Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 4. szám
Amager mindössze nyolcvanegy négyzetkilométernyi területű szigete Koppenhágától délre, annak közelében fekszik. A Dániába légi úton érkező itt ér földet, mert a szigeten épült az ország nagyforgalmú nemzetközi repülőtere. Valaha, pontosabban a XVI. század második évtizedében történt, hogy II. Keresztély király (1513-1523) egy holland leányzóra vetett szemet, s be is költöztette az uralkodói rezidenciára. Mi több, a leánynyal együtt jött a mama is, aki aztán nem hivatalosan, de annál aktívabban vett részt az állam és a kincstár ügyeinek intézésében. Minden bizonnyal neki köszönhető az is, hogy a királynak támadt egy ötlete: holland parasztokat telepít a remek talajú, jól művelhető Amager-szigetre annak érdekében, hogy dán földön is honosítsák meg a magas szintű holland zöldség- és gyümölcstermesztést, mutassanak példát a dán földművelőknek, s eközben persze termékeikkel lássák el a királyi udvart is. Az amúgy remek ötletnek volt egy szépséghibája, nevezetesen az, hogy a hollandok letelepítése érdekében előbb az ott élő dánokat kellett kiebrudalni a vidékről, így aztán ez lett az egyik oka a király és családja Hollandiába való száműzetésének. A hollandok viszont maradtak, és az elkövetkezendő háromszáz év folyamán afféle autonóm köztársaságban éltek a szigeten, megtarthatták s örökíthették földjeiket, megőrizték az őshazából hozott szokásaikat, öltözködésüket, nyelvüket és vallásukat. Egészen a XIX. század elejéig a templomban hollandul folyt a szertartás és az iskolában az oktatás. A múzeum Dragor kikötőjében Ma pedig a „telepesek" központjában, Store Magleby városkában az 1901-ben megnyitott múzeum szemlélteti a dánba oltott holland életmód és kultúra sajátosságait és tárgyi emlékeit. A sziget Svédország felé néző partján épült Dragor közép-európai mércével mérve kis falunak volna tekinthető, jellege mégis azt sugallja, hogy városkának nevezzük. Úgy mondják, szinte nincs is olyan dán família, mely ne büszélkedTietne felmenői közt legalább egy dicső hajóskapitánnyal, messzi vidékekre eljutott s onnan mesés vagyonnal visszatért tengerjáró kereskedővel. Dragorbe azonban nemcsak a nosztalgia viszi a koppenhágaiakat: a kikötőben ma sokkal több yacht horgonyoz, mint amennyi halászbárka, de azért a Balti-tenger adománya, a hering frissen és tartósítva egyaránt kapható egész éven át. Dragor létrejöttét is a heringnek köszönheti: a kora középkorban itt gyülekeztek a halászok és a kereskedők. Voldemar Atterdag király 1370-ben nyert jogot a Hanza Szövetségtől, hogy itt sózzák, tartósítsák a halat, így évről évre minden ősszel nagy vásárt tartottak, s a Hanza-városokból idesereg- lett kereskedők adták-vették a télire való herin- get. Az 1500-as évek elején a heringhalászat, következésképp Dragor jelentősége is csökkent, de aztán a XVIII, századra a város már olyan fontos szerepet játszott a tengeri kereskedelemben és hajózásban, hogy Koppenhága vetélytársa volt, s még a múlt század hetvenes éveiben is az ország harmadik legnagyobb forgalmú kikötőjeként tartották számon. Ch. Moisted: Űrház a kikötőben W. A. Knippel 1832-ben készült festménye 42
