Múzsák - Múzeumi Magazin 1990 (Budapest, 1990)
1990 / 3-4. szám
kívánsággal fejeződik be a Peszách ünnepsora, amely a zsidó jeles napok sorában a húsvét- hoz hasonló jelentőségű. Ez a Niszán hó 14-én tartott ünnep (március végére vagy április elejére esik), amely több vonásában is a keresztény húsvét előképének tekinthető, történeti emlékünnep. A zsidóság Egyiptomból való szabadulásának eseményeit idézik fel ezekben a napokban az ünneplők, mindig újra átélve az egykori rabság sanyarúságát és a felszabadulás örömét. Az ünnep előestéje, néhol az ünnep első két estéje a széderest, ekkor kerül sor a családokban vagy egyházi közösségekben a széder-lakomára. A rítus menete évszázadok alatt formálódott ki, s részleteiben helyi, népies elemeket is magába olvasztott. Az előkészületek a megtisztulás és megtisztítás jegyében zajlanak, s egyaránt vonatkoznak a lakás és a környezet tisztaságára, illetve az ünnepi étkek előkészítésére. Különös jelentősége van a máccá (macesz), a kovásztalan kenyér előírások szerinti sütésének. Ágai Adolf múlt század végi magyar publicista néhány sora Jánoshalmáról származó gyermekkori élményeit foglalja össze, az általa adott kép mögött azonban felsejlik a hagyomány több évszázados múltja is, amelyet, legalábbis képileg legkorábban a középkori kódexillusztrációk tárnak elénk: „Jobbra, balra, két sorban izmos leánykarok nyújtóztatjók a tésztát, míg a tésztacsináló egyre pofozza két tenyerével a kovásztalan pépet, nehogy megkeljen ujjai alatt1'. Az ünnepi asztal megtérítésének módja, a feltálalt ételek és fogyasztásuk sorrendje jelképi értékű. A máccá három darabja a menekülés éjszakáján a sietség miatt keletlenül kisütött kenyérre utal. A nyárson vagy tűzön sült báránycomb, illetve csirkeszárny az egykori templomi áldozatra emlékeztet. Az „édes” és „keserű" füvek, a régmúlt jó és rossz napjait jelképezik. Az „édes" zöldségféle lehet zeller, retek, petrezselyem vagy krumpli. A rítus meghatározott pontján külön tálkába készített sós vízbe kell bemártani a salátaféléket, s úgy kell belőlük enni. A sós víz az egyiptomi szolgaság idején kiontott könnyeket szimbolizálja. A keserűfű Kelet-Európábán általában torma, mely már a XIV. század második felében, Valenciában készült Rylands Haggada szé- der-képén is látható. A chaszóret almából és tört dióból, néhol ösz- szetört datolyából, mandulából fűszerekkel, borral és mézzel kevert pép. Ez az édességféle azt a agyagot jelképezi, amelyből az egyiptouí7 □ □ <2 17 & Olasz kerámia szédertál, 1652 Dávid és Góliát ón szédertálon, 1829 12
