Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)

1990 / 1. szám

világ állandóan hadiállapotban lévő városaihoz képest paradicsomi béke és nyugalom uralkodott, az életminőség magas szintjével párosulva. Itt még a bikaviadal sem olyan véres-gyilkos ösz- szecsapás, mint korunkbeli változata, hanem a termékenységistenként és egyben Zeusz egyik megtestesüléseként tisztelt bika ünnepe, rituális játék, leginkább a mai rodeóhoz hasonló „bika­ugrás", amit nők is végezhettek, amint az egy edényen látható. E korszakban ugyanis megvaló­sult a nők egyenjogúsága, sőt némely vonatko­zásban kiemelt szerep jutott nekik. A tárgyi em­lékek tanúbizonysága szerint a knósszoszi nők nemcsak hogy szabadon részt vehettek a későb­bi időkben számukra tiltott közéleti események­ben, hanem a korban mérhetetlen jelentőségű papi kaszt tagjai is az ő soraikból kerültek ki, mi több, a Krétán tisztelt istenek többsége is nő volt. Talán a női hatalmi befolyásnak is része van abban, hogy a palotában kialakulhatott az a fajta „rokokó életstílus", melynek kifinomultsága minden Knósszoszba látogatót elbűvöl. Minósz székhelyén nyomát sem találjuk a kora­beli világ harciasságának. Míg a többi város leg­főbb építészeti jellegzetessége az a törekvés, hogy a hatalmi központokat minél erősebb véd- falakkal vegyék körül, Knósszosz építőinek ezzel nem kellett törődniük. Még a palota helyét is elsősorban esztétikai szempontok alapján válasz­tották ki. Az épület teljesen nyitott, s tekintélyét, hatalmát nem kükloptikus falak s egyéb védmű- vek jelezték, hanem művészi festményei, remek­mívű fürdői és vízöblítéses illemhelyei. Már fek­vése és mérete is nyugalmat sugárzott. A tera­szosan kiképzett többszintes építmény, amely mintegy húsz négyzetkilométer nagyságú terü­leten ezer helyiséget és tágas udvart foglalt ma­gába, remekül simult a dombos táj képébe. Ere­deti szerkezetét, a nyitott belső tér körül sza­bálytalan négyszög alakban elhelyezkedő, aszim­metrikus épületcsoportot lényegében nem bon­tották meg a későbbi építkezések sem. A régi palotához toldott új, a „labirintus” csupán a he­lyiségek számát növelte jelentősen, és az elő­zőek pusztulása után emelt harmadik is nagyjá­ból ezekhez a régebbi mintákhoz igazodhatott. A palota északi bejárata Az épületegyüttes központja mindvégig a kultikus népünnepélyek tágas tere maradt, melyet folyo­sók, szentélyek, termek, kincstárak, fürdők és raktárak szövevényes hálózata fogott közre Az egykori palota kőalapon álló, favázzal meg­erősített agyag-vagy vályogfalú, lapos tetős épít­mény volt. Jellegzetes elemei a hosszú sorok­ban álló, eredetileg fából faragott, vörös színű, lefelé enyhén keskenyedő oszlopok. Fontossá­gukra, esetleg kultikus jellegükre utal, hogy gyakran ábrázolták őket vázaképeken, pecsétnyo­mókon, sőt, egy példányuk mása átkerült az első fennmaradt európai épületszoborba is: a műkénéi oroszlános kapu oroszlánjai közé. A minószi művészet csúcsteljesítményei a pa­lota freskói. Az élénk színekben gazdag, lendü­letes vonalvezetésű képek pontos megfigyelése­ken alapulnak. Leggyakrabban rituális jelenete­ket, az udvari élet mozzanatait vagy természeti képeket ábrázolnak, nyugodt, hullámzó háttér előtt, áradó részletgazdagsággal, életnagyságú alakokkal. A freskók arról tanúskodnak, hogy a kor embere csodálattal és örömmel fordult a ter­mészethez mint az élet és a harmónia forrásá­hoz. Fontos témájuk az éltető és biztonságot nyújtó tenger a kecses delfinekkel vagy más ál­latokkal, akárcsak a szárazföld színpompás nö­vényei, madarai. A fellelhető néhány harciasabb jelenet már mind későbbi korból való, amikor a hanyatló Knósszoszt a szárazföldről érkező, hó­dító akháj törzsek uralták. A palota végső pusz­tulásáig tartó rövid időszakban ők honosítják meg a katonásabb stílusú művészetet. A krétai fővá­ros műalkotásai közül az iraklioni múzeum őrzi a változatos formájú ivóedényeket, a finom vo­nalú, szinte barokkos vázákat, a cizellált éksze­reket, pecsételőköveket, szobrocskákat. Ábrázo­lásaik legtöbbször mitológiai vagy természeti témájúak, gyakran rituális jelképekkel, mint a bika, a kettős bárd és a keskenyedő oszlop. Mai állapotában Knósszosz ellentmondásos ha­tást kelt. Bár a minden korabelinél nagyobb alap- területű palota még romjaiban is lenyűgöző lát­vány, azonnal kitetszik, hogy jelenlegi képét — melyet a Knósszoszt feltáró angol régész, Arthur Evans alkotott meg — csak erős fenntartások­kal lehet hitelesnek elfogadni. Az épületből ugyanis eredetileg csupán térd- vagy derékma­gasságú falak és szórványos freskótöredékek maradtak fenn: csak a kő tudott ellenállni a sú­lyos károkat okozó thérai vulkánkitörésnek, majd a végső pusztuláshoz vezető háborús rombolás­nak és tűzvésznek. A látogató mégis fedett osz­lopcsarnokokban sétál, zárt folyosókon bolyong, élénk színű freskókkal gazdagon ékesített ter­mekben nézelődik. Evans tevékenysége nyomán a palota „újjászületett", amikor például az ere­detileg fából készült részeket vasbetonnal pótol­ta, vörös olajfestékkel kente le az oszlopokat, faerezetesre mázolta a gerendákat, a raktárak fölé betontetőt húzott, s a freskókat a fennma­radt, majdnem egykorú ábrázolások alapján teljes egészében rekonstruálta. Még csak nem is jelez­te, mennyi volt az eredeti. Az egész épület meg­lehetősen túlrestaurált — Evans régészeti szak­tudása nemigen társult művészettörténeti érzé­kenységgel. Különösen az bántó, hogy nem tudni pontosan, hol a határ az eredeti, a valószínű és a feltételezett között, bár a látvány így valóban jóval többet érzékeltet az épület egykori állapo­tából, mint a pusztán az alaprajzot megmutató alacsony kőfalmaradványok tennék. DÖMÖTÖR ADRIENNE 36

Next

/
Thumbnails
Contents