Múzsák - Múzeumi Magazin 1988 (Budapest, 1988)

1988 / 1. szám

tengeralattjáró >■ Amikor Milánó dicsősége leáldo­zott, Leonardót Velencébe hívták. Velence a törökkel küzdött, a csa­patok már Piavét fenyegették, a flotta is elérte a dalmát partvidé­ket. Leonardo ebből az időből szár­mazó rajzai arra utalnak, hogy fan­táziája szárnyal, s ez egyben kudar­cainak oka is. Nagyszabású fantázia­tervei annyira bonyolultak, oly ne­hezen kivitelezhetők voltak, hogy a sürgető helyzetben senki sem fi­gyelt fel rájuk. Holott ezek a rajzok és tervek mind arról tanúskodnak, hogy Leonardo megszállott lelkese­déssel dolgozott átütő erejű harci eszközök, szerkezetek, hajók, búvár- felszerelések tervezésén. Az ellen­séges lövegek elleni hatásosabb védelem érdekében a hajókat kettős fenékkel gondolta ellátni, így a kül­ső burok sérülése esetén a belső palánk megakadályozta volna a hajó elsüllyedését. Ha ez mégis bekö­vetkezne, mentőöv segítette volna a menekülést. Óriási facipőket ter­vezett a vizen járáshoz, az úszás se­bességét pedig úszóhártyás kesztyű növelte volna. Leonardo nemcsak saját ötleteit vetette papírra, ha­nem minden addigi ismeretét is fel­használta. Archimédész búvárharang­jának is szán szerepet: a hajólékelő készüléket búvárharang segítségé­vel használhatta volna a harcos. Tanulmányozta az indiai gyöngyha­lászok eszközeit is, s ezek közül jó néhányat alkalmazni kívánt Velen­ce védelmében. így született meg a tengeralattjáró első modellje. Ez valójában bőrruha, mely kellő vé­delmet nyújt a víz nyomása ellen: „Ezt az eszközt használják az Indiai­tengeren a gyöngyhalászok. Bőrből készül, a sok gyűrű azért van rajta, hogy a tenger ne tudja összenyom­ni. A búvár ezzel hozza fel a gyön­gyöt, korállt. Olyanféle szemüveg van rajta, mint a hószemüveg, és a mellén vért, sűrűn kiálló szegek­kel, ami a nagy halaktól, tengeri szörnyektől védi. A búvár-tenger­alattjárót kísérő csónak nem egy­szerű evezős lett volna, hanem olyan szerkezet, amelyet kézzel­lábbal működtetett lapátkerekek hoznak mozgásba. Az ellenséges hajó víz alatti megtámadása mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Leonardo találmánya a legszelle­mesebb hajólehorgonyzó-szerkezet. Az ellenséges hajót a búvár a tőke­súlynál fúrja meg és egy kampót erősít bele. A kampóhoz megfele­lően erős kötél vagy lánc csatlako­zik, s ennek a végére hatalmas hor­gony kerül, így az ellenség hajója mozgásképtelenné válik. A víz alatti támadáshoz azonban nagy hatósu­garú tengeralattjáró kellett. Leonar­do ötlettárában ez is megtalálható: a jármű csónakra emlékeztető for­májú szerkezet, amelynek működé­séről így ír: „Ha fel akarsz emel­kedni, töltsd fel a hólyagot levegő­vel, hagyd az alattad levő súlyt le­esni és indulj.” A minden bizonnyal bőrből készült tengeralattjáró a víz felszínén vitorlával, a víz alatt eve­zővel vagy uszonyos meghajtással haladhatott volna. Leonardo rendkívüli fantáziája saj­nos nem vette figyelembe a kor technológiai lehetőségeit. Velence nem tartott igényt Leonardo csodá­latos vízi flottájára, számára a szá­razföldön, az Isonzo völgyének csa­tornázásánál jutott volna feladat. Tervei elkészültek, sőt a munkála­tok is megindultak, de nagyszabá­sú tervei megvalósulása elé a ko­rabeli technológia gördített akadá­lyokat, ugyanakkor még a gazdag Velence sem vállalhatta az óriási költségeket, s az építkezés félbe­maradt. Amikor Leonardónak végül be kellett látnia, hogy Velence sem látja el tehetségéhez méltó meg­rendelésekkel, ezt írta naplójába: „Akár látni lehet ezeket a dolgokat, akár nem, a százhúsz könyvem meg­marad, és az ítél majd igennel vagy nemmel. Mert a könyvek megírásá­ban nem gátol sem fukarság, sem a hanyagság, legfeljebb az idő hiá­nya.” Sajnos a százhúsz könyv is a megvalósulatlan tervek közé soro­lódott, megírásukban az idő hiánya gátolta meg. L. RIEDEL LÓRÁNT Kerékre szerelt számszeríjak Vízkiemelő szerkezet terve a Firenze-csatornához 27

Next

/
Thumbnails
Contents