Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 1. szám
időrendben az egyes stílusok formavilágában rendezték be. Az elsősök egyiptomi tanteremben kezdtek, a következő évben a görög osztályba léphettek és így tovább, ahol az iskolapadoktól a tanító székéig, a tábla keretétől a tanszerszekrényig minden korhű formában készült. Nem véletlen, hogy a gyárban egyedül a századforduló stílusában nem készítettek evőeszközöket. A számos magyarországi példa közül kiemelkedik a Wekerle-telep. A székesfőváros építtette 1908 és 1913 között, saját tisztviselői számára, de egyes közintézmények építése a harmincas évekig elhúzódott. Előbb a telepítésre írtak ki pályázatot, amelyet a derékszögű utcahálózatot átlósan átszelő utak ötletével nyert meg Palóczi Antal. Ezután az egyes háztípusokra írtak ki pályázatot, és a legsikeresebb pályázók együttes munkájának eredménye a telep változatos, mégis egységes architektúrája. A kertes családi házak Győri Ottmár végleges rendezési terve alapján, Arkay Aladár és Kaliina Géza, Bierbauer István, Fleischl Róbert, Katona Mihály, Kotál Henrik, Lechner Lóránd, Palóczi Antal, Schoditsch Lajos és Eberling Béla, Tiohtl György, Wachtel Elemér és Wälder Gyula épülettervei szerint létesültek. A főtér kialakítása hosszas vita után Kós Károly elképzelésének megfelelően történt (a tér ma az ő nevét viseli), az ezt körülvevő emeletes lakóházakat Kós, Zrumeczky Dezső, Schoditsch és Eberling, Györgyi Dénes és mások tervezték. Ezek az épületek a Magyarországon a nemzeti stílus forrásának tartott népi építészet és az abban leginkább fennmaradt középkori stílusok elemeit viszik át egy korszerű formába. Sok rokon vonást mutat a Győr-Gyárvárosi egykori ágyúgyári lakótelep, amely már az első világháború idején épült Fiala Géza tervei szerint. Sajnos, jelentős részét átépítették, kis üzletei bezártak, hangulatát csak kevés utcája őrzi. Az óbudai gázgyári lakótelep Almási Balogh Lóránd tervezte házai hosszan elnyúló parkot vesznek körül, ennek fáit a telep létesítésével egy időben ültették. A már kiürített gyár és a területén létesített tisztviselői lakások (Reichl Kálmán tervei) a lakóteleppel együtt európai szintű építészeti értéket képviselnek. Az országos hatáskörű üzemek közül kiemelkedik a MÁV századfordulós lakásépítő tevékenysége. A kisebb vasúti csomópontok környékén ma is megtalálható, kopottságuk ellenére is barátságos szállásépületek és telepek mellett nagyméretű lakótelepek is létesültek, ugyancsak a népi építészetből származó formaelemek felhasználásával. A családi házas együttesek mellett a MÁV magasépítési osztálya többemeletes lakótömböket is tervezett, melyeket változatos tömegformákkal igyekeztek emberi léptékűnek megtartani. Legszebb példái ennek a budapesti Rudas László utca 85—91-es számú és a Mautner Sándor utca 135—143-as számú lakóházak. A kertváros gondolata él a székesfőváros által létesített Százados úti művésztelepen is, amelynek különálló művészlakásai egyetlen összefüggő parkban állnak. Salgótarjánban építették fel a bányákhoz és kohászati üzemekhez tartozó és még a háború előtti eszméket képviselő munkástelepeket. Az építész, Zrumeczky Dezső egykori társa, Marschalkó Béla töretlenül vitte tovább a Wekerle-telep „hagyományát”. Ennek a stílusnak utolsó, talán legszebb példája a Salgótarján melletti Nemti llonatelep nevű kolóniája. Az 1923-ban készült, egy utcából álló bányászfalu minden egyes háza különös gonddal, egyedileg megtervezett épület, de valamennyi a helyi palóc építési szokásokat követi. A tornácok, téglaoszlopok, faragott oromfalak minden részlete gondos kézműves munkával készült, akárcsak az előképek esetében. A harmincas évek után végképp eltűnt Európából a lakótelep-építésnek ez a formája. Már az első világháborút