Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 2. szám
való másolat, amelyet Szerecsen Máriának kereszteltek el a hívők, kissé háttérbe szorult. A műalkotások különleges színe kevéssé ébresztette fel a kutatók figyelmét. Valójában egyetlen összefoglalás, Maire Durand-Lefébvre 1937-ben megjelent munkája foglalkozik a témával nemzetközi összefüggésekben. A Czestochowai Szűz képének előzményei pedig a kereszténység korai szakaszáig, az előképeké még az azt megelőző kultúrákig is követhető. A legkorábbi Fekete Máriák a XII. századból származó szobrok, de írott források már a Vili. századtól kezdve említik. Egy korábbi szoborra történő hivatkozással újabb és újabb másolatok, változatok, pótlások készültek egészen a XIX. századig. A XII—XIV. századi változatok elsősorban Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban olyan frontális beállítású ülő Mária-figurák, amelyekhez viszonyítva karjukon tartott gyermekük nagynak tűnik. A szobrok rendszerint ereklyetartók is. Méretük ötven centiméter körüli, feltételezhetően azért, mert ünnepélyes alkalmakkor leemelték őket trónjukról, és körrhe- neteken hordozták körbe. Chartres, Le Puy, Dijon, Rocamadour őrzi talán a legszebb és legrégibb ilyen szobrokat. Az álló Fekete Máriák valamivel későbbiek, például Orleans- ban, Boulogne-sur-Merben, Saint- Paulban láthatók ilyenek. A Fekete Mária-szobrok valamennyi típusánál egyszerre fejezik ki azt, hogy Mária anya és uralkodónő. Az előbbire az ábrázolt gesztusok, az utóbbira az öltözékek, a színek és néhány jelzésként használt kellék utal. A többnyire közönséges fafajtákból, ritkábban ébenfából, olykor kőből faragott Mária-figurák fátylat és koronát viselnek. Lefelé szélesedő, elöl szétnyíló palástjuk kék, liliom-mintával díszített, az alatta lévő tunika jellegű ruha vörös. Saruik kilátszanak a palást alól. Az ugyancsak koronás gyermek-jézusok elöl nyitott, vörös, néha fehér ingben láthatók. Gyakran jogart, a világot jelképező gömböt, máskor könyvet, esetleg madarat tartanak a kezükben. Szintén gyakori, hogy a szobrok saját ruhatárral is rendelkeztek, s a nagy egyházi ünnepeken, a XIV. századtól rögzített liturgikus színeknek megfelelően váltogatták ritka selymekből készült, drágakövekkel, hímzéssel is díszített öltözéküket. Az öltöztetés szokása egyébként Spanyolországból indult el, s a XVI. századtól azután már az öltöztetett figurákat ábrázolták. A mindig félalakos festett Máriák jobbára Szent Lukács művei. Különösen Olaszországban, Lengyelországban, Oroszországban, Görögországban és a keleti keresztény egyház más területein terjedtek el. Európában tizenhat országban sikerült Fekete Máriákra lelni, de még Algériában is van. Nemcsak katolikus hívők járulnak a Fekete Máriák elé hódolattal, hiszen a protestáns Hollandiában is öt olyan búcsújáró hely van, ahol ilyen szobrok állnak a tiszteletadás középpontjában. Az e műalkotások eredetére vonatkozó legendák érdekesek, és sokféleségük ellenére mégis egy irányba, kelet felé mutatnak. A kegyképek vagy szobrok jó részére különös körülmények között találtak rá, hiszen azok alászállhattak az égből, felmerülhettek folyók hullámaiból vagy megérkezhettek angyalok által kormányzott bárkákon. Mások adományként Bizáncból érkeztek, s ugyancsak jelentős azoknak az alkotásoknak a száma, amelyek a keresztes háborúk révén kerültek el a Szentföldről. A Fekete Máriáknak tulajdonított csodák jellege nem tér el a más csodatévő kegytárgyakhoz fűződő csodatételekétől. Megnevezéseik változatosak, többnyire a fekete színre vagy a keleti, illetve bizánci eredetre utalnak. A fekete kegyszobrok és képek búcsúnapjai a szokásos Mária-ün- nepekre esnek, talán leggyakrabban augusztus 5-re, Havi Boldogasszony napjára, hiszen e nap Szűz Mária egyik főtemplomának, a római Santa Maria Maggiore alapításának az emlékünnepe. A legenda szerint augusztusi hóeséssel maga Mária jelölte ki a tiszteletére emelendő templom helyét, ahol egy valóban nagyon korai, a VII. vagy a IX. századból származó, ugyancsak Lukács apostolnak tulajdonított képet őriznek. A vallási tisztelet, népi vallásgyakorlat is csupán annyiban sajátos, hogy gyakorinak tűnik a gyermekáldás, a várandós állapot védelmének kérése éppen az ilyen Fekete Madonnáktól. Vajon mi a fekete szín jelentése, mennyire tudatos a használata? Elfogadható válasz lenne az, hogy a művészek a sötét arcszínnel Mária keleti eredetére, netán néger voltára akarnak utalni. A vizsgálható változatoknál azonban az derül ki, hogy a fekete színt mindig egy korábbi modell utánzása miatt használták, de nem tudjuk, melyik mű lehetett 18 a minta, hiszen Lukács korából származó festmény vagy szobor nincs. