Múzsák - Múzeumi Magazin 1988 (Budapest, 1988)
1988 / 2. szám
Miklós vezetésével ismét magyar kézre került az erődítményként sem használható Drégelyvár, mégpedig harc nélkül, miután innen a török őrség elvonult. A visszafoglalás azonban ideiglenes: 1649-ben a törökök egy északnyugat felőli támadás során a már erősen romos vármaradványt újra elfoglalják, majd 1668-ban még jobban lerombolják. 1681-ben országgyűlési határozat intézkedik a négyszáz főnyi drégelyvári helyőrség áthelyezéséről Korponára. Az először 1552-ben romossá lőtt, majd a későbbi harcok folyamán tovább pusztult vár állapota a XVIII, században tovább romlott, ezért nem lehetett jelentős szerepe a Rákóczi-szabadságharc idején, bár egy XIX. századi felmérés szerint az egykori belső vár számottevő része még állt. Azóta ennek az állapota is romlott, csupán az északi védőművek egyes részei őrizték meg az eredetit valamelyest megközelítő szintmagasságot. Az elmúlt időkben ezek is tovább repedeztek és jóval a valamikori szint alá süllyedtek. A hegy fennsíkjára épült külső vár alaprajza ma már nehezen rekonstruálható. A múlt századi felmérés adatai nem pontosak. Megbízhatóbb adatokkal szolgáltak egy korponai tanár a századforduló éveiben végzett ásatásai, ezek azonban csupán egyes várrészletekre és a plató északi oldalán állt belső várkapura s annak környékére szorítkoztak. Az bizonyos, hogy a belső és külső várrészeket egy sziklába vájt gyalogkapu kötötte össze, s ugyancsak az erődítményhez kapcsolódhatott valamilyen építmény által a déli-délkeleti irányban állt, úgynevezett Aranygomb is. A palota egykor mintegy három méternyi magasra nyúlt falainak besüppedt maradványait ma növényzet és törmelék borítja. A Kemence székhellyel tevékenykedő Börzsöny Baráti 14 A vár helyreállításának terve Északi falmaradvány
