Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 2. szám
félénk, csöndes gyerek végtelen áhítattal bámultam föl rá." 1896-1906 között számos megbízást kapott Tóth András. Portrékat mintázott Aradra, Má- ramarosra. 1899-ben avatták Selmecbányái honvédemlékművét (ma az óvárban látható), 1900- ban nagykőrösi, 1901-ben nagyszalontai, 1902- ben clevelandi Kossuth-szobrát. A nagyszalontai emlékmű avatása kapcsán Ady mutatta be a Nagyváradi Napló hasábjain Tóth Andrást, egykori debreceni barátját. 1906-ban Érsekújvárra készített domborműveket, 1910-ben Széphalomra Kazinczy Lajos mellszobrát, 1911-ben Kismarjára Bocskai portréját készítette el. Élete legnagyobb sikerét s egyben kudarcát a debreceni Szabadságszobor jelentette. 1901-ben az adott lendületet a Szabadságszobor ügyének Debrecenben, hogy a város lakói elunták nézni a megüresedett Emlékkertet, ahonnan 1899 nyarán a Honvéd temetőbe vitték Marschalkó János szabadságharcos emlékművét, a Haldokló oroszlánt. A közgyűlés még 1899-ben megszavazott egy új szoborra huszonnyolcezer koronát, de csak a közvélemény nyomására kezdtek Tóth Andrással tárgyalni 1900 őszén. A kis mintákat decemberben tekintette meg a tizenkét tagú bizottság, 1901 nyarán döntöttek a helyéről. A debreceni csata évfordulóján, augusztus 2-án avatták fel az emlékművet. Tóth András diadala szinte teljes volt. Ezután azonban furcsa csend következett, amelyet egyelőre nem vett észre a szobrász. Lekötötték ki- sebb-nagyobb megbízatásai és a pályázatok sora: Kossuth-szobrokkal pályázott Sátoraljaújhelyre, Makóra, Érsekújvárra, Ceglédre, BékéscsabáPányvavető csikós, 1894 ra, Nyíregyházára, Debrecenbe. Monumentális tervei mellett portré-reliefeket is készített: életnagyságban, ovális keretben jelenítette meg a fiatal Kossuthot, majd az idős Kossuthot. 1905 körül egyre többen úgy vélték Debrecenben, hogy a Hungária szobor rossz. El is nevezték Vas Zsuzsinak. Szávay Gyula a debreceni lapok hasábjain párbeszédbe bocsátotta a Csokonai szobrot Zsuzsival. A Tóth családban egyre nyomasztóbbá vált a hangulat, s a megbízások száma is csökkent. A két fiú is elment Pestre, Árpád a bölcsészkarra, Zoltán az Iparművészeti Főiskola építészeti szakára. 1906-ban le is kellett bontani a Szabadságszobrot. A hivatalos Debrecen ugyan tapintatos maradt, de a lapokban vita indult. A városi tanács azt Ígérte, hogy majd az Árpád téren állítják fel a szobrot, ott jobb lesz a rálátás, s különben is Bocskai Istvánnak több a Nagytemplomhoz és a Kollégiumhoz való kötődése. Átmenetileg a városháza udvarára vitték a Hungáriát, s egyúttal megbízták Tóth Andrást, hogy készítse el Holló Barnabás Bocskai-szobrának két mellékfiguráját, a budapesti művek másolatát. Az a hír is elterjedt, hogy a Szabadságszobrot Tóth- nak kell lebontania, amit a szobrász a Debreczen című lap hasábjain cáfolt. Mindenesetre ez a hír később is tartotta magát: Lyka Károly ennek hatására „egyedülálló esztétikai harakiri"-nek nevezi Tóth András tettét. E kudarc után a szobrász egyre inkább visszahúzódott. Időközben fia, Árpád sorsa is bizonytalanná vált. Nem fejezte be egyetemi tanulmányait, a Debreceni Független Újság fizetés nélküli színikritikusa, majd a Debreceni Nagy Újság kis fizetésű munkatársa lett. 1913-tól Budapesten élt, 1916 márciusában Debrecenben találkozott Móricz Zsigmonddal, akit meghívott, s aki később így emlékezett vissza a Tóthék házára: „így mentünk végig Debrecenen, végig, egészen a vasútig, s már a külvárosnak számító utcák egyikén jobbra, egy széles és nagy utcán, bekanyarodtunk. Ott volt az édesapja háza. Keskeny udvar s valami furcsa, meglepő rekvizítumok. Félig kész szobrok a tornácon s hátrább valahogy, fészerben, Szobrok, gipszből, letörött karral s terepedt félfejjel. Belül üresen: hősi alakok meg rettenetes nimfák. Meghök- kenve néztem rájuk. Tudtam, hogy szobrász az öregúr. Ismertem is a városház udvarán egy iszonyú alkotást. Hungária páncélban, a fején sisakkal, jobb kezében dárdával. Ott volt leállítva az udvar kövére, jól meg lehetett nézni, ahogy nehéz vasszoknyában ott áll, mint panoptikumok őrangyala. De akkora volt, mint az amerikaiak Sza- badsógszobra, aki a kikötő hajókat fogadja. Iszonyú nagy, emelet magas és minden primitívsége mellett volt benne valami monumentális." Majd így jellemezte a szobrászt és költő fiát: „Néztem a két embert egymás mellett. Soha életemben nem láttam ilyen távolságot apa és fiú között, s mégis valami közeli baráti viszony volt közöttük. S ebben a viszonyban a fiú volt a férfi, az apa volt a gyermek, de a fiú mégis a gyermeket játszotta meg, anélkül, hogy az apa apa akart volna lenni... Kint fortyogott, rotyogott a debreceni, háború kovászától beteg élet. Itt bent valami mesehangulat volt: két ember: mindenik az élet szerelmese, s egyik sem képes megérinteni a villamos szikrákkal sercegő valóságot. De mindenik művészi vetületben érzi az életet, az apa is, a fiú is. Két csodálatos költőszív nyílt meg előttem." Móricz látogatásakor Vas Zsuzsit hadi célra ajánlották fel, ágyút öntöttek belőle. Tóth András kis- mesteri munkákból tengette életét, majd antikváriumban dolgozott, kölcsönkönyvtárat nyitott. Amikor már nem volt más választása, eladta értékes könyv- és kerámiagyűjteményét, néprajzi tárgyait. Előbb szobrász fiát, Zoltánt veszítette el, majd 1928-ban az elsőszülött Árpádot. Csak pár hónappal élte őt túl, 1929 márciusában halt meg Debrecenben. Művei elszóródtak, elpusztultak, csak a nagyszalontai, nagykőrösi és clevelandi Kossuth- szobrok, Selmecbányái Honvéd-emlékműve és debreceni emléktáblái töredéke maradtak meg. SZ. KÜRTI KATALIN Emléktábla Érsekújváron, 1904 39
