Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 2. szám
jelentős műveket alkotott, sőt színészként is szerepelt. A filmművészeti szürrealizmus korszakának vége felé, ehhez az irányzathoz kapcsolódva jelentkezett 1930-ban A költő vére című filmje író-rendezőjeként. „Irreális eseményekről szóló realista dokumentumfilm” — így jellemezte munkáját. Valójában fantasztikus mozzanatokban bővelkedő megfilmesített álomnak tekinthető. Szubjektív filmet alkotott, bensőséges vallomást költészetéről, portrét saját magáról. A film egyik különös képsorában például szájak nyílnak ki a költő kezében. Cocteau ezt így magyarázta: „a költő olyan mérhetetlenül magányos, annyira csak alkotásának él, hogy egy-egy teremtményének szája sebként él kezében." Legendás sikert aratott az Örök visszatérés, melyet Cocteau írt, Jean Delannoy rendezett. Ez is igazi Cocteau-film, a Trisztán és Izolda legenda modern változata, telítve azokkal a stílusjegyekkel, költői gazdagsággal, mely Cocteau-ra oly jellemző. Felújításokban ismételten megcsodálható szerelmespárt alakított benne Madeleine Sologne és Jean Marais. 1943-ban készült a film. A háború után Robert Bresson Vásott kölykök Orfeusz A Bois de Boulogne hölgyei című filmjének dialógusait írta. Újabb jelentős, saját világát megvalósító filmet, mint író és rendező, 1946-ban forgatott. Ez a filmje A szép és a szörnyeteg, melyet alkotójuk azoknak ajánl, „akik még megőriztek magukban valamit gyermeki üdeségükből, és azoknak, akik beleúntak az úgynevezett valóságos életbe”. Egy XVIII, századi mese volt a film alapja, a szerelem és a halál örök témájáról. A fantasztikus elemek megvalósításakor, a díszletek és a külső felvételek ötvözésével technikailag is kiemelkedő filmet alkotott. Több forgatókönyvírói munkája mellett a negyvenes évek végén két jelentős film fűződik Cocteau nevéhez. 1947-ben született A kétfejű sas című, saját színműve nyomán. A múlt század végén játszódó romantikus történetben a királynőt Edwige Feuillere, életére törő forradalmár szerelmét Jean Marais játszotta. 1979-ben Antonioni is filmre vitte Cocteau színművét Az ober- waldi titok címen, először alkalmazva az akkoriban új videótechnikát. 1948-ban filmesítette meg Cocteau A rettenetes szülőket, lélektani és társadalombíráló drámáját, elmélyítve az eredeti dráma stílusát és mondanivalóját. Legjellegzetesebb filmalkotása az Orfeusz (1950), melyben mintegy összefoglalja művészetének mitikus elemeit. A halálról szól ez a mű, melyet a költő többször is elszenved, hogy végül is örök életű lehessen, az Orfeusz legendáról, a költőnek a mai világban elfoglalt helyéről. Cocteau a modern technikai vívmányokat, a film mindenfajta hatáslehetőségét kiaknázva teremti meg szürrealista világát. Tíz év múlva mindezt megismételte, de most már ironikus felhangokkal az Orfeusz testamentumában, ahol főszereplőjeként maga irányította a szürreális cselekményt. A sors különös fintora, hogy ez az örök lázadó, bizarr és polgárpukkasztó műveket alkotó művész öregkorában bekerült a nagyrészt konzervatív „halhatatlanok”-at tömörítő Francia Akadémia tagjai közé, ám mindvégig megmaradt meghökkentő műveket alkotó művésznek. Amikor egy rádióinterjúban a riporter feltette a kérdést, hogy ha új otthonában tűz ütne ki, mit vinne magával, Cocteau csak ennyit mondott: A tüzet! Jean Cocteau KARCSAI KULCSÁR ISTVÁN
