Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 1. szám
ESSENTŐL NEMŢI IG Óbuda, Gázgyári lakótelep 18 A századforduló európai építészetének, mint minden stílusirányzatnak, vannak közös formai és közös eszmei vonásai. Ami a századfordulóra vonatkozóan különleges, az a kettő egymástól független létezése. A formák azaz a szecesszió divatszerűen terjedő díszítőmotívumai és a korszak újfajta gondolkodásmódja nemcsak külön pályákon, hanem sokszor egymást kizárva jelenik meg. A korszakra jellemző történet, hogy a mester eszméit továbbvivő tanítvány megtagadja a mester stílusát, vagy hogy a formai utánzás mögül a lényegi, a szerkezetre, kompozícióra, funkcióra vonatkozó gondolatok kikopnak. A stíluskorszak egész európai fejlődését átható közös eszmék, a történeti stílusok új értelmezése, új építészeti funkciók megjelenése, a képző- és iparművészeihez fűződő új viszony, az épületszerkezetek, építőanyagok szerepének új felfogása, a formaalkotás kánonjának személyessé válása az egyes országokban, sőt városokban, az egyes építészek munkáiban, a korszak rövid történetén belüli szakaszokban is eltérő formákban nyilatkoznak meg. E gondolat néhány elemét illusztrálja a munkás- és tisztviselőtelepek építészete. A század első éveit megelőzően, ha a munkáltató rá is kényszerült arra, hogy a gyári munkások, alkalmazottak lakásellátásával foglalkozzon, szinte kizárólag arra törekedett, hogy minél olcsóbban minél több szálláshelyet lehessen kialakítani. A legnagyobb és legnyomorúságosabb munkásnegyedek az ipari fejlődés élén álló Angliában létesültek, de ugyaninnen indultak el azok az eszmék is, melyek a századfordulón az új típusú lakótelepek jellegét meghatározták. A nagyon hatékony és sok szálon a magyarokkal is kapcsolatot tartó angol utópista szocialisták tanítása értelmében a huszadik század egyik fő feladata a szociális kérdés megoldása. A megfelelő otthonok kialakítása munkáltatói érdekké vált ebben a felfogásban, és az üzemek, illetve városok saját alkalmazottaik számára az életmódideálhoz közelítő környezetet igyekeztek létrehozni. A túlnyomóan faluról a városba vándorolt emberek természetközelség-igénye az angol polgári kertváros-eszménnyel ötvözve hozta létre a lakótelepeknek azt a típusát, amely az első világháborút megelőző hat-nyolc évben sok változatban felépült Európa-szerte. A nagyvárosok peremén, önálló település jelleggel létesültek ezek a telepek, legtöbbször szabályos utcahálózattal, középen piactérrel, a közigazgatás, a kultúra és az üzleti élet épületeivel és az esetek többségében a templommal. A piactér körül egy- vagy kétemeletes házak, onnan távolodva nőnek a kertek, melyekben konyhakertészet folyik, egy-egy udvarhoz több család lakása tartozik. A beépítés jellege és elsősorban a házak stílusa az otthonosság, megszokottság érzetének felkeltésére és a múlthoz való kötődés megjelenítése miatt annak a tájegységnek a sajátosságait tükrözi, ahonnan a lakók a városba költöztek, vagy olyan, ami egy nagyobb földrajzi egység, esetleg ország egészére nézve jellemzőnek fogadható el. így e telepek között alapvető hasonlóságok vannak, míg a részletformák hangulata nagyon különböző lehet, egy- egy országon belül is. Németországban az egyik első, híressé vált munkáslakótelepet Alfred Krupp hozta létre, mint felesége jótékony adományát, így nyerte a Ruhr-vidéki Essen melletti telep a Margarethenhöhe nevet. Jól felszerelt nagyméretű lakásaival, tágas kertjeivel, erdős környezetével az eredeti állapotát őrző telep ma is a város egyik legvonzóbb lakóhelye. A házak az úgynevezett „hazai stílus" jellegzetes alkotásai, olyan mértékben utánozzák a népi reneszánsz és barokk elemekkel díszített hagyományos udvarházakat, hogy az építés korának szelleme inkább a telepítés egészén jelenik meg. A telepen a gyár kivételezett helyzetben lévő munkásai lakhattak, elsőként ennek a rétegnek a megnyerése tűnt szükségesnek az építtető számára. Más a helyzet a másik korai német telep esetében. 1906-ban Drezdába hívták Münchenből Richard Riemerschmidt építész-iparművészt, az angol Arts and Crafts mozgalom legaktívabb németországi hívét a Hellerau peremvárosban létesítendő bútorgyár szellemi irányítására. Riemerschmidt is vallotta az eszméket, hogy az ipari termelésben a kézműves hagyományokhoz kell visszanyúlni, az ipari termékekben a tervezésnek és az előállításnak egyaránt művészi rangra kell emelkednie. A művészet az emberi tevékenységben és az embert körülvevő környezet tárgyaiban egyaránt feltétele az emberi létnek. Ezek az elvek határozták meg a gyár termelését, de Riemerschmidt így látott hozzá a gyárépület és a munkáslakások megtervezéséhez is. Minden gyári dolgozónak biztosítottak lakást az 1908 és