követően gyökeret vert a szociális kérdés megoldásának egy másfajta megközelítése, amely a választ a megoldás tömegszerűségében vélte megtalálni. A lakáskérdés esetében ez azt jelentette, hogy csak a fizikailag közvetlenül mérhető értékek számítottak. Magyarországon a negyvenes évek elején vetődött fel még egyszer a hagyományos életformának megfelelő, olcsó szociális lakások építésének kérdése, amelynek nagyobb méretekben történő megvalósítását újra háború söpörte el. Az élet teljességét szem előtt tartó szemléletmódra a lakásépítésben száz éve nem volt nagyobb szükség, mint napjainkban, amikor úgy látszik, hogy megoldást már csak a következő századtól remélhetünk. GERLE JANOS 20 NÁDOROK EMLÉKE A nádori kripta kialakítására Mária Terézia uralkodásának idején, az új királyi rezidencia kiépítésével egyidejűleg került sor. A palotakápolnát, amelyhez a kripta tartozott, 1769-ben Szent Zsigmond tiszteletére szentelték fel. Az építés irányítását 1865-től F. A. Hillebrandt vette át, az ő nevéhez fűződik a Szent Zsigmond kápolna szentélyéhez csatlakozó Szent Johanna kápolna belső kialakítása. A kápolna díszítése szolgálhatott mintául a kripta dekorációjához, mint azt egy múlt század végén készült fénykép- felvétel tanúsítja. A kripta 1777-ig az angolkisasszonyok rendjéhez tartozott, akiket Mária Terézia költöztetett a budai várba. A rend halottain kívül várbelieket is temettek ide, a felnőtteket a kripta falában, a gyermekeket az altalajban helyezték el. József nádor 1820-ban kért engedélyt, hogy a kriptát családi temetkezés céljára átalakíthassa. A Habsburg család nádori ága a XVIII, század végétől 1849-ig használta lakhelyül a Budai Királyi Palotát. Először Sándor Li- pót, majd József nádor költözött a palotába, aki ötven éven át (1797— 1847) irányította az ország ügyeit. József nádor Franz Hüppmann osztrák építészt bízta meg az átalakítás tervezésével. Az átépítés során a korábban ide temetetteket a ravatalozó és a kripta közötti átjáró altalajába helyezték át, nevüket egy réztáblán őrizték meg. A munkálatok 1927-ig húzódtak. 1847 után a nádor fia, István irányította a munkákat, majd 1855 után József Károly főherceg Ybl Miklóst bízta meg a feladattal. Ybl halála után József főherceg fia, László Fülöp a palota második átépítését irányító Hausz- mann Alajosnak adta a munkát. 1905—1927 között József főherceg felesége, Klotild irányította az átépítést. 1901—1927 között a nádori család tizenöt tagját temették a kriptába. A kripta 25x7,5 méter alaprajzú, három teremből áll. Ma a Nemzeti Galéria földszintjéről közelíthető meg. A lejáraton a kápolnába jutunk, ahol egyszerű oltár áll. A középső helyiség volt a ravatalozó, temetkezőhelyül a belső termet alakították ki. A díszítés, amelyet részben a Szent Jobb-kápolna dekorációja alapján a múlt században állíthattak helyre, és a múlt század végének jelentős szobrászai készítettek, egységes elképzelést tükröz. A földi és mennyei lét a falak színezésében, a csillagos égboltot jelző mennyezetfestésben, a két szférára utaló szimbólumok alkalmazásában egyaránt hangsúlyt kap. A kör, mint a legtökéletesebb forma, az isteni jelenlét egyetemes szimbóluma, de gyakori a Mária-szimbólum is. A négyes szám, a négyzet általában a teremtés teljességét jelenti, mint például a négy paradicsomi folyó, a négy évszak, a négy sarkalatos erény és bűn. A misztikus hármas szám a kriptatér három teremre való felosztásában, a falak hármas osztásában szerepel. Ezen alapmotívumokhoz a földi létből az üdvösség felé tartó út stációinak megfelelően újabb szimbólumok társulnak az egyes termekben. A kápolna a halott üdvéért való földi közbenjárás, a gyász vallási liturgiájának színhelye. Az utolsó állomás, ahová a halandók még elkísérik a halottat. Ennek megfelelően
