1938-10-10 [1310]

Pu/pu. A csehszlovákiai rádió 21.40 i órai román nyelvű adásában úgyszólván kizárólag a magyar-szlo­vák problémával foglalkozott.A bemondó rámutatott arra,hogy amióta a szlovákság Zsolnán meghozta ismeretes határozatát,amelyben kimon­dotta, hogy önmaga kíván dönteni sorsa felett és amióta Tiso dr.vet­te kezébe a szlovákok sorsának irányítását, az egész magyar közvéle­mény, a magyar sajtó és a magyar rádió fletűnő idegességet árul el. Magyarország ,mint ismeretes,husz éven keresztül erősen szimpatizált a szlovák mozgalommal, különösen a Hlinka-féle szlovák néppárti moz­galommal .Most azonban, hogy a szlovák népnek alkalma nyílott arra, hogy összes terveit valóra váltsa,Magyarország hirtelen ideges és a Hlinka által elindított mozgalommal szemben ellenséges magatartást tanusit.Vonatkozik ez elsősorban a magyar rádióra,amely a magyar közvélemény kifejezőjeként a Hlinka-féle szlovák néppárti mozgalom­ban a magyar ideálok kis hordozóját látta.Most azonban,hagy Tiso dr. szlovák miniszterről azt állítja,hogy az nem képviseli az összszlo­vákságot és nom hivatott minden szlovák nevében nyilatkozni.Hiába, a magyarok az eltelt husz év alatt semmit sem tanultak.Pedig ha őszintén,komolyan és nem felületesen kisérték volna figyelemmel a szlovák nép mozgalmát,akkor rájöttek volna arra,hogy a szlovákság husz év alatt mennyire megerősödött és mennyire öntudatosodott.A szlovák nép olyannyira megerősödött, hogy ma már nemcsak hogy V­önmaga védi meg a saját érdekeit,hanem megvédi egyidejűleg a Magyar­országon élő 300.000 lelket számláló szlovákság érdekeit is.A magyar rádió, -amely a szlovák kérdéssel óráról-órára foglalkozott az utol­só napok alatt és a Budapesten ma este rögtönzött magyarországi szlo­vákság gyűlésének közvetítésével, - tehát bebizonyította azt,hogy amiről husz éven át beszélt,t.i. a szlovák problémáról,azt nem gon­dolta komolyan. A bemondó ezután bejelentette,hogy Komáromban október 11-ón délelőtt 9 órakor a szakértőkből álló cseh-magyar bizottság,délután 3 órakor pedig a cseh-magyar kiküldöttek tárgyalnak. A komáromi tárgyalásokkal kapcsolatban ismertette a bemondó Sztojadinovics Milán jugoszláv miniszterelnök lapjában a VREME-ben megjelent cikket,amely szerint Csehszlovákia,amely megszabadult az illúzióktól,valódi nemzeti állam lett,ugy hogy a magyaroknak ezekután Csehszlovákiában nincs már semmi keresnivalójuk.A magyarok a komáromi tárgyalások során a Ruténföldre is igényt jelentenek be,de a rutének­nek a múltból nincsenek olyan emlékeik,amelyek arra késztetnék őket, hogy visszatérjenek Magyarországhoz.A németek elhatározták,hogy a ma­gyar és lengyel követeléseket ezután már nem támogatják azonban a ma­gyarok ennek ellenére sem tanultak a saját történelmükből. Ismertette a PRAVDA cikkét,amely szerint a szlovákok a sa­ját államuk védői lettek a magyar aspirációkkal szemben.A' komáromi tárgyalásokon előterjesztett magyar követelések túlzottak.A tárgyalá­sok során különben- a Pravda szerint,-a szlovákok követelni fogják,toa hogv Magyarország 300.000 magyarországi szlováknak adjon kisebbségi j

Next

/
Thumbnails
Contents