Múzsák - Múzeumi Magazin 1992 (Budapest, 1992)
1992 / 3. szám
FÉNYESEBB A LMCML Thury György pallosa Valaha egyes népek, így a szkíták és az alánok a meztelen kardot istenként imádták, állatot, sőt embert is áldoztak neki. Az emberiség története során szimbólummá nemesedett fegyverben elsősorban az erőszak istenét tisztelhették. Valójában nemcsak a gyilkos hódítás, vérengzésjelképe, hanem mint a címben idézett Petőfi-versben is, a szabadság kivívásának dicső eszköze. A kard, bár elsősorban fegyver, de emellett méltóság-jelvény, sőt a művészetet, pompát kedvelő korok, emberek igényei szerint kialakított dísztárgy, néha akár vagyont érő kincs is lehet. E szúrásra, vágásra alkalmas fegyvernek az évezredek során számos fajtája, változata alakult ki, ugyanis a pallos, a szablya, de a hegyestőr és még sok egyéb öldöklőszerszám is a kard gyűjtőfogalom alá tartozik. Az első ilyen fegyvereket fából készítették, élüket kővagy csontszilánkkal erősítették meg. Következő anyaga a bronz volt, s csak ez után következett a vas és az acél. Könnyűfegyverzetű lovas, nomád eleink legfőbb fegyvere az íj és a kopja mellett a kétélű, egyenes kard és a szablya. Ez utóbbi használatát a VIII-IX. század óta ismeri a magyarság. A szablya egyélű, többé-ke- vésbé ívelt pengéjű kard, mely keleti eredetű, és nyugatra is innen terjedt el A kardtípusok a harcmodorbéli különbséget jelzik: míg a nyugatiak elsősorban döftek, a magyarok és törökök vágtak vele. A honfoglaló magyarság szablyája egyébkéntszúrásra is alkalmas volt. A székesfehérvár-demkóhegyi ásatások során éppen száz éve találták meg a lovas vitéz bal oldalán a marokvédőn ezüst berakással ékes, nevezetes honfoglalás kori kardot. Ránk maradt, rozsdamarta formájában, összesen 61 centiméter hosszú, ebből a penge 51 centiméter. A rátapadt maradványok fahüvelyről árulkodnak. Az egyenes, egyélű penge kissé előre görbülő markolatú. Ebből következik, hogy a kardvégnek a markolat hajlatával ellenkező irányú ívben kellett folytatódnia. Keresztvasa sárgarézből készült, mely- nekaszimmetrikusan lefelé görbülő szárai gömb-díszít ményben végződnek. Külső oldalán ezüst berakás: Honfoglalás kori szablyák középen, szabálytalan négyszögben elhelyezve négy gömböcske látható, a szárakon végigfutó, kettős indával. Egyéb leletek, így a nemes-ócsai, szolyvai és az erdőteleki is azt igazolják, hogy a honfoglalás korának kardpengéi enyhén íveltek, és a fa mellett, csonthüvelyt is használtak. A szablyán kívül a IX-X. század során osztott markolatgombú, rövid keresztvasú, kétélű, nor- mannként ismeretes kardtípust is használtak. Ilyen Szent István királyunk Prágában, a Szent Vitus székes- egyházban őrzött kardja is. Talán IV. Béla leánya, Anna vitte oda magával 1270-ben, amikor V. István elől II. Ottokár cseh királyhoz menekült. A keresztény alapokon felépülő államszervezet és az ennek szellemében átalakuló hadsereg a keresztet mintázó egyenes, kétélű kardot hozta divatba. Az ősi szablya azonban szívósan tartja magát, és az Árpád-házi uralkodók alatt kun kard néven él tovább. A széles pengék mellett már a középkori Európában megjelennek a keskenyebb, hegyes, döfésre és vágásra egyaránt használható kardok. Ilyen az a darab is, melyet Zsigmond király ajándékozott II. Richárd angol uralkodónak. Mestermű Harcias Fridrik őrgróf magyar kardja is, melyet választófejedelmi rangra emelése alkalmából 1425-ben Zsigmond ajándékozott neki. A XV. század második felében a magyarok török ha tásra térnek vissza a szablya használatára. Ezzel egyidejűleg az S alakúra hajlított keresztvas kezd elterjedni. A nehezebb, egyenes és a könnyebb, ívelt pengéket hosszú időn át egyaránt használták. A magyar szablyán kívül a nyugati zsoldosok jelenlétének következtében továbbra is népszerű az egyenes pengéjű kard. A nyugati típusú, de hazai műhelyben készült magyar kardok közül kiemelkedő példány az ipolyi Kéry család címerét viselő pallos. Mestere ezüsthuzallal csavarta át a markolatot, melynek nyolcszögletű gombját római pénzérmékkel ékítette. A XVI. század már mind több olyan ötvös-remekmű készült, mely inkábbapompakedvelőkigényeit elégítette ki. II. Ulászló magyar király ajándékba kapott, szokatlanul nagyméretű díszkardja is a reneszánsz iparművészet egyik reprezentatív példánya. A belevésett "II. Gyula pápa uralkodásának hetedik esztendeje" /1509/ felirat határozza meg a darab korát. "Karácsonyi kardként" is ismeretes ez az ötvösremek, mivel 1365 karácsonyától 35
