Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 3-4. szám
személyszállító vonatok kényelmi berendezéseire Magyarorszá- gon a múlt század hatvanas éveitől kezdtek figyelmet fordí- M tani. A vasúti utazások hosszú ideig tartottak, s a nagyobb forgalmú állomásokon a vonat sokáig állt. Ezen idő alatt az utasok az indóházi restiben ehettek, ihattak. Az utasok kényelme érdekében a nagyobb forgalmú állomásokon vendéglőket nyitottak, a fontosabb gyorsvonatokon étkezőkocsikat helyeztek el. Az állomási restiket hivatalosan pályavendéglőknek hívták, s az épületek földszintjén kaptak helyet. A vendéglősök jó időben gyakran a peronra is kihelyeztették az asztalokat. Az állomási vendéglősök a kor kisvállalkozói voltak, többségük két- három állandó alkalmazottal, családtagokkal dolgozott. A vendéglők a vasúttársaságok tulajdonában voltak, de kivételes esetekben a vasút engedélyezte, hogy a helyi érdekű állomásokon magánszemélyek építsenek és üzemeltessenek vendéglőt. A restik bérletére három-öt évenként a vasút pályázatot írt ki. A bérleti díj nagyságát az állomás személyforgalma, a gyorsvonatok megállása, az étterem jó híre befolyásolta. Egy 1902-es kimutatás szerint Magyarországon a legtöbb bérleti díjat a Keleti pályaudvar I. osztályú étterme után fizették, évi tizenhatezer koronát. A Nyugati pályaudvar éttermének forgalma sokkal kisebb lehetett, mert a bérleti díj csak évi hétezer korona volt. A pályázat elbírálásánál a MÁV Igazgatóság vagy az illetékes üzletvezetőség sok szempontot vett figyelembe. Nemcsak az számított, ki mennyi bérleti díjat ajánlott fel. 1902-ben például a bródi vendéglőre írt ki pályázatot a vasút. A beérkezett ajánlatok közül az egyiket azért utasították el, mert a pályázó „kétes hírű nőket tart alkalmazásban, s félő, hogy a pályavendéglőt is elárasztja velük". Egy másik pályázónak adósságai voltak: „s ha Zágráb I. osztályú vasúti étterme, 1896 a szerződést vele kötnénk meg, alapos kilátásunk lehet arra, hogy hitelezői azonnal megrohanják követeléseikkel, s így nem tehetjük ki az intézetet annak, hogy a pályavendéglőben állandóan foglaljanak.” Nagyon fontos volt a jó hírnév, a megbízhatóság. 1900-ban például egy nagyváradi főpincér pályázott a debreceni restire. Csakhamar kiderült, hogy egyszer már el- bocsájtották a „közönség zsarolása” miatt. A vendéglős az állomásfőnök felügyelete alatt állt, ő kísérte figyelemmel, hogy a vendéglős mindig pontosan fizeti-e a bérleti díjat, betartja-e a vele kötött szerződést, és alkalmazottai udvariasan bánnak-e az utazókat. A vasúti vendéglősökre néha érkezett írásos panasz. 1899-ben Fülek állomás vendéglősével a vasút felbontotta a szerződést: „saját magának és személyzetének durva modora és zsarolásai miatt folytonos zaklatásnak vagyunk kitéve, magatartásával legutóbb már valósággal az utazóközönség, s magának Fülek lakosságának méltó felháborodását és megbotránkozását vívta ki”. A vendéglős sorsát végül az pecsételte meg, hogy a MÁV miskolci üzletvezetőségének egyik vezetője beült a füleki restibe. A vasúti főtiszt kávéja élvezhetetlen volt, a cukorban pedig egy döglött bogarat talált. A vasútnak természetesen nemcsak a vendéglősökkel, hanem a vendéglőkkel szemben is voltak elvárásai: olyannak kellett lennie, hogy a vasút hírnevét ne csorbítsa. „Azt tapasztaltuk, hogy a pályavendéglőink némelyikében a vendégek kiszolgálásához használt felszerelések (edények, evőeszközök stb.) olyan silány minőségűek és hiányosak, hogy eltekintve a jobb társadalmi osztályokba tartozó utasok magasabb igényeitől, még a legszerényebb igényű közönséget sem elégítik ki. Elhatároztuk ennélfogva, hogy pályavendéglőink felszereléseit úgy a minőség, mint a mennyiség tekintetében szabályozni fogjuk." Ez a döntés nagy kiadást jelentett a pályavendéglők 24
