Múzsák - Múzeumi Magazin 1988 (Budapest, 1988)

1988 / 2. szám

A LEGERŐSB ÉKKÖVEK -------------E*3------------A romantika korának írói a mesét mítosszal egyenrangúnak ismerték el, ősi igazságok hordozóját, a bensőben játszódó élmények tükrözőjét látták benne. A XIX-XX. század fordulóján a művészek előszeretettel nyúltak a mesékhez, sőt a történeti témájú müvek és tájképek egy részét is időtlen mesehangulat hatja át. Olyannyira, hogy a mese, a meseiség a szecesszió szimbolikus formájának tekinthető. Gustav Klimt A mese című festményén allegorikus formában utalt az ösztönélet fenyegető valóságára. Paul Gauguin Barbár mesék című festményén a mítosz és a mítoszt újraélő, újrateremtő közösség jelenik meg. Hasonlóval kísérletezik Körösfői-Kriesch Aladár Táltosok című falképén: az ősi vallási rítust romantikus elbeszélő elemekkel jeleníti meg. A szecessziós mesefeldolgozások többsége megegyezik abban, hogy a mese legendává szelídített múlt, időtlen, boldog állapot, az aranykorhoz hasonló időszak felidézését jelenti. Vaszary János Aranykor című festményén az időtlen boldogság terének megfogalmazása eltér a szilárdan felépített, optimizmust sugalló klasszicizáló aranykorkompozícióktól, bizonytalan, törékeny boldogság képe. Nagy Sándor Meseillusztráció című akvarelljének fürdőzés allegóriája életreform elveket hirdet, általuk reméli a visszatérést a paradicsomi állapothoz. Pszichológiai

P. Gauguin: Barbár mesék

G. Klimt: A mese

28