Rádiófigyelő, 1938

1938-10-26 [1310]

"Magyar terrorsiták"cimü adás folytatása; Bocsánatot kell kérni ,: /t'ovábbá , hogy a magyar terroris* tákra vonatkozólag a„banditák*kifejezést.használtuk,de elfogatásukkor oly rongyosak,piszkosak és lomposak voltak,hogy ez a kifejezés joggal megillette őket. Elhisszük a magyar rádiónak,hogy ezekből az emberekből nemzeti hősöket akarnak faragni,vagy talán"keresztes lovagokat" is,mert hiszen mindegyik elindulása előtt egy-egy szentképet kapott. Mily ocs­mány megcsúfolása ez a keresztény hit fenségéhekÍMeg vagyunk győződve, ha sikerült volna nekik tervük megvalósítása,hősökké avatták volna áket és tetteikről hőskölteményeket irtak volna.Most azonban ,hogy szán­dékaik kudarcot vallottak, az a bérük,hogy hazaárulóknak bélyegezték meg őket saját honfitársai.Persze,maguk az értelmi - szerzők semmit sem kockáztatnak és meleg szobában várják az eredményt.Be akarták beszélni embereiknek,hogy hősiesség, amit tesznek,pedig y*j3mi..i hős'.iesség ,ha valaki abban a meggyőződésben tör be idegen állam területére, hogy már ott amúgy sincsen hadsereg; .$*rtatlan vasutasokat lelövöldözni szintén nem hősiesség^sem pedig az a tény, . y> a tisztek elhagyják baj bakerült bandájukat.' Ko/m, A kassai rád jL»é . 10.20 -kor/ " Szlovenszkó védelme"ciman a következőket mondotta: ^n>y> • .Ihogy a rédió által tejesztett propaganda arra is képes,hogy zavart és nyugtalanságot keltsen még azok között az emberek között is, akiknek az idegei vasból vannak. j / A propaganda oly erős fegyver ,amely hazug és valótlan"állítás aivet KBM elnyomni az igazságot.Minden fegyver'borzalmas,de a leghatékonyabb eezy- ' köz. mégis csak a propaganda. Szlovákia védelménél számolnunk kell a propaganda _ . fegyverével,mert sajnos, rosszakaratú ember kezéban cupey következménye; . hogy .. megrontja t * te.kc.iS4* . erkölcseit és jellembeli szilárdságát. Ha-már nem tudunk védekezni elle­ne,ugy ne támogassuk a család propagandát.Ne terjesszétek a pánikot ós fejetlenséget! Tisztek, katonák, polgár­"smberek ! Ne adjatok hitelt ezeknek a tendenciózus hireknek és ne engedjétek ezeket suttogó propaganda utján továbbterjeszteni azok között,akik egyéb ellenkező propaganda hiányában önkén"'-telenül is hitelt. adnak az ellenség propagandajának.Ma nem állapithatja meg'külön-külön mindenki, hogy mojyik hir igaz és milyen forrásból származik. Legnagyobb erény ma a hallgatásf Konzekvensen hallgasson mindenki ott is,ahol erre azelőtt nem volt szükség.Most nem harcolunk a becsület mezején egyenlő fegyverekkel, Nem áll egymással szemben a puska puskával,kard karddal,repülőgép repü­lőgéppel, hanem az igazság áll szemben az igazságtalansággal. Az igaz­ság a mi oldalunkon van,a csalárd propaganda pedig történelmileg megalapo­zatlan adatokkal harcol az általunk felsorolt tényekkel.. Ágyúink ós tankjaink szilárdan állnak és még szilárdabbak lesznek,ha hitünkkel és hallgatásunkkal támogatjuk azokat.Ne terjesszétek a riadalmat,várjá­tok ki a döntést, az igazság a mi oldalunkonkon van ós ügyeink inté­zése a legjobb kezekben nyugszik. K Jegyezzétek meg,hogy a szilárd aka­rat a béke biztositéka'

Next

/
Thumbnails
Contents