Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
Szenna Fokt<S A magyar református falvak temetőinek jellegzetes sírjele a faragott faoszlop, a kopjafa. Az elnevezés Erdélyből ered, ezt a magyar népnyelv nem ismerte, a fából faragott sírjelet fejfának hívta. Ma a kopjafát-fejfát a nemzeti jelleg sajátságos megnyilvánulási formájának tekinthetjük. Egyes néprajzkutatók még a kereszténység felvétele előtti időkből eredeztetik. A fejfaállítás ősi szokását a kereszténység visszaszorította: kialakult a templomok köré temetkezés, és a sírokra keresztet állítottak. A végvári katonák azonban elesett bajtársaik sírját harci fegyver, lándzsa, kopja betűzésével jelölték. Innen eredhet a kopjafa elnevezés. A reformáció térhódítása nyomán, a temetőkben is jelezni kívánták az eltemetett vallási hitét, és általánossá vált a faragott fejfa állítása, míg a katolikusok továbbra is keresztet helyeztek hozzátartozóik sírhelyére. Alakja, formája, mintázata tájegységenként, fal- vanként eltérő. A faragás jelzi, hogy a sírban férfi, nő vagy gyermek nyugszik. A fejfa lapjain Verőcemaros Monor
