Múzsák - Múzeumi Magazin 1989 (Budapest, 1989)
1989 / 1. szám
Illusztráció a Scheyb-féle kiadásból álló tabula negyedik és ötödik része számunkra kivált érdekes. Rajtuk találjuk Pannónia városait. Ravenna és Bécs után Scarabantio (Sopron), Sa- baria (Szombathely), Arrabona (Győr) és Brigan- tio (Szőny) pannon városok a negyediken, majd balra középen Rómával az ötödik táblán Aquinco (Óbuda), Vetusallo (Adony), Altaripa (Tolna), Lugione (Dunaszekcső) és Mursa (Eszék) látható. A XII. szegmens jobb szélén az akkor ismert világ végét jelezték, a következő felirattal: Hic Alexander responsum accepit: Usque quo Alexander? (Itt kapta Sándor válaszul: Meddig még Sándor?) A tábla története igencsak kalandos. Konrad Celtes, a XV. században élt bécsi humanista Miksa császár megbízásából hosszú ideig járta a Német—Római Birodalmat, Franciahont és Itáliát, régiségek után kutatva. Számos könyvtárat látogatott meg, s az eredeti birtoklásáért versengő öt város: Worms, Speyer, Colmar, Tegernsee és Basel egyike, valószínűleg Colmar könytárából — a rossz nyelvek szerint — elemeit egy vászonra ragasztott s így tekercset alkotó tucat lapot. Az ő halála után, a végrendelete értelmében került névadójához, Konrad Peutin- ger (1465-1547) augsburgi tudóshoz. Peutinger jogász volt, legszívesebben mégis ókori régiségek gyűjtésével foglalkozott. Augsburg tudós férfiai gyakran láthatták még Peutingernél az érdekes táblákat, de örökösei annál kevesebbet törődtek vele, s a térképnek jó negyven évre nyoma veszett. 1594—95-ben bukkant elő ismét, Peutinger felesége rokonságának egy leszármazottja, Marcus Welser révén. Welser 1600-tól Augsburg polgármestere volt. Az ókor jeles tudósa, történész és polihisztor, kora több kiváló tudósával kapcsolatban volt Tudós barátai ösztönözték az itinerarium felkutatására. 1587-ben megtalálta s 1591-ben kinyomatta a még Peutinger másoltatta két töredéket, majd 1594—95-ben fellelte az eredeti példányt is, lemásoltatta és a kópiát elküldte Orteliusnak, a kor leghíresebb geográfusának. Az ő révén jelent meg a térkép első teljes kiadása 1598 végén, Antwerpenben. Számos további kiadás követte, az első lenyomata vagy kópiája. Az eredeti tekercs hosszú ideig megint elveszettnek tűnt, míg 1714-ben W. I. Sulzer, tekintélyes augsburgi városi elöljáró kezébe nem akadt a Peutinger család könyvtárában. Rávette megvásárlására Paul Küz könyvkereskedőt, aki nemsokára meghalt. Örökösei a tekercset árverésre bocsátották, s így került 1720-ban száz dukátért Savoyai Jenő birtokába. Jenő herceg halála után pedig, amikor a császár évi tízezer forintos évjáradékért megvette a teljes könyvtárat Savoyai Viktóriától, a Peutinger-tábla is a bécsi császári könyvtárba került. Máig is egyik legféltettebb kincse. 1753-ban jelent meg fakszimile kiadása. F. C. Scheyb eredeti módszerrel készíttetett másolatot: olajba áztatott papírt tettek az eredetire, és nagy gonddal átmásoltak minden vonást, minden jelet. Technikailag nagyon szép és gondos kiadvány, bár vannak hiányosságai: az írás, minthogy elüt az eredetitől, nem mindig megfelelő karakterű, és hibák is kerültek bele. Scheyb haláláig úgy hitte, hogy a tábla kiadása alapjául szolgáló tekercs annyira régi, hogy feltehetőleg Nagy Theodorius korából származó eredeti példány. Már tudjuk, hogy annak csupán egy középkori másolata. A 650 körül élt ravennai másoló ismeretlen, de tőle tudjuk a térkép eredeti szerzőinek nevét: Castoriust és Lollianust említi. Castoriusról a nevén kívül nincs semmiféle fellelhető adat, viszont Lollianus ismert geográfus. Leírta az egész egykori római földet, Európa római uralom alatt állt területét és egyéb országokat is, mint Egyiptomot, Mauretániát. A két szerző valószínűleg Nagy Theodorius császár megrendelésére készítette térképét. Keletkezési idejét Róma, Konstantinápoly és Antiochia feltüntetése határolja be, azt a kort, amikor mindhárom város egyszerre volt császári székhely. S habár a tabulát elemzők az évszázadok során eltérő véleményekre jutottak, a felhozott érvek Konrad Miller következtetését valószínűsítik, aki szerint a tabula Castorius műveként, 366-ban keletkezett. Magyar kiadású másolata is készült. A sorrendben tizedik kiadás „pesti rézmetszet”-ként ismert. Szerkesztője Katancsich Mátyás Péter tanár, ferences szerzetes volt, s Budán, 1825-ben adta ki művét, amely a metszetek rossz minősége okán a Scheyb-féle kiadásnál gyengébben sikerült. Lenyűgöző kivitelű viszont a tabula tizenegyedik, Ernest Desjardins szerkesztésében 1669—1874 között tizennégy folytatásban megjelent kiadása. A Tabula Peutjngerina egy-egy különféle fennmaradt példánya néhány hazai közgyűjteményünk különös becsű értéke. KOZMA GYULA
