Múzsák - Múzeumi Magazin 1988 (Budapest, 1988)
1988 / 1. szám
NINCSENEK TITKAINK „Avatatlan és tudatlan emberek minket szabad- kőműveseket titkos szektának tartanak; de nekünk művelt és erkölcsös emberek előtt, a kik tendencziáinkat felfogni képesek, nincsenek titkaink.” így vall a magyarországi szabadkőművesek 1886-ban életre hívott központi szervezete, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy 1888-ban kiadott szertartáskönyvében. Ennek ellenére keveset tudunk e három évszázadon át működő mozgalom történetéről; külföldi és hazai irodalma könyvtárnyi, ám elenyészően kevés a tudományos igényű és tárgyilagos megítélésre vállalkozó munka. Még kevesebb ismerettel rendelkezünk a szabadkőművesek társaságai, az úgynevezett páholyok belső életéről, működésük gazdag írásos és tárgyi emlékeiről. A páholyba történő felvételek és avatások rendjét már a XVIII, századtól kezdve szertartáskönyvek szabták meg. Ezek segítségével pontosan rekonstruálhatjuk a szertartások színterét és menetét, ám a rendelkezésre álló emléktárgyakról és leírásokból sem alkothatunk róluk olyan érzékletes képet, mint a ritkaságnak számító szabadkőműves szertartásokat ábrázoló metszetsor alapján. Johann Martin Bernigeroth oktató célzattal készült metszetei 1744—45-ben jelentek meg Párizsban, majd hamarosan német és angol kiadásban is napvilágot láttak. Minden részletében aprólékosan kidolgozott, magyarázó szöveggel ellátott „képes könyv és szótár” ez a mű, mely bepillantást enged a szabadkőművesek világába. A szabadkőművesek kezdetben fogadókban, később a szervezet élén álló „főmester” házának rejtett helyiségében tartották összejöveteleiket. Később a mozgalom kiépülésével a páholyok és nagypáholyok páholyházakat építtettek és tartottak fenn. A szertartásokra, avatásokra külön e célra berendezett helyiségekben került sor. A páholyba felvételre jelentkező „keresőt” ajánlói vezetik be. Először az úgynevezett „sötétkamrába" kerül, ahol a befogadásra való előkészítése történik. Az előkészítő mester így fordul hozzá: „Uram, adjon át minden értékes tárgyat, pénzt, ékszert. A szabadkőműveseknek ősi szokása ez, s azt jelenti, hogy előttünk nincs értéke a csillogásnak. Mi nem nézzük az embereknek rangját vagy vagyoni állását, hanem csakis szellemi kincsekkel megrakodva lépjen ön körünkbe. Amidőn átadja értéktárgyait, tanulja meg, hogy azokat túlbecsülni nem szabad." Az értéktárgyak átadása után levétetik kabátját, kigombolják vagy leveszik az ingjét, bal lábára papucsot húznak, bal nadrágszárát feltűrik. Az előkészítő mester szavai szerint azért, „mert mi nem ismerünk társadalmi vagy osztálykülönbségeket. Mi minden embert egyenlőnek tartunk.” E jelképes meztelenségben, szemét bekötve nyer bebocsátást a „műhelybe”, ahol a páholy főmestere és tisztségviselői várják. Szeme mindaddig fedve marad, amíg tagságát el nem nyeri, előfordulhat
