Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 1. szám
éveikkel később az Emberfia kiűzte a pénzváltókat és galambárusokat. A keresztút stációit felfűző Via Dolorosa mentén és a Golgota alacsony szirtjét s az üres sírboltot magába foglaló Szent- sír-bazilika környékén napjainkban is elkelne a kiűzető harag. Aki a stációkat cégérként felhasználó, giccses kegytárgyakat kínáló árusok hangzavarából kiszabadulva csöndre áhítozik, induljon el a római idők észak—déli és kelet—nyugati főútvonala mentén a négy, keresztény és mohamedán, örmény és zsidó negyedre osztott óváros délnyugati szegletébe, az örmények városrészébe. A kétezer örmény lakta, külön faiakkal övezett negyedből szinte kiszorult a külvilág. A belső udvarokból templomok, könyvtárak, közösségi termek nyílnak, kimondatlanul is egyetlen cél: a diaszpóra fennmaradásának szolgálatában. Az örményekéhez kelet felől a megújult zsidó negyed csatlakozik. Az 1948-as arab- izraeli háborúban lerombolt házakba csak a hatvanhetes újraegyesítést követően költöztek visz- sza régi-új lakói. A negyedet, megőrizvén a jeru- zsálemi óváros hagyományos, sikátoros utcaképét, a terméskővel burkolt homlokzatokat, hosz- szú évek alatt állították helyre. Az árkádos átjárókkal egybenyitott, kis üzletekkel szegélyezett terek, miközben feloldják a sikátorok zsúfoltságát, zsibongó élettel töltik meg a negyedet. A zsidó negyedből széles lépcsősorok kígyóznak a Nyugati-fal előtti térséghez. A Siratófal a rómaiak által Krisztus után 70-ben lerombolt zsidó templom támfala, amelynek teljes elbontása a részben mesterségesen feltöltött Templom-hegy beomlását okozta volna. Mind ez ideig rejtély, s részben éppen a szent hely bolygatását ellenző vallásos erők ellenállása miatt az, vajon megmaradt-e valami a felszín alatt abból a salamoni templomból, amelyet századokkal korábban, ám ugyancsak a zsidó Av hónap kilencedik napján romboltak le a babiloniak. A Siratófal előtti bensőséges rítusok láttán a szemlélődőt könnyen hatalmába kerítheti az érzés: illetéktelenül tarA Szentsír-bazilika homlokzata tózkodik, sőt leselkedik ott. Am így a három vallás szent városában valaki valahol mindig illetéktelennek érezhetné magát. Évezredeken keresztül Jeruzsálem csupán a falakkal övezett óváros mindössze egy négyzetkilométernyi területére korlátozódott. A mai formájukban Szulejmán szultán idejéből származó falak szerencsére átvészelték a város terjeszkedését, és napjainkban épp az óváros keleties hangulatának megőrzését szavatolják. A városkapuk közül tán a keleti oldalon nyíló Szent Ist- ván-kapu szerepelt legtöbbször a település történelmében. 1099-ben ezen keresztül özönlöttek be Jeruzsálembe a keresztesek, ajkukon az „Úr akarta ígyl” kiáltással, lelkűkben többnyire egészen másra sarkalló vágyakkal, s a hatnapos háború harmadik napján itt hatoltak be 1967-ben a jordán fennhatóságú óvárosba az első izraeli egységek, hogy útjuk azonnal a Siratófalhoz vezessen. A hagyomány szerint ennél a kapunál kövezték halálra a kereszténység első vértanúját, Szent Istvánt, akinek ruháit arra a tarzoszi születésű Saulra bízták hóhérai, aki nemsokára az északnak nyíló Damaszkuszi-kapun hagyta el a várost, hogy legközelebb már Pálként térjen oda vissza. Jeruzsálem már a múlt században túlnőtt a faAz Ecce homo-ív a Via Dolorosán lakon, s a környező magaslatok beépítése után napjainkra már felkúsztak házai a távolabbi, termékenyebb nyugati hegyoldalak és a kelet felé nyújtózó, kopár sivatagperemi ormok lejtőire is. A falakon kívül ma modern nagyváros lüktet, ahol mint a sétálóutcává alakított Ben Yehuda Streeten csak a feliratok meg a fel-feltűnő bombakereső robotok emlékeztetnek arra, merre is járunk. A Ben Yehuda utca a héber nyelv meg- újítójának nevét viseli, aki az ősi szertartások nyelvéből megalkotta a ma Izraelben köznyelvként használatos újhébert. Alig pár háztömbre a világvárosi sétálóutcától olyan negyedbe érkezünk, ahol a Ben Yehuda alkotta nyelv helyett ma is a Közép-Európából magukkal hozott jiddist vagy éppen a magyart beszélik. Ez az ortodox zsidó közösség lakta Mea Shearim városrész. Az elnevezés — Százszoros — a Genezis egyik részletére utal: „Izsák vetett a földbe és abban az esztendőben százszorosán aratott". A negyedbe még 1875-ben letelepedő közép-európai bevándorlók leszármazottai úgy tartják, hogy a héber a Tóra nyelve, s azt mindennapi használattal megszentségtelenítenék. De nem ismerik el Izrael állam létét sem, hiszen ezt hitük szerint csak majdan, a Messiás eljövetelekor alapítják meg. Az evilági Izrael gondjaival a hatvanhetes hatnapos háború során Jordániától elfoglalt Kelet- Jeruzsálemben járva óhatatlanul is szembesülhetünk. Amikor felhangzik déltájban a müezzinek imára hívó éneke, az óvárosi arab kereskedők leengedik boltjaik redőnyét, és a polgári engedetlenség jeleként az ima után már nem is nyitnak ki. A Damaszkuszi-kapu ablakából naphosz- szat izraeli őrszem figyeli a kapu előtti arab piac nyüzsgését, s a Siratófalhoz vezető utcákon ellenőrzik csomagjainkat. Az esti harangszót pedig nem lehet nem meghallani, durva dörgések tördelik szét. A zsoltárok szavai a mai Jeruzsálemre is vonatkoznak: „Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban!” NEMERKÉNYI ANTAL Utca a zsidónegyedben 34