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a festett típus a kereszténység korai szakaszában a bizánci, illetve alexandriai egyházi művészet keretében alakult ki, és megőrzött valamit az ókori kelet ábrázolási hagyományaiból. A legkorábbi és a legtöbb Fekete Mária azokról a területekről származik, amelyek főurai az elsők között játszottak vezető szerepet a Szentföldre vezetett keresztes háborúkban-. Ismeretes az is, hogy a Szentföldre vezető zarándoklatok révén számos műtárgy is került Európába. Több szál is mutat tehát kelet felé, ahol a kereszténységnél korábbi kultúrákban is ismertek voltak fekete istennőszobrok, olykor anyát gyermekével ábrázolók is. Diana, Kibeié, Athéné, Vénusz, Izisz, illetve Hathor-Nut például a legfontosabbak az előképek közül. Körülbelül az i. e. III. évezredig lehet követni azt az ábrázolási sajátosságot, hogy bizonyos istenségek vagy istenséget jelképező kövek színe fekete. Különösen a halottak birodalma felett uralkodó isteneknél fordul ez elő. Az Istenanya ,,a sötétség legyőzője" értelmezés révén Mária is beletartozhat ebbe a kategóriába. A sötétség nemcsak a „halál” jelentést foglalhatja magába, hanem a „föld”, „a földből való sarjadás”, végső soron a „termékenység" jelentéseket is. Ezek a jelentések az említett istenségek kultuszában is kimutathatók. Valószínűnek látszik, hogy az ókori keleti kultúrákban kialakult fekete istennőszobrok, a hozzájuk fűződő kultuszok a fekete Madonnaszobrok és a hozzájuk kapcsolódó tiszteletformák előzményeinek tekinthetők. Mind a kép-, mind a szobortípus kialakulására hatottak még az iszlám relikviatisztelettől, a kopt vallásgyakorlattól kezdve még a Római Birodalom keretében élő etnikumok lokálisan tisztelt istennő is. A sokféle forrásból táplálkozó hiedelemformákat azután az egyházatyák a keresztény dogmák szellemében egységesítették, s a pogány fekete anyaistennők így csodatevő Madonnákká váltak. VEREBÉLYI KINCSŐ Az Észak-Amerikán végignyúló Sziklás-hegység kanadai része mintegy 1400 kilométer hosszan, 80-150 kilométer szélességben, észak-déli irányban húzódik végig az ország nyugati részén. Leglátványosabb vidékei a Kootenay, a Yoho, a Banff és a Jasper Nemzeti Park területére esnek, melyek Brit Columbia és Alberta tartományokhoz tartoznak. E nemzeti parkok tájképi és geológiai szempontból, továbbá növény- és állatviláguk révén méltónak találtattak rá, hogy az UNESCO 1985-ben a Világörökség részének nyilvánítsa. Az indiánok mintegy tizenegy-tizenkétezer éve vették birtokukba, s nemcsak élelemre leltek, de a mai Kootenay Nemzeti Park területén lévő hőforrásokban lecsapódott sárga és vörös ásványi festéket is már kezdettől fogva hasznosították. A XVIII, században ide érkező fehérek, főleg szőrmekereskedők és kutatók a Csendes-Óceánhoz vezető utat keresték, s a helybeli indiánok segítségével találták meg a járható utakat, hágókat. A nemzeti parkok valójában a transzkontinentális vasút építésének köszönhetik létrejöttüket. 1883- ban ugyanis három vasúti munkás Banff környékén meleg forrásokra bukkant, melyeket a kormányzat 1885-ben védetté nyilvánított, két évvel később pedig Rocky Mountains Park néven lett itt az első nemzeti park. Azután amikor 1886-ban a Canadian Pacific Railway elérte Brit Columbiát, kialakították a Yoho Nemzeti Parkot, majd a második északi vasútvonal elkészültekor, 1907- ben Jaspert és környékét is nemzeti parkká nyilvánították. E területeken az ásványi kincsek és a fa kitermelése 1930-ig folyt, a Yoho Nemzeti Parkban 1960-ig. Azóta a vidék a természetbarátok, turisták, a síelők és a kutatók paradicsoma, ugyanis a parkok állatvilága rendkívül gazdag és változatos. Ötvenhat emlősfajta él itt a többmázsás jávorszarvastól az apró cickányig, továbbá hegyi kecske, vastagszarvú juh, puma, erdei farkas, fekete medve. Mintegy kétszázra becsülik a szürke grizz- ly-medvék számát. 280 fajta madár, többek között arany és kopasz sas, különféle rovarok, kígyók színesítik az állatvilágot. A Yoho Park büszkélkedhet a világ egyik legérdekesebb fosszilia-maradványával, mely százhúsznál több tengeri állat 530 millió éves lenyomatát őrzi. KRISS GÉZA
